
Odacsapna az oroszoknak Trump pénzügyminiszter-jelöltje
Scott Bessent, a jövő héten hivatalba lépő Donald Trump pénzügyminiszter-jelöltje csütörtökön a szenátus pénzügyi bizottsága előtt mutatta be gazdasági elképzeléseit, és válaszolt a szenátorok kérdéseire – tudósított a CNBC.

Bessent arról beszélt többek között, hogy
- teljes mértékben támogatná az orosz olajvállalatokkal szembeni szankciók szigorítását, ha Trump elnök ezt kérné az ukrajnai háború lezárása érdekében. „Ha az Oroszországi Föderáció bármelyik tisztviselője figyeli ezt a meghallgatást, tudniuk kell, hogy 100%-ban támogatni fogom a szankciókat olyan szintre emelését, amely az oroszokat tárgyalóasztalhoz ülteti.”
- Trump gazdaságpolitikája szerinte segíteni fog az infláció visszaszorításában és a reálbérek növelésében. Úgy véli, az infláció közelebb kerül majd a Federal Reserve 2%-os céljához, ahogy az Trump első elnöksége idején is történt. Bessent nem lát olyan elemet Trump tervezett intézkedései között, ami azonnal növelné az árakat.
- Nyitott a szén-dioxid-kibocsátásra kivetendő vámokra, amit egy átfogó vámprogram részeként képzel el.
- Szó lehet emellett egy amerikai szuverén vagyonalap létrehozásáról is, bár szerinte ehhez előbb rendbe kell tenni a költségvetést.
- Az Egyesült Államoknak szerinte nem bevételi, hanem kiadási problémája van. Az állami költekezés „kicsúszott az ellenőrzés alól” ami az egyik fő oka volt annak, hogy elvállalta a jelölést. Kiemelte, hogy Trump ígérete szerint nem nyúlnak hozzá a társadalombiztosításhoz és az egészségügyi ellátást finanszírozó Medicare-hez.
- A Trump által bevezetett adócsökkentő intézkedések meghosszabbítását nevezte az új kormányzat egyik legfontosabb gazdasági prioritásának.
Figyelmeztetett, hogy ennek elmaradása „gazdasági katasztrófához” és a középosztály adóterheinek jelentős növekedéséhez vezetne.

Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
FeliratkozásKárpátalja
Kárpátalja több mint 23 millió hrivnyát kap a kistérségek támogatására
12:08 Április 18, 2025
Három kárpátaljai határátkelőhelyen ellenőrzik az autómérlegeket
12:31 Április 17, 2025
Román–ukrán együttműködés: új határátkelőket nyitnak Kárpátalján
09:27 Április 11, 2025
A Kárpátaljai Vámhivatal összegezte az export-import műveletek eredményeit 2025 első negyedévére
19:10 Április 9, 2025
Kárpátalján folyamatban van a 22 kilométeres európai nyomtávú vasúti pálya építése
09:09 Április 9, 2025
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
A Minisztertanács megemelte a katonai felsőoktatási intézmények kadétjainak ösztöndíját
17:46 Április 19, 2025
24 ezer család kap kompenzációt a házát ért károk után – Kuleba
17:09 Április 19, 2025
Ukrajna ötször több fegyvert tud gyártani, mint amennyire a hadseregnek szüksége van – „KORT” hadi társaság vezérigazgatója
16:42 Április 19, 2025
Ukrajnában csökkent az üzemanyag-fogyasztás
15:48 Április 18, 2025
Umjerov elmondta, mennyi pénzzel támogatták másfél év alatt az ukrán dróngyártást
19:47 Április 17, 2025
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Vasutakkal versenyez egymással Kína és Európa a balkáni befolyásért
22:30 Április 18, 2025
Kína az EU-val együttműködve erősítené az ipari ellátási láncok stabilitását
18:53 Április 18, 2025
India kiszorítja Oroszországot a fegyverpiacról – Reuters
21:32 Április 17, 2025
Észak-Korea több mint 20 milliárd dollárt keresett Oroszország Ukrajna elleni háborúján
20:26 Április 17, 2025
ENSZ: súlyos gazdasági károkat okozhatnak Donald Trump vámjai a fejlődő országoknak
13:31 Április 17, 2025
Több hír a világból