Szlovákia kijelentette, hogy nyomás alatt sem mond le az orosz energia beszerzéséről
Szlovákia elutasította az orosz energia beszerzésének csökkentésére irányuló nyomást, ellenben Pozsony kész a kérdés megvitatására, jelentette be Juraj Blanar szlovák külügyminiszter a Reutersnek adott interjújában.
Mint megjegyezték, a szlovák miniszter New Yorkban az ENSZ Közgyűlése keretein belül tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

„Nincsenek más, stabil és egyben elfogadható árú lehetőségek. Ennek a folyamatnak a diverzifikálása időt vesz igénybe. Ezért egy bizonyos szintű empátiára szólítunk fel”, fogalmazott Blanar.
Megjegyezte, hogy „a szankciók nem befolyásolták az orosz-ukrán háború lefolyását”.
Blanar hozzátette, hogy Szlovákia közel 10 milliárd eurót is veszíthet, ha megszegi néhány, 2034-ig szóló szerződését. Javasolta, hogy fontolóra kellene venni a lehetséges kivételeket és a jövőbeni kártérítéseket, valamint hozzátette, hogy az EU-nak foglalkoznia kellene a villamosenergia magas árának problémájával.
Elmondása szerinte Szlovákia kritizálása némileg képmutató dolog, mivel az elmúlt évben 30%-kal nőtt a cseppfolyósított földgáz Oroszországból Nyugat-Európába való beszerzése.
„Franciaország, Spanyolország és Hollandia… tehát láthatják, hogy a kép inkább színes, mint fekete-fehér” – mondta.
„A nemzetközileg elismert határok bármilyen erőszakos megváltoztatása elfogadhatatlan a Szlovák Köztársaság számára, és mi már a kezdetektől fogva kijelentettük, hogy ennek a háborúnak nincs katonai megoldása. Folytassuk a diplomáciai erőfeszítéseket. Több mint három és fél éve ezt szorgalmazzuk. És ismét világosan ki kell jelentenem: ha Trump nem lett volna, a béketárgyalások soha nem kezdődtek volna el” – mondta.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás