A Moody’s is taposott egyet Izraelen

A Moody’s is taposott egyet Izraelen

19:44 Szeptember 28, 2024

Gazdaság 1378 3 хвилини

Українська

Miközben már lassan egy éve dúlnak a harcok Izrael és a közel-keleti iszlamista alakulatok között, az amerikai hitelminősítő, a Moody’s egyre borúsabban látja a zsidó állam jövőbeni kilátásait – számolt be a Times of Israel.

A szervezet 2024-ben már második alkalommal rontott az izraeli gazdaság hitelminősítésén, ezúttal egyszerre két fokozattal csökkentették a besorolást.

Az intézet A2-ről Baa1-re csökkentette az ország szintjét, valamint negatív kilátásokat fogalmaztak meg.

A Moody’s kifejtette aggodalmait, hogy Jeruzsálemnek a súlyos geopolitikai nehézségek mellett egyre komolyabb belpolitikai nehézségekkel is szembe kell néznie.

A megnövekedett biztonsági kockázatok (társadalmi megfontolásból) miatt már nem számítunk gyors és erős gazdasági fellendülésre, mint a korábbi konfliktusok idején – áll a közleményben. Valamint hozzátették: a késleltetett és lassabb gazdasági fellendülés viszont egy elhúzódó és szélesebb körű katonai hadjárattal együtt tartósabban fogja érinteni az államháztartást, ami a korábbi előrejelzéseinkhez képest tovább tolja ki az államadósságráta stabilizálódásának kilátását.

A Moody’s arra figyelmeztetett, hogy „a geopolitikai kockázat jelentős eszkalálódása Izrael intézményeinek és kormányzásának minőségromlására is utal, amely nem enyhítette teljes mértékben az államadósság hitelmérőit károsító intézkedéseket”.

A bejelenés éppen akkor érkezett, amikor az izraeli védelmi erők (IDF) fokozták az összecsapásokat a libanoni terrorszervezettel, a Hezbollahhal. Tavaly október 7-e óta a legnagyobb hitelminősítők, így a Moody’s, az S&P és a Fitch is csökkentette Izrael államadós-besorolását, és negatív kilátást tartott fenn, nyitva hagyva az ajtót további leminősítések előtt.

Attól tartanak ugyanis, hogy romlik a költségvetési helyzet, illetve negatívan alakul a biztonsági helyzet.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei