karpat.in.ua

Megkezdődött a Világgazdasági Fórum

A svájci Davosban ma kezdődik meg a Világgazdasági Fórum (WEF) éves, január 19-éig tartó értekezlete.

Az eseményen több mint 100 államot és minden jelentős nemzetközi szervezet képviselőjét, valamint a WEF mintegy 1000 partnerét látják vendégül, továbbá a civil társadalom vezetőit, a legjelesebb gazdasági szakértőket, a fiatalok képviselőit, a társadalmi vállalkozókat és a hírügynökségeket. A tervek szerint a fórum főbb témái között lesz A biztonság és együttműködés elérése a megosztott világban, A mesterséges intelligencia, mint a gazdaság és a társadalom hajtóereje, valamint a Hosszú távú klíma-, természet- és energiastratégia, közölték a szervezet internetes oldalán.

A fórumon jelen lesz többek között Aleksandar Vučić államfő is, akit a világ ott megjelenő mintegy harminc vezető politikusa közé soroltak be. Peter Stano, az Európai Unió szóvivője megerősítette, hogy Miroslav Lajčák, a szerb–koszovói párbeszédért felelős európai uniós különmegbízott a fórum keretein belül külön-külön megbeszélést folytat majd Albin Kurti koszovói kormányfővel és Aleksandar Vučić államfővel is. Peter Stano hozzátette, hogy nem terveznek közös tárgyalást a felekkel.