Az EBRD idén legalább 1,5 milliárd eurós beruházást tervez Ukrajnában

Az EBRD idén legalább 1,5 milliárd eurós beruházást tervez Ukrajnában

12:32 Február 8, 2025

Gazdaság 581 3 хвилини

Українська

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2025-ben legalább 1,5 milliárd euró beruházását tervez az ukrajnai gazdaság és üzlet támogatására a háború alatt – jelentette ki pénteken Odile Renaud-Basso, az EBRD elnöke a  Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a teljes körű orosz invázió 2022. februári kezdete óta az EBRD fokozta tevékenységét Ukrajnában, és több mint 6,2 milliárd eurót fektetett be különböző ágazatokba. A bank tavaly rekordösszegű, 2,4 milliárd eurót különített el az országnak.

Az EBRD elnöke kijevi látogatása alkalmával kijelentette, hogy a bank továbbra is az ukrán magánszektorra, ezen belül is az energiára fogja összpontosítani a figyelmét a nemzeti energiarendszert ért ismétlődő orosz támadások, valamint az állami és önkormányzati infrastruktúra ellen. „Az a tervünk, hogy ezen a szinten folytatjuk a befektetést. Minimum 1,5 milliárd eurós beruházást célozunk meg, de ha többet tudunk tenni, akkor megtesszük” – jegyezte meg Reno-Basso.

Az EBRD elnöke szerint a bank tevékenységét a kereslet határozza meg, és a háború befejeztével kész ukrajnai befektetéseit évi 3 milliárd euróra növelni. Mint megjegyezte, Ukrajna energiaszektora az egyik legfontosabb prioritás ebben az évben és azon túl is, mivel az ipar modernizálását és a megújuló energiaforrások fejlesztését célzó projektek a háború vége után a magánbefektetések mozgatórugóivá válhatnak. „Nagyon sok potenciál rejlik Ukrajnában, ezért nagy érdeklődést vált ki a külföldi befektetők részéről, és nagy aktivitást generál majd az országban – ez valóban élénkíti a növekedési lendületet” – fejezte ki bizakodását Odile Renaud-Basso.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei