Beperel három országot Ukrajna a gabonakorlátozások miatt

Beperel három országot Ukrajna a gabonakorlátozások miatt

14:51 Szeptember 18, 2023

Gazdaság 1756 3 хвилини

Українська

Magyarország, Lengyelország és Szlovákia az EU-s döntés ellenére is korlátozza az ukrán gabona behozatalát. Ukrajna jogi útra tereli a vitát.

Ukrajna úgy döntött, hogy bepereli EU-s szomszédait, azaz Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek betiltása miatt, jelentette be az ország kereskedelmi képviselője. Tarasz Kacska hozzátette, hogy Kijev saját korlátozásokkal fog válaszolni az érintett országoknak – írta meg a Politico.

Miközben immár másfél éve háborúban áll Oroszországgal, Ukrajna a tárgyalóasztal mellett is gyakran harcias álláspontot képvisel. Kijev most azt kifogásolja, hogy az Európai Unió nem tartja be szabadkereskedelmi kötelezettségvállalásait, amikor megálljt parancsol a piacaira öntött ukrán gabonának.

Fontos bebizonyítani, hogy ezek az intézkedések jogilag helytelenek. Emiatt jogi eljárást indítunk – jelentette ki vasárnap este Kacska. Hozzáfűzte, hogy Kijev éppen akkor készül megtorlásra a lengyel export ellen, amikor az ország az október 15-i, sorsdöntő parlamenti választásokra készül.

Bár az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy engedélyezi az ukrán gabona értékesítését az Unióban, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia közölte, hogy saját tilalmat vezetnek be az ukrán gabonára, hogy megvédje termelőit, és saját piacát az összeomlástól. Kacska szerint a három ország nyílt dacolása Brüsszellel szemben nem csupán az EU belső ügye, hanem felveti azt, amit az Unió kritikusai a legnagyobb rendszerszintű aggodalomnak neveznek, azaz bízhatnak-e abban a nemzetközi kereskedelmi partnerek, hogy Brüsszel az EU nevében beszél.

Budapest és Varsó rendszerszintű megközelítése, mely szerint figyelmen kívül hagyják az EU-s intézmények álláspontját a kereskedelempolitikában, általában véve problémát jelent majd az Unió számára, mert azt mutatja, hogy nincs egység – emelte ki Kacska.

Kijev a tervek szerint nem az EU-nál, hanem a Kereskedelmi Világszervezetnél fogja beperelni a három országot.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei