Ukrajna idén mintegy 2 millió drón gyártására készül – Stratégiai és Ipari Minisztérium

Ukrajna idén mintegy 2 millió drón gyártására készül – Stratégiai és Ipari Minisztérium

20:27 Március 5, 2024

Gazdaság 719 2 хвилини

Idén elérheti a kétmilliót az ukrán drónok gyártása, jelenleg folyik a megfelelő kapacitások növelése – jelentette ki kedden Hanna Hvozgyar, a stratégiai iparágakért felelős miniszterhelyettes az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Hvozgyar megjegyezte, hogy az ukrán hadsereg szükségletei ma sokkal nagyobbak, mint amennyit az ország anyagi lehetőségei fedezni tudnak. „És még a partnereinkkel együtt is nehéz számunkra. Mi azonban ebben az irányban dolgozunk. Most növeljük a drónok gyártását.”

A miniszterhelyettes jelezte, hogy az elnök egymillió drónról szóló nyilatkozata kétségeket ébresztett az állampolgárokban. Ugyanakkor arról biztosított, hogy „ami a dróngyártást illeti, messze túllépünk az egymillión”. „És biztos vagyok benne, hogy idén elérjük a 2 milliós határt” – tette hozzá Hanna Hvozgyar.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei