karpat.in.ua

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy két részletben 6 milliárd euró értékű pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának

Ukrajna már márciusban 4,5 milliárd euró, áprilisban pedig további 1,5 milliárd euró pénzügyi támogatást kap az Európai Uniótó – jelentette be pénteken Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke a Denisz Smihal miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Dombrovskis elmondta, hogy az Európai Unióban véglegesítés alatt áll az Ukrajna Facility mechanizmus, amelynek keretében Ukrajnának 2027-ig 50 milliárd eurót ígérnek. „Ennek a támogatásnak az első részlete 4,5 milliárd euró összegben már márciusban megérkezik, majd nem sokkal utána, áprilisban 1,5 milliárd euró” – jelezte az Európai Bizottság alelnöke.

Az Európai Unió országainak vezetői februárban rendkívüli csúcstalálkozón hagyták jóvá azt a kezdeményezést, hogy 2027-ig 50 milliárd euró pénzügyi támogatást nyújtsanak Ukrajnának. A program azt is előírja, hogy Ukrajnának teljesítenie kell a pénzeszközök átutalásának feltételeit.

(vb/rbc.ua)