Musk lett a világ első dollárbilliomosa
A Reuters és több amerikai üzleti lap beszámolója szerint a SpaceX minden korábbi rekordot megdöntő részvénykibocsátást hajtott végre, amellyel Elon Musk vagyona átlépte az 1 billió dolláros határt. Bár a SpaceX továbbra is veszteséges, a befektetők bíznak a vállalat jövőjében: a kereslet többszörösen meghaladta a kínálatot. A cég értéke így 1,77 billió dollárra emelkedett, Musk pedig a történelem első dollárbilliósa lett.
Elon Musk rakétavállalata, a SpaceX csütörtökön elvégezte a tőzsdei történelem legnagyobb részvénykibocsátását. A cég 75 milliárd dollárt gyűjtött be, ezzel értéke nagyjából 1,77 billió dollárra emelkedett – derül ki az Értékpapír- és Tőzsdebizottsághoz benyújtott bejelentéséből.

A Reuters és a Bloomberg előrejelzése szerint Elon Musk vagyona várhatóan tovább gyarapszik. A vagyon nagyságát jól érzékelteti, hogy még akkor is évekig tartana elkölteni, ha valaki a nap minden órájában elköltene egymillió dollárt.
Amikor egy addig magánkézben lévő vállalat először kínálja fel részvényeit a nagyközönségnek egy tőzsdén, azt IPO-nak (Initial Public Offering, azaz első nyilvános részvénykibocsátásnak) nevezzük. Eddig a SpaceX zártkörűen működött – most viszont bárki vehet belőle részvényt.
Az NPR üzleti weboldal beszámolója alapján a SpaceX összesen 555 555 555 darab részvényt kínált fel, darabonként 135 dolláros áron. A cég emellett lehetőséget adott a kibocsátást szervező bankoknak arra is, hogy szükség esetén további 83,3 millió részvényt vásároljanak meg. A Sztrana is írt arról, hogy a kereslet messze meghaladta a kínálatot: a befektetők sokkal több részvényt szerettek volna venni, mint amennyit a cég eladásra kínált.
Musk maga egyetlen részvényt sem adott el a kibocsátáskor.
Ilyen méretű magánvagyonra a történelemben aligha akadt példa.
A rendelkezésre álló adatok alapján Musk vagyona minden korábbi rekordot felülmúlhat.
Elon Musk vagyonának legnagyobb része ma már a SpaceX-hez kötődik. Bár a cég bevétele tavaly jelentősen nőtt, a vállalat továbbra is veszteséges. A CNBC beszámolója szerint a cég 2025-ben közel 19 milliárd dolláros bevételt ért el, de csaknem 5 milliárd dolláros mínusszal zárta az évet. Az idei első három hónapban is veszteséget termelt, ami annak köszönhető, hogy a Starship rakéta fejlesztése nagyon költséges.
A Reuters szerint a befektetők ennek ellenére bíznak a vállalat jövőjében.
Musk vagyona már az összes profi sportcsapat együttes értékét is felülmúlja
Ha valaki megvenné a világ összes profi sportcsapatát – az NFL mind a 32 klubját, az NBA összes csapatát, a Premier League-et, a Real Madridomt, a Forma–1-es istállókat és a többit –, nagyjából 500–700 milliárd dollárt kellene kifizetnie. A világ legértékesebb sportcsapata, a Dallas Cowboys 13 milliárd dollárt ér; Musk ebből körülbelül hetvenet vehetne.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás