karpat.in.ua

Ukrajna amerikai támogatásának az elutasítása árthat az USA gazdaságának – német védelmi miniszter

Boris Pistorius német védelmi miniszter felszólította az amerikai törvényhozókat, hogy hagyják jóvá további katonai támogatás folyósítását Ukrajnának, figyelmeztetve, hogy az ilyen támogatás megtagadása sértheti az Egyesült Államok gazdasági érdekeit – közölte vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint Pistorius elmondta, hogy ha a Kreml agresszióját nem állítják meg, az nemcsak a biztonsági együttműködést és az amerikai védelmi vállalkozásokat károsíthatja, hanem általánosságban is gyengítheti Európát, és megzavarhatja az Európai Unió kereskedelmi kapcsolatait a világ legnagyobb gazdaságával. „Transzatlanti együttműködésünk egyik szempontja, hogy több száz szerződést írtunk alá több milliárd dollár értékben, és új szerződéseket készítünk elő. Nyilvánvaló, hogy a biztonsági szövetség számos előnnyel jár mindkét fél számára” – mutatott rá.

A német védelmi miniszter arra is figyelmeztetett, hogy Ukrajna veresége nemcsak Európára, hanem az Egyesült Államokra is hatással lesz, mert Oroszország hódítása veszélyt jelent a „szabályokon alapuló nemzetközi rendre”. „Európa földrajzilag messze van Iowától vagy Wisconsintól, de biztonságpolitikai szempontból nagyon közel van. A kisebb biztonság Európában kevesebb biztonságot jelent az Egyesült Államok számára is” – mutatott rá.

A német védelmi tárcavezető óvott attól, hogy természetesnek vegyük a szabadságot, mert – tette hozzá – meg kell védeni, és ha kell, harcolni kell érte. Hangsúlyozta azt is, hogy az európai országoknak több fegyvert kellene biztosítaniuk Ukrajnának, és – mint mondta –, látja, hogy a szövetségesek egyre inkább segítik Kijevet. „Nagy-Britannia egyre többet tesz, Franciaország növeli a támogatottságát. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a következő hónapokban és években jelentős támogatást tudunk elérni. De persze ez nem könnyű. A pénz nem korlátlan” – emlékeztetett Boris Pistorius.

(vb/pravda.com.ua)