Ukrajnában a kormány nem tervezi a lakossági áram árának emelését – Kovalenko

Ukrajnában a kormány nem tervezi a lakossági áram árának emelését – Kovalenko

20:00 Október 3, 2024

Gazdaság 112 2 хвилини

Українська

Ukrajnában nem tervezik a lakossági áramár emelését, a villamosenergia-árak emelésével kapcsolatos döntéseket a kormány hozza meg – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Szerhij Kovalenkónak, a Yasno energetikai vállalat vezérigazgatójának Facebook-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint a vezérigazgató cáfolta, hogy a Yasno cég képviselői az áramdíjak emeléséről beszéltek volna. Emlékeztetett arra, hogy a kommunális szolgáltatások árának emelése kizárólag a kormány hatáskörébe tartozik. Nem érkezett hasonló jelzés a kormánytól – tette hozzá. „Bízzanak a hivatalos információforrásokban, ne a „szakértők” pletykáiban, akik úgy döntöttek, hogy a cég nevét használják fantáziájuk borzolására” – hangsúlyozta Szerhij Kovalenko.

Az energia- és kommunális szolgáltatások állami szabályozását végző országos bizottság megkezdte a villamosenergia-árak emeléséről szóló határozattervezet felülvizsgálati eljárását. A dokumentum elfogadása esetén november 1-től emelkedik az áram ára Ukrajnában. De az árak emelkedése csak a vállalatokat érinti, a lakosságot nem. A rögzített villamosenergia-tarifa marad az ukrán lakosság számára.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei