A németek 40 százaléka az Ukrajnának folyósított segélyek csökkentését támogatja

A németek 40 százaléka az Ukrajnának folyósított segélyek csökkentését támogatja

17:37 Május 20, 2024

Gazdaság 610 2 хвилини

A németek 40 százaléka a költségvetési vita közepette az Ukrajnának folyósított segélyek csökkentésében látna lehetőséget takarékosságra – ismertette a Bild című napilap az Insa kutatóintézet felmérését vasárnap.

A megkérdezettek 40 százaléka ezzel felelt arra a kérdésre, hogy „Véleménye szerint a kormánynak hol kell takarékoskodnia?”. A válaszadók 38 százaléka a fejlesztési segélyeket, míg 36 százaléka az alapjövedelmet említette olyan területként, ahol spórolni lehetne. Az emberek összesen tíz lehetőség közül választhattak, és egyszerre többet is megjelölhettek.

A megkérdezettek közül már kevesebben szerettek volna megszorításokat a nyugdíj (6 százalék), a családtámogatások (8 százalék) vagy a gazdasági támogatások (9 százalék) terén.

Ami a védelmi, illetve a német hadseregre fordított kiadások csökkentését illeti, azt a németek 16 százaléka támogatta.

A megkérdezettek 10 százaléka ugyanakkor azon az állásponton volt, hogy a német kormánynak egyáltalán nem kellene takarékoskodnia.

A német szövetségi kormány júliusban tervezi elfogadni a jövő évi költségvetés tervezetét.

A legfrissebb becslések szerint a szövetségi kormány, a tartományok és az önkormányzatok előreláthatólag 995,2 milliárd euró adóbevétellel terveznek, ami 21,9 milliárddal kevesebb, mint arra tavaly ősszel számítottak. Christian Lindner pénzügyminiszter ennek nyomán ismételten bírálta a német kabinet „túlzó” kiadási kívánságait, hangsúlyozva, hogy belátható időn belül nem lesz pénzügyi mozgástér.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei