Az állami tisztviselők átlagfizetése meghaladta a 40 ezer hrivnyát

Az állami tisztviselők átlagfizetése meghaladta a 40 ezer hrivnyát

16:12 Április 2, 2024

Gazdaság 1275 3 хвилини

Українська

A Pénzügyminisztérium az állami szervektől kapott adatok alapján frissítette az állami szervekben, a helyi közigazgatási szervekben és az igazságügyi hatóságoknál foglalkoztatottak bérére és létszámára vonatkozó adatokat – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Pénzügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a Pénzügyminisztérium elemző csoportjainak adataiból kiderült, hogy idén februárban januárhoz képest az adatokat közlő központi szintű állami szervek körében 38 ezer hrivnyáról 43 ezer hrivnyára nőtt az átlagkereset, ezekben a szervekben az átlagbér 22-ről 25 ezer hrivnyára emelkedtek.

Mint Roman Jermolicsev pénzügyminiszter-helyettes megjegyezte, januárhoz képest februárban szinte minden szerv átállt az új, lépcőzetes bérrendszerre, így nőtt a bérek átlagos szintje. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az egyes munkaköri szinteken dolgozók átlagkeresete módosult. Így például a központi szintű állami szervekben dolgozó, az új javadalmazási rendszerre áttért szakemberek átlagosan 4,2 ezer hrivnyával kaptak többet, mint idén januárban.

Az Energetikai és Közműszektor Állami Szabályozásáért felelős Országos Bizottság (NKREKP) élen jár a fizetések terén. Alkalmazottai átlagosan 86 ezer hrivnya fizetést kapnak. A második helyen a Veteránügyi Minisztérium áll 69,9 ezer hrivnyával. Ezt követi a Nemzeti Monopóliumellenes Bizottság (NABU) 65,9 ezer hrivnyával, az Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztérium 60,2 ezer hrivnyával, a kormány titkársága 59,2 ezer hrivnyával.

Ukrajnában 2024. január 1-jén 169 000 személy dolgozott ténylegesen 108 állami hatóságnál. 2023 során a tényleges létszám 6,8 ezer fővel csökkent.

A kormány 2023 decemberében hagyta jóvá a köztisztviselők bérreformját, amellyel évi 8 milliárd hrivnya takarítható meg. Ahogy Denisz Smihl miniszterelnök kijelentette, most a közalkalmazotti fizetés 70 %-a lesz fizetés, és csak 30 %-a jutalom. A kormány ugyanakkor január elsejétől 19 ezer betöltetlen közalkalmazotti állást szüntet meg.

Az ukránok átlagos havi nominális fizetése 2023-ban 17 442 hrivnyát tett ki, ami 17,5 %-kal magasabb, mint 2022-ben. Az átlagos éves infláció 12,9 % volt. Így a reálbérek hozzávetőleg 4,6 %-kal nőttek az év során.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei