karpat.in.ua

A BMW komoly bírságot fizet az autóeladási számok csalása miatt

Nemrég megállapodást kötött az illetékes amerikai hatóságokkal a BMW AG és két amerikai leányvállalata, amelynek értelmében 18 millió dolláros bírságot fizetnek. A német autógyártó korábban lebukott azzal, hogy jóval több eladásról jelentett, mint amennyi valóban teljesült, és ezzel félrevezette – többek között – a befektetőket.

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jelentése szerint a BMW 2015 és 2019 között trükközött az autóeladásokkal. Azzal, hogy a valósnál nagyobb volumenű eladásról jelentettek, a vállalatnak sikerült elérnie az általuk kitűzött értékesítési célokat, valamint a vetélytársak előtt tudtak maradni az eladások számát tekintve.

A vádak szerint a BMW észak-amerikai részlegénél kötelező havi számot kellett elérniük függetlenül attól, hogy valóban mennyi jármű talált gazdára. A BMW szerint viszont minderre nincs tényleges bizonyíték, sőt a vállalat szerint még ha ez meg is történt, az sem volt szándékos.

A BMW egy sajtóközleményben kiemelte, hogy a cég a jövőben mindent megtesz annak érdekében, hogy pontosabban jelentse az eladási számokat.

Az SEC szerint viszont a BMW a szalonoknak is fizetett azért, hogy ne a tényleges számokat írják be, amennyiben azok nem egyeztek meg a német autógyártó havi célkitűzésével. A tőzsdefelügyelet kiemelte, hogy a BMW szándékosan vezette félre a befektetőket és a vásárlókat egyaránt az Egyesült Államokban.

(origo.hu)