karpat.in.ua

Mintegy 38 milliárd eurónak megfelelő nemzetközi pénzügyi segélyt kapott idén Ukrajna

Az Oroszország által megtámadott Ukrajna több mint 38 milliárd eurónak megfelelő nemzetközi pénzügyi támogatást kapott az idén – közölte a pénzügyminiszter szerdán.

Szerhij Marcsenko a Forbes Ukraine magazinnak adott interjúban rámutatott arra, hogy a támogatás lehetővé tette minden szükséges kiadás finanszírozását.

A pénz jelentős részét védelmi kiadásokra fordították, de jutott forrás a nyugdíjak, a belső menekültek segélyeinek és az állami alkalmazottak fizetésének a finanszírozására is.

A pénzügyminiszter szerint pénzügyileg stabilabb volt az idei év a tavalyinál, de hozzátette: naponta 120 millió eurót emésztenek fel a védelmi kiadások.

Szerhij Marcsenko korábban úgy nyilatkozott, hogy jövőre mintegy 33 milliárd euró külföldi forrásra lesz szüksége Ukrajnának.

(MTI)