Ferenc pápa: a szegényeket is bevonó fejlesztési modellek kellenek a járvány után

Ferenc pápa: a szegényeket is bevonó fejlesztési modellek kellenek a járvány után

16:15 November 22, 2020

Gazdaság 2841 2 хвилини

Ferenc pápa arra kérte a fiatal közgazdászokat, vállalkozókat és üzletembereket egy szombati ifjúsági fórumon az olaszországi Assisiben, hogy a koronavírus-járvány elmúlása után olyan fejlesztési programokat kezdeményezzenek, amelyekbe be lehet vonni a szegényeket is.

A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba és önzésbe kezdene a világ, mint amit előtte folytatott – jelentette ki az egyházfő a fórumra készített videóüzenetében. Ehelyett a szegények hadd vehessenek részt azokban a vitákban, amelyek egy más gazdaságtörténetről szólnak, egy olyanról, amelyre nagy szükség van – mondta.

Arra kérte a fiatalokat, hogy segítsenek fenntarthatóbbá tenni a termelési láncokat és a fogyasztási szokásokat, mert a gazdasági modellek közvetlen céljának nem csak a profitnak és a politika támogatásának kell lennie, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek milyen emberi, társadalmi és környezeti károkat okoznak. Nem elég testvéreinknek csak a legalapvetőbb szükségleteit kielégíteni, hanem el kell fogadnunk, hogy a szegényeknek is joguk van ott ülni a megbeszéléseken, részt venni a vitákban, hogy utána megtermelhessék javaikat. Ez a modell meghaladja a jóléti államét – szögezte le Ferenc pápa.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei