
A zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából hiteleznek Ukrajnának
A brit pénzügyminisztérium és a védelmi minisztérium közös hétfői tájékoztatása szerint Ukrajna megkapta az ebből a forrásból származó 2,26 milliárd fontos hitelcsomag második, 752 millió fontos részletét.
A hitelt az ukrán kormány teljes egészében hadfelszerelések, köztük légvédelmi és tüzérségi eszközök, valamint harcjárművek javításához szükséges részegységek beszerzésére fordíthatja.

A hitelcsomag első, ugyancsak 752 millió fontos részletét a munkáspárti brit kormány március elején folyósította.
A hitelt a szankciók alapján zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség.
A 2,26 milliárd fontos hitelcsomaggal Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) által Ukrajna számára összeállított 50 milliárd dolláros segélyprogramhoz járul hozzá.
A londoni pénzügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint Kijev 2026-ban juthat hozzá az ebből a forrásból nyújtott hitelfinanszírozás harmadik, utolsó részletéhez.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás