Befejeződött a Török Áramlat szerbiai szakaszának lefektetése

Befejeződött a Török Áramlat szerbiai szakaszának lefektetése

14:53 December 26, 2019

Gazdaság 2566 2 хвилини

Befejeződött a Török Áramlat nevű gázvezeték szerbiai szakaszának lefektetése – közölte Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázművek igazgatója szerdán a szerbiai közszolgálati televízióban.

A nyugat-balkáni országon áthaladó 43 kilométeres gázvezeték a bolgár határtól a magyar határig húzódik, ahhoz azonban, hogy használni lehessen, még ki kell építeni a szükséges mérőállomásokat és három csomópontot.

A tervek szerint Bulgária és Magyarország 2020 végéig fejezi be a vezeték rá eső részének lefektetését.

A Török Áramlat Európába irányuló második szakasza évente 15,75 milliárd köbméter gázt szállít majd. Ebből 3,5 milliárd köbméter Bulgáriát, 2,5 milliárd Szerbiát, 6 milliárd pedig Magyarországot illeti meg. Mindezen felül 3,75 milliárd köbméter gázt Szlovákiába és Ausztriába szállítanak majd.
Dusan Bajatovic felhívta a figyelmet arra is, hogy az 550 millió köbméter gáz tárolására alkalmas udvarnoki (Banastski Dvor) gáztározó kapacitásának bővítése és a rendszerre kötése mellett tervben van egy új, egymilliárd köbméter gáz tárolására alkalmas tározó kiépítése is Szerbittabén.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei