Felértékelődött Kárpátalja gazdasági szerepe

Felértékelődött Kárpátalja gazdasági szerepe

17:05 Augusztus 25, 2024

Gazdaság 3576 3 хвилини

Українська

Ukrajna gazdasági helyzetét jelentősen befolyásolja a területén folyó háború. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből azonban kiderül: az országban éppen a békésebb kárpátaljai területek felértékelődése látható.

Ukrajnában a háború 2022-es februári kitörését követően, az első sokk hatására számos külföldit tulajdonban lévő leányvállalat döntött az országból történő kivonulás mellett. Azok pedig, akik maradtak, lehetőségeikhez mérten a gyártórészlegeiket a harcoktól távoli országrészekbe próbálták áthelyezni – mondta az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője szerint kérdéses, hogy a harcok befejezése után mennyire tud majd tőkét importálni az ország. Hozzátette, hogy 2016 és 2021 között a GDP 3,1 százalékát tette ki átlagosan tőkebeáramlás, és még a 2014-es krími eseményeket követően is sikerült fenntartaniuk a befektetési kedvet Ukrajnában.

„A konfliktus főként azokra az iparágakra szokott jelentősebben negatívan hatni, amelyek magas állótőke intenzitással rendelkeznek, emellett zsugorodás figyelhető meg azoknál az iparágaknál is, amelyek a belső piacokat célzó befektetéseket biztosítják. Viszont van két olyan ágazat, ahol teljesen ellentétes folyamatok zajlanak, ez pedig a szolgáltatási szektor, illetve a távközlési és a pénzügyi szektor” – fejtette ki az elemző.

A szakértő kiemelte, hogy a jelenleg elérhető adatok alapján nem új tőke beáramlásáról van szó, hanem a már meglévő tőke újbóli befektetéséről, de egyelőre nehéz Ukrajnában kockázatelemzést végezni.

„A Multilaterális Beruházási Ügynökség végzett erre vonatkozóan egy kutatást néhány évvel ezelőtt, és arra jutottak, hogy az új beruházásoknak a száma egy jelentősebb konfliktus esetén 34 százalékkal, míg a befektetett tőkeérték átlagosan 90 százalékkal csökkenhet” – mondta Szigethy-Ambrus Nikoletta.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője szerint Kárpátalja az elmúlt két év során felértékelődött, csak 2024 első negyedévében 21,3 millió amerikai dollár áramlott a régióba, ami nagyon jó hatással van a terület gazdasági fejlődésére.

(infostart.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei