Svájci gleccseromlás: Blatten falu pusztulása és a több százmilliós károk
A svájci kormány becslése szerint több százmillió frankos kárt okozott a dél-svájci Blatten falut elpusztító, pusztító erejű gleccseromlás – írja az MTI.
Első lépésként a szövetségi kormány 5 millió frank (több mint 6 millió dollár) gyorssegélyt nyújt – jelentette be pénteken Karin Keller-Sutter svájci elnök. Wallis kanton további 10 millió frankkal járul hozzá.
A helyzet elviselhetetlen az emberek számára, akik mindenüket elvesztették
– mondta Albert Rösti környezetvédelmi miniszter.

Hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van mind érzelmi, mind anyagi támogatásra, mert a gazdák elvesztették földjeiket és állatállományukat, a vállalkozók szállodáikat, az alkalmazottak pedig munkahelyüket.
A településre május 28-án hatalmas jég-, szikla- és törmeléklavina zúdult, miután a közelben leszakadt gleccserdarab. A falu 300 lakosát elővigyázatosságból már korábban kitelepítették, de egy 64 éves juhászt továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A feltételezések szerint a katasztrófa idején egy pajtában tartózkodott, a lezárt zónán kívül. A falut helyenként 100 méter mélyen borítja a törmelék.
A hatóságok fontolgatják, hogy a falut egy másik, biztonságosabb helyen építik újjá. Rösti azonban elismerte egy ilyen döntés nehézségeit. „Szeretnénk jövőt adni Lötschental lakóinak. A völgyek újratelepítése számunkra nem opció” – mondta az érintett területre utalva.
Az eredeti helyszínre való visszatérés már nem lehetséges, „a hegy elnyelte” – fogalmazott Rösti. De hogy a közösség elfogadja-e az új helyszínt, az rajtuk múlik – tette hozzá a tárcavezető.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás