karpat.in.ua

Megfizethető autót gyártana Németországban a Tesla

Tömeges terjesztésre törne a Tesla, miután egy névtelen forrás kiszivárogtatta: hamarosan megoldást talál az olcsó, tízmillió forint alatti gépjárművek gyártására Elon Musk cége.

Küszöbön áll a 25 ezer eurós (9,46 millió forint) autó építésének kezdete a Tesla Berlin melletti gyárában – közölte a Reuters egy névtelen forrásra hivatkozva.

Elon Musk autógyártó vállalata évek óta arról beszél, hogy egy olcsóbb elektromos autót gyártana. Ám az infláció és az elektromos autók iránti hatalmas kereslet az árak emelkedését eredményezte. Korábban a Tesla már jelezte, hogy egy olcsó elektromos autót dobna piacra, ami Musk Twitter-üzenetei szerint akár 2023-ban meg is jelenhet. A cég folyamatosan fejleszt: a Tesla Model 3 is nemrég újult meg.

A vezérigazgató a hét végén meglátogatta a Berlin melletti, gruenheide-i üzemet, miután részt vett egy angliai mesterségesintelligencia-csúcstalálkozón. Megköszönte az üzem dolgozóinak kemény munkáját – derül ki az X-en (korábban Twitter) közzétett videóból. Ugyanezen a megbeszélésen tájékoztatta a munkatársakat a 25 ezer eurós jármű megépítésének konkrét terveiről is – mondta a forrás.

Musk régóta beszél egy megfizethetőbb elektromos autó lehetőségéről, de 2022-ben azt mondta, hogy még nem sajátították el a megfelelő technológiát a gyártáshoz, ezért elvetették a tervet.

A névtelen források azt mondták a Reutersnek, hogy az autógyártó egy olyan újítás felé közeledik, amely lehetővé tenné, hogy az elektromos jármű szinte teljes alvázát fröccsöntéssel egy darabban öntsék, ami áttörést jelentene a gyártási folyamat felgyorsításában, és csökkentené a költségeket.

Forrás