London bizonyítékot talált a Huawei vélt kommunista kapcsolataira

London bizonyítékot talált a Huawei vélt kommunista kapcsolataira

09:50 Október 9, 2020

Gazdaság 12405 4 хвилини

Українська

Egy brit parlamenti vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy „egyértelmű bizonyítékok kerültek napvilágra” a Huawei kínai távközlési óriáscég és a Kínai Kommunista Párt (KKP) közti összejátszásról.

Ennek nyomán a parlamenti képviselők felszólították a kormányt, hogy az eredetileg kitűzött határidő előtt tegyék ki a vállalatot a brit ötödik generációs (5G) mobiltávközlési hálózatok létesítéséből. A BBC brit közszolgálati csatorna szerint a Huawei válaszában ez áll: a jelentés nem hiteles, valamint inkább véleményeken, semmint tényeken alapszik.

Noha a kínai társaság nagy-britanniai lehetőségei meglehetősen beszűkültek az utóbbi évben, Európa más országaiban további erőfeszítéseket tesz 5G-technológiája beépítésére a távközlési infrastruktúrába, ha már dollármilliárdokat fektetett a fejlesztésbe.

– Biztosak vagyunk benne, hogy az emberek átlátnak az összejátszásról szóló vádaskodásokon, s megértik, mit tett le az asztalra a Huawei Nagy-Britanniában az elmúlt húsz esztendőben – mondta a cég szóvivője.

A brit képviselőház a vállalat és a KKP közti kapcsolatot többek között tudósok, kibervédelmi szakértők és távközlési ipari bennfentesek tanúvallomásaira alapozza, akik közül már többen egyébként is ferde szemmel nézik a kínai társaság európai tevékenységét. Egy kockázatitőke-befektetésekkel foglalkozó vállalkozó például elmondta: a kínai kormány az utóbbi három évben 75 milliárd dollárral finanszírozta a Huawei növekedését, s ennek jóvoltából a cég nevetségesen alacsony áron értékesíthette a termékeit. Egy, a kínai cégeken belüli anomáliákat vizsgáló kutató szerint pedig a Huawei egy sor hírszerzési és biztonsági, valamint szellemi jogi termékek eltulajdonítására irányuló tevékenységben vett részt, holott ezt többször is nyilvánosan tagadta. A szakértő szerint mindezt a vállalat kissé bonyolult tulajdonosi szerkezete (munkavállalói részvények egy szakszervezeten keresztül) és a támogatások forrása is bizonyítja.

A brit képviselőházi jelentés ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ugyan nem kell bedőlni a rosszindulatú Kína-ellenes hisztériának, mindazonáltal eszközölni kell néhány üzletpolitikai változtatást. A jelenlegi álláspont szerint a mobilhálózat-üzemeltetőknek januártól már nem szabad 5G-technológiát vásárolniuk a Huaweitől, a már installáltakat pedig 2027-ig ki kell cserélni. Az illetékes bizottság azonban felgyorsítaná az eseményeket: 2025-re kellene kirakni a Huawei szűrét, ha a kapcsolatok tovább romlanak Kínával, illetve ha az Egyesült Államok nyomásgyakorlása ezt szükségessé teszi.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei