Sokba kerül a háború: az állami vagyont is kiárusítja Ukrajna

Sokba kerül a háború: az állami vagyont is kiárusítja Ukrajna

18:23 Június 13, 2024

Gazdaság 1458 6 хвилин

Українська

Ukrajna privatizációk sorának segítségével tömné be a költségvetési lyukakat és fedezné a hadsereg kiadásait a háború folytatásához, többek között a kijevi a Majdan fölött tornyosuló Hotel Ukrajna is magánkézbe kerülhet.

Az ukrán történelem fontos eseményeinek szemtanújáért az állam mintegy 25 millió dollárt szeretne kapni a privatizáció során. Számos más állami nagyvállalat is magánkézbe kerülhet, ami az ukránok reményei szerint nemcsak azonnali bevételt hoz az államnak, de a gazdasági növekedést is segítheti a magántőke bevonásával és munkahelyek teremtésével.

Pláza, bánya is eladó

Az eladásra kínált eszközök között a szálloda mellett olyan cégeket is találhatunk, mint egy kijevi óriáspláza vagy épp több bányászati és vegyipari cég. Olekszij Szobolev helyettes gazdasági miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy ezzel a makrogazdasági helyzet stabilizálása a cél.

Azonban a privatizáció csupán csepp a tengerben az 5 milliárd dolláros költségvetési hiánnyal küzdő ország számára, amit az is jelez, hogy a kormány által kitűzött cél minimum 100 millió dollár, ami eltörpül a deficit árnyékában.

A The New York Times írása szerint azonban sokan tartanak a magánosításokat gyakran övező korrupciótól, miközben a háborús helyzet miatt az állami vagyonért kapott összeg is alacsonyabb lehet annál, mint amit a háború előtt kaphattak volna.

Jevgeny Bartanov az amerikai lapnak elmondta, hogy a privatizáció csak kormányzati garanciák és szavatosságok mellett lehet sikeres. Ukrán kormányzati források szerint ugyanakkor a privatizáció által teremtett munkahelyek és adóbevételek miatt megérheti akár a háború miatt nyomott árakon is értékesíteni a cégeket.

Sok állami cég ma már ténylegesen nem is működik

A Szovjetunió összeomlása után Ukrajna is rosszul vezetett és eladósodott állami cégek sorát örökölte, amelyekből még mindig 3100 van állami tulajdonban, ezeknek mindössze fele működik ma is, és csak 15 százaléka nyereséges. Tavaly az öt legnagyobb veszteséget felhalmozó ukrán állami cég 50 millió dolláros mínusszal zárt.

Az állami vagyonkezelő ügynökséget vezető Vitalij Koval szerint ez a jelenlegi helyzetben elfogadhatatlan, minden kiadást ellenőrizni kell. A vezető elárulta azt is, hogy a héten az ügynökség Berlinben hirdették meg a privatizációs lehetőségeket egy konferencián. Koval szerint az állami vállalatok a korrupció és más bűncselekmények melegágyát is jelentik, ezért az állami vagyonkezelő most triázst végez, hogy megállapítsa, mely cégeket kell privatizálni, felszámolni vagy továbbra is állami kézben tartani.

A kormány végső célja, hogy mindössze száz vállalat maradjon az állam kezében.

Koval azt is elmondta, hogy a privatizáció segítségével felhajtott pénzből lehetséges megvásárolni azokat a fegyvereket is, melyekkel a gyárak megvédhetők. Ezért azok eladása valójában jobban megéri, mint hagyni, hogy az oroszok elpusztítsák vagy elfoglalják őket.

Azonban a múltbéli privatizációk gyakran csak az oligarchák vagyonosodását szolgálták, vagy épp éveket csúsztak olyan kérdések miatt, mint hogy mi legyen a vállalatok által felhalmozott adóssághegyekkel.

Az eladásra kínált cégek között van az Egyesült Bányászati ​​és Vegyipari Vállalat is, a világ egyik legnagyobb titániumtermelője, melyet azonban korábban már háromszor próbáltak privatizálni, sikertelenül.

Ha a negyedik aukció sikerrel jár, azzal a minimális célt akár el is érheti az ukrán kormány, ugyanis a tranzakció előkészítésénél közreműködő BDO Ukrajna szerint a licit nagyjából 100 millió dollárról indul, és már hét érdeklődő is jelentkezett a cégért.

A privatizációval Ukrajna azt is szeretné bizonyítani, hogy a háború alatt is lehetséges külföldi tőkét vonzani az országba, még ha elismeri is, hogy ez kihívás a jelenlegi helyzetben.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei