Elfogyott a kávé a világ legnagyobb termelőjénél, további drágulás jön

Elfogyott a kávé a világ legnagyobb termelőjénél, további drágulás jön

16:38 Március 5, 2025

Gazdaság 2987 5 хвилин

Українська

Brazília a magas árakat kihasználva kisöpörte a készletet. Az új termésre még hónapokig kell várni, de kevesebb kávé lesz a tavalyinál.

Üresen konganak a kávéraktárak Brazíliában, a gazdák ugyanis kihasználták, hogy a bab világpiaci ára 14 hónap alatt majdnem a duplájára ugrott, és hónapokkal a betakarítás előtt eladták az egész termést. A fogyasztók így arra számíthatnak világszerte, hogy tovább drágul majd a kávé.

A legnépszerűbb kávéfajta, az arabica ára tavaly 70, az idén már majdnem 20 százalékkal emelkedett, már február elején történelmi csúcsra, fontonként (fél kiló) 4,3 dollárra ugrott. A második legnépszerűbb robusta, amelyet elsősorban az instant kávékhoz használnak, 72 százalékkal drágult tavaly, és az ára februárban elérte a tonnánkénti 5847 dollárt.

A kávéfüggők azonban a jelek szerint képtelenek leszokni az éltető nedűről, így várhatóan az idén is többet fogyasztanak majd belőle, mint amennyi globálisan terem – és ez már negyedszer történik majd meg az elmúlt hat év során.

Rekordon a brazil export

Brazília, a világ legnagyobb kávétermelője, csak most tér magához az ország történetének legsúlyosabb szárazsága után. Tavaly rekordmennyiségben exportálták a kávét, teljesen felélve a tartalékokat. A rossz időjárás azonban a robusta legfőbb termelőjénél, Vietnámban is károkat okozott, a 2023-ashoz képest 11,2 százalékkal csökkent a kivitel 2024-ben.

Sosem voltak még ennyire alacsonyak a tartalékaink februárban, és még nagyon messze vagyunk a betakarítástól – nyilatkozta a Reutersnek Willian Cesar Freiria, a kávétermelőket összefogó harmadik legnagyobb brazil szövetkezet, a Cooperativa de Cafeicultores e Agropecuaristas (Cocapec) értékesítési vezetője.

Elkelt szinte minden raktáron lévő kávé

A 2023-as 1,5 millió zsák után tavaly csak 1,1 milliót adtak be a közösbe a tagjaik a kevés csapadék miatt. „A következő betakarításig nem sok kávénk marad eladásra. És nemcsak nekünk; ugyanez a helyzet mindenhol” – tudatta.

A raktárkészletek csak a világ legnagyobb kávétermelő szövetkezeténél, a Cooxupénál nagyobbak valamivel; ez a legjelentősebb brazil kávétermelő állam, Minas Gerais gazdálkodóit tömöríti. Azonban az ő raktáraikban lévő készlet is 90 százalékban elkelt, csak szállításra vár. Az eladatlan mennyiség náluk is olyan kicsi, mint még soha. A következő betakarítás pedig csak május–júniusban kezdődik, és július előtt aligha lesz kész a szállításra.

A kivételek közé tartoznak azok a termelők, akik megtartottak valamennyit az előző termésből, és nem járnak ezzel rosszul. Egyikük, aki kimondottan magas minőségű kávét szállít közvetlenül négy amerikai vásárlónak, most arról tárgyal velük, hogy fontonként 4,5 dollárért adja a terményét a tavalyi három dollár helyett.

Az idén is csökkenő termést várnak Brazíliában

Ki is kell használniuk az alkalmat, hogy több profitot termeljenek, mert nem számítanak rá, hogy sokáig marad ennyire magas a legjobb minőségű kávé ára. Sok pörkölő nem tudja majd megfizetni, és inkább a gyengébb minőségűt választja, hogy csökkentse a költségeket.

Ami az új termést illeti, az AOL tudósítása szerint az idén 4,4 százalékkal kevesebb termésre számítanak a tavalyinál. Az árakat pedig a legnagyobb kávéfogyasztónál, az Egyesült Államokban tovább pörgethetik a vámok, amelyeket Donald Trump ígér, és amelyek Brazíliát egyelőre csak az acél- és az alumíniumexport esetében érintik – de a helyzet bármikor változhat, annak ellenére, hogy az ország azon kevesek közé tartozik, amelyeknek nincsen kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei