karpat.in.ua

Ukrán vállalat megvásárlása iránt érdeklődik három indiai társaság

Az Állami Vagyonkezelő Alap új lehetőségeket kínál a potenciális befektetőknek – a Föld Bankot és a szankciók alá esett ingatlanokat.

India és Ukrajna a kereskedelmi együttműködés bővítésén dolgozik. Minimum három indiai társaság érdeklődik ukrajnai vállalkozások vásárlása iránt, jelentette be Vitalij Kovaly, az Állami Vagyonkezelő Alap vezetője, miután megbeszélést folytatott az ukrajnai Indiai Nagykövetség képviselőivel, többek között Harsh Kumar Jain rendkívüli és meghatalmazott nagykövettel.

„India a kereskedelmi együttműködés bővítésén dolgozik, így sok cégük készen áll a nemzetközi piacra való belépésre. Már legalább három indiai társaság érdeklődik ukrán vállalatok megvásárlása iránt” – jegyezte meg.

Kovaly hozzátette, hogy az Állami Vagyonkezelő Alap által a potenciális befektetők számára kínált lehetőségekről számolt be az indiai képviselőknek. Többek között a lízing és a privatizáció objektumairól volt szó, valamint az új lehetőségekről – a Föld Bankról és a szankciók alá esett ingatlanokról.

„Meggyőződésem, hogy a merész befektetők ideje van Állami Vagyonkezelő Alap csapata alapos, többszintű együttműködést kínál a vállalkozásoknak. Befektetési menünkben pontosan azt az objektumot találhatja meg, amely bármely befektető projektjének megvalósítására alkalmas” – mondta Kovaly.

Emellett elmondása szerint az Alap továbbra is keresi a forrásokat Ukrajna költségvetésének feltöltésére.