Egy katonára 1,2 millió hrivnyára lesz szükség a 2025-ös költségvetésben – Smihal

Egy katonára 1,2 millió hrivnyára lesz szükség a 2025-ös költségvetésben – Smihal

19:51 Szeptember 10, 2024

Gazdaság 929 3 хвилини

Українська

A 2024-es költségvetés IMF-fel közös tervezésénél figyelembe vették azt az előrejelzést, hogy a háború 2024 nyaráig tart, emiatt a költségvetés jelentős kiadásokat irányzott elő a katonai szükségletekre, de a mozgósítás és a fegyveres erők utánpótlása többletforrást igényel – jelentette ki kedden Denisz Smihal miniszterelnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a kormányfő megjegyezte: 500 milliárd hrivnya a hiány, amelyet az év végéig fedezni kell. „Tudjuk, hogy egy-egy katona finanszírozása 1,2 millió hrivnyájába kerül a költségvetésnek, ezért az emberek behívásának megfelelően növelnünk kell a hadsereg költségvetését. A bejelentett és benyújtott 500 milliárdos szám a hiány, amelyre a fegyveres erőknek ez év végéig van szüksége” – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a jövő évi költségvetés az új realitásokat is figyelembe veszi, a további finanszírozásról pedig jelenleg is folynak az egyeztetések az IMF-fel. Mint hangsúlyozta, a partnerek nem biztosítanak forrást a fegyveres erők számára, ezért a finanszírozás belső forrásokból történik, beleértve a hazai piaci hitelfelvételt és egyéb pénzügyi eszközöket.

„A partnerek nem adnak forrást a hadseregre, magunknak kell finanszíroznunk, mind a hazai hitelfelvételben, mind más pénzügyi eszközökben kell forrást találunk. Az egyik forrás, amit látunk, a hadiadó emelése és a kérdés a hadiadó igazságos elosztásáról az ukrán társadalomban valójában ezt terjesztette elő a kormány” – tette hozzá. „A kormány mintegy 50 milliárd hrivnya bevételt tervez az elkobzott orosz vagyonból, amelyet mind a költségvetési hiány fedezésére, mind a katonai szükségletekre fordítunk majd” – emelte ki Denisz Smihal.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei