karpat.in.ua

A rákgyógyítási alap pénzét a szorító határidő miatt kellett átcsoportosítani útjavításra a kormány szerint

A rákgyógyítási állami program pénzének átcsoportosításáról útfelújításra az állami beruházási projektek ágazatközi bizottsága döntött a forrásfelhasználás határidejének rövidsége miatt – adta hírül kedden az rbc.ua hírportál a kormány honlapján megjelent tájékoztatásra hivatkozva.

A kormányközlés szerint az ágazatközi bizottság azért döntött a rákgyógyítási projekt pénzének átcsoportosításáról, mert a program végrehajtásának nyomon követése során bebizonyosodott, hogy 2020-ban a megvalósítása az év első nyolc hónapja során mindössze 0,4 %-ban teljesült, ami azt jelenti, hogy nem lehetséges a befejezése az év végéig. „A kormány támogatta az ágazatközi bizottság döntését a forrás-átcsoportosításról azzal a feltétellel, hogy a projekt 2021-ben hasonló nagyságú összegből valósul meg” – áll a nyilatkozatban.

A kormány azt is jelezte, hogy határozatot terjesztett a Gazdasági Minisztérium elé, amely szavatolja az adott program végrehajtását 2021-ben. A döntést a forrás-átcsoportosításról még egyeztetik a parlament költségvetési bizottságával.

Keddi médiainformációk szerint a kormány 61,5 millió hrivnyát utalt át útfelújításra a rákgyógyítási állami alapból.

(vb/rbc.ua)