karpat.in.ua

Ukrajnában optimalizálják a belső menekültek juttatásait – Verescsuk

Csak a belső menekültek szociálisan sérülékeny kategóriái fognak továbbra is támogatásban részesülni az államtól, nevezetesen a nyugdíjasok, a fogyatékkal élők, a nők, a gyermekes nők, valamint a fronthoz közeli területeken élő polgárok – jelentette be Irina Verescsuk, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációs minisztere az országos televíziós hírcsatornák közös műsorfolyamában, amelyet a korrespondent.net idéz.

Mint kifejtette, a kormányzat kénytelen volt felülvizsgálni a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek nyújtott segélyek folyósításának feltételeit, mivel a költségvetés bevételi részének csökkenése tapasztalható.

„Közvetlenül kötődünk partnereink döntéseihez. A partnerek megkövetelik a kifizetések folyamatos ellenőrzését, azok csökkentése vagy optimalizálása céljából. Arról van szó, hogy a nemzetközi minták alapján két év elegendő az alkalmazkodáshoz” – mondta Verescsuk.

Adatai szerint Ukrajnában hozzávetőlegesen 4,9 millió olyan ember él, akit belső menekültnek tekintenek. Közülük 2,5 millió részesül havi kifizetésben.

„A szám némileg csökkent, mert valójában státuszuk vagy definíciójuk szerint azok, akik elhagyták az országot és ott élnek, nem minősülnek belső menekülteknek. És azok sem, akik visszatértek otthonaikba. Ők sem minősülnek belső menekültnek, ezért csökken a számuk. De vannak, akik elhagyják a veszélyes zónákat, és az evakuálás minden nap folytatódik” – jelezte Verescsuk.

Hozzátette, hogy 2022-ben Ukrajna 57 milliárd hrivnyát különített el a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek kifizetéseire. 2023-ban ez az összeg 73 milliárd hrivnyára nőtt.

A tervek szerint 2024-ben ismét eléri az 57 milliárd hrivnyát a belső menekültek megsegítésére fordított összeg.