A vállalkozások ellenőrzése – kompromisszum az IMF-fel és adópokol Ukrajnában

A vállalkozások ellenőrzése – kompromisszum az IMF-fel és adópokol Ukrajnában

15:53 November 1, 2023

Gazdaság 1530 6 хвилин

Українська

Miközben az ukrán vállalkozások azért küzdenek, hogy túléljék a háborút, a rakétatámadásokat és az áttelepüléseket, a törvényhozók az adóellenőrzés kiterjesztésével foglalkoznak. A parlament első olvasatban megszavazta a №10016-д számú törvénytervezetet. Az ellenőrzéseket már november elsején el kell kezdeni.

Az IMF által diktált törvény?

Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő elmondása szerint az elfogadott törvény kompromisszumot jelentett az IMF-fel szembeni kötelezettségek teljesítésében. A képviselő felvetette, hogy ennek a törvénynek a hatálybalépése valószínűleg késni fog – írta az NV.ua.

Gavin Gray, az IMF ukrajnai missziójának vezetője elmondta, hogy a pénzügyi ellenőrzés megerősítéséről szóló törvény, valamint az adóellenőrzések visszaállításáról szóló törvény az EFF program második felülvizsgálatának kulcskérdése.

Mit tegyenek a vállalkozók?

Zsanna Brazsnyik, a PwC adóvitarendezési gyakorlatának vezetője szerint a hadiállapot idején a speciális adózásról szóló törvény rendkívül kellemetlen hír lett az ukrán vállalkozások számára, amelyeknek rengeteg erőpróbán kellett átmenniük. És egy ilyen törvény további nyomást és szorongást kelt az üzleti életben.

Elsőbbséget élveznek az üzemanyaggal, alkohollal, dohánytermékekkel, szerencsejátékkal foglalkozó vagy pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások.

Az adóhatóság az általa végzett tevékenységtípusok áttekintésével határozza meg, hogy egy vállalkozás ellenőrzés alá esik-e. Ha a cég a főtevékenysége mellett jövedéki termékekre, szerencsejátékra vagy pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó KVED-t is hozzáadott, akkor ez okot adhat a cég ellenőrzési tervbe való felvételére vagy előre nem tervezett ellenőrzés kijelölésére.

Zsanna Brazsnyik azt tanácsolja, hogy alaposan ellenőrizzék tevékenységüket a Vállalkozások és Szervezetek Egységes Állami Nyilvántartása szerint, valamint havonta kövessék az ellenőrzések ütemezését, és operatívan reagáljanak. Ha a cége szerepel a listán, kérheti az adószolgálatot, hogy indokolja meg a  vállalkozás ellenőrzését.

Az ellenőrzés alá vont cégek listáján azok az adófizetők szerepelnek majd, akiknek a kintlévőségük kétszer akkora, mint a hiteltartozása, az áfa és a jövedelemadó kevesebb, mint az ágazati kulcs fele, évi 10 millió hrivnya felett kerestek és ennek ¾ költötték el.

Az első és második csoportba tartozó, valamint a megszállt területeken vagy harci övezetekben lévő vállalkozások nem esnek ellenőrzés alá.

Ukrajna adórendszere az antiminősítés listájának élvonalában van

Az ukrán információs térben megjelent a hír, hogy Ukrajna a negyedik helyen végzett a Tax Hells Index 2023-as antiminősítés listáján. Ukrajnánál csak Fehéroroszország, Venezuela és Argentína rosszabb. Általában a világon csak 13 ország kapott „adópokol” státuszt. A legjobb adórendszerek Svájcban, Írországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Hollandiában, Uruguayban és Litvániában vannak.

A Tax Hells Index, amely az országok adórendszerét mérik fel csak másodszor jelent meg. Az amerikai 1841-es alap készíti el, amely a Világbank és az IMF 2021-es, azaz az ukrajnai háború kezdete előtti mennyiségi és minőségi adatain alapul.

A magas adókulcsok nem befolyásolják az ország „adópokollá” való nyilvánítását. A legfontosabb a fiskális teher és a gyenge intézmények a jogállamiság biztosításához – számolt be az NV.ua. Egy ilyen országban a tulajdon és a magánjogok rosszul védettek – magyarázza Martin Litvak, argentin adójogász, az 1841 Alapítvány alapítója.

Vállalkozások, amelyek túlélték a háborút, és áttelepültek

Emlékeztetőül, hogy a háború kezdetét követő első hetekben indult a vállalkozások áttelepítésének programja keretében 840 vállalkozás költözött az háborús övezetből biztonságosabb régiókba.

A háborús övezetből Ukrajna 16 megyéjébe lehet termelési létesítményeket áthelyezni. Az Opendatabot platform adatai szerint szeptember végére már 667 vállalkozás működik új helyen.

Az Ekonomicsna Pravda adatai szerint 120 cég költözött Kárpátaljára, 199 Lemberg régióba, 78 vállalkozás a Csernyivci régiót, további 70 pedig az Ivano-Frankivszkot választotta.

Okszana CSOPAK

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei