Donald Trump aláírta a rendeletet, amely felfüggeszti a vámok bevezetését Mexikóval szemben

Donald Trump aláírta a rendeletet, amely felfüggeszti a vámok bevezetését Mexikóval szemben

11:25 Február 5, 2025

Gazdaság 1348 4 хвилини

Українська

Donald Trump legalább harminc napos haladékot adott a Kanadára és Mexikóra kivetni tervezett új vámok bevezetésére, ezzel ideiglenesen felfüggesztve a két ország elleni kereskedelmi konfliktus folytatását, amely még elnöksége idején kezdődött – számolt be a Guardianra hivatkozva a Telex.

Az új, átfogó amerikai vámok értelmében Kanada esetében a Kanadából az Egyesült Államokba érkező legtöbb árura 25 százalék vámot kellene fizetni, a kanadai energiatermékekre pedig 10 százalékot (erre válaszul Kanada is 25 százalékos vámot vezetett be Amerikára korábban). A mexikói termékekre Trump hasonlóan 25 százalékos vámot vetett volna ki, emellett 10 százalékos vámmal sújtotta a kínai termékeket is. Kína, Mexikó és Kanada együttesen az USA-ba irányuló import több mint 40 százalékát tette ki tavaly.

A Fehér Ház a vámok bejelentésekor azzal vádolta a mexikói kormányt, hogy szövetségre léptek a mexikói kábítószer-kereskedő szervezetekkel. Claudia Sheinbaum mexikói elnök rágalomnak nevezte Donald Trump erre vonatkozó állításait, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy lépjenek fel az illegális fegyveráramlás ellen, ami a kartellek felfegyverzését célozza. Kína esetében Trump a kelet-ázsiai országból származó fentanil előállítása elleni elégtelen kínai hatósági fellépéssel indokolta az ország ellen kivetett vámokat.

A megemelt vámok miatt szinte biztosan emelkednének az árak az Egyesült Államokban, a dollár pedig erősödhet, utóbbi folyamat már el is kezdődött a január 31-i bejelentés után. Fontos szempont, hogy az Egyesült Államok nyersolaj-importjának két legnagyobb forrása Kanada és Mexikó. Trump vámháborúja ezért a benzinárakon is meglátszódna, ha mégis bevezetné a most felfüggesztett vámokat.

A belengetett vámok ellenére két héten belül már ez a harmadik eset, amikor Trump elhalasztja a vámok bevezetését Mexikóval és Kanadával szemben. Justin Trudeau közösségi oldalán most arról írt, hogy Kanada intézkedéseket vezet majd be, hogy megerősítse az Egyesült Államok és Kanada határát. Trudeau egy fentanillal foglalkozó megbízottat is kinevez a határra, külön fókuszálva emellett a kábítószer-csempészetre és a pénzmosásra is. Donald Trump hétfőn arról számolt be, hogy Trudeau mellett Claudia Sheinbaum mexikói elnökkel is pozitívan zárult a vámszabályokról szóló tárgyalása.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei