1,6 millió eurót adtak egy postagalambért

1,6 millió eurót adtak egy postagalambért

21:50 November 16, 2020

Gazdaság 6642 4 хвилини

Minden korábbinál magasabb áron, 1,6 millió euróért (572 millió forint) kelt el egy postagalamb egy vasárnap véget ért online belgiumi aukción.

A New Kim nevű hároméves belga versenygalambért már a múlt héten tettek a korábbi, 1,252 millió eurós rekordot meghaladó ajánlatokat, a leütési ár azonban vasárnap, az utolsó félórában szökött igazán magasba két szenvedélyes licitáló, a Super Duper és a Hitman fedőnevű kínai gyűjtő párharca nyomán.

A korábbi rekordot egy másik belga versenygalamb, Armando állította fel 2019 márciusában.

Nikolaas Gyselbrecht, a Pipa aukciósház alapítója és vezetője különösen meghökkentőnek nevezte az új rekordot azért, mert New Kim nőstény madár, márpedig a hím galambokért szoktak magasabb árat adni. Hím madár volt Armando is, a tavalyi győztes.

Aranytojást tojó galamb

New Kim 2018-ban elnyerte a legjobb fiatal postagalamb címet Belgiumban, és rögtön fel is hagyott a versenyzéssel. Ugyanakkor mivel a galambok általában 10 éves korukig szaporodnak, az aranyáron eladott madár még sok éven át költhet ki aranyat érő kiscsibéket – mondta el a postagalambszakértő.

A licit 200 euróval kezdődött november 2-ikán, de egy dél-afrikai csoport 90 percen belül 1,31 millió euróra tornászta fel az árát. „Totálisan le vagyunk döbbenve” – közölte a galamb belga tenyésztője.

A postagalambsport iránti kínai rajongás egyre magasabbra hajtja fel a versenygalambok árát, és különösen nagy a kereslet a versenysport hagyományos szívéből, Belgiumból származó postagalambok iránt.

Nikolaas Gyselbrecht szerint a lakosság számához viszonyítva sehol másutt a világon nincs olyan sok rajongója a postagalambsportnak, mint Belgiumban, ahol mintegy 20 ezren versenyeznek egymással nagyon magas színvonalon. A második világháború után még 250 ezer tagja volt a postagalamb-szövetségnek.

E nagy múltú sportág hagyományosan a kisemberek hobbijának számított, és néhány éve még hanyatlani látszott, de az új elit egyes tagjai, főleg külföldiek, beleszerettek a galambröptetésbe, és új életet leheltek a halódó ágazatba. A nagy tapasztalattal rendelkező belgiumi tenyésztők manapság olyan árakat érhetnek el, amilyenekről egy évtizede még álmodni sem mertek volna. Egy olyan klasszisú galambért, mint New Kim, tíz éve még csak a tizedét adták volna.

A versenygalambok fő felvevőpiaca Kína, ahol eurótízmilliókat lehet nyerni a postagalambversenyeken.

Az egyik legsikeresebb tenyésztő, a 76 éves Gaston Van de Wouwer felhagyott a galambtenyésztéssel és mostani aukción áruba bocsátotta mind a 445 madarát, amelyek együttesen ötmilli euróért (1,78 milliárd forint) keltek el.

Az aukció második része hétfőn fejeződik be, de már nem kerül piacra olyan postagalamb, amelynek ára vetekedhetne a New Kim nevű madáréval.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei