karpat.in.ua

Tagtoborzó gyűlést tartott a nagydobronyi Egán Ede kör

Decemberi létrejöttét követően a Nagydobronyi Egán Ede kör megtartotta első tagtoborzó gyűlését. A gyűlésen az alapító tagokon túl a környező települések gazdái és vállalkozói is részt vettek. A gyűlésen olyan aktuális kérdésekről esett szó, mint a közeljövőben elfogadásra kerülő ukrajnai földtörvény és annak következményei, a helyi gazdák és vállalkozók előtt álló, ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek.

Őrhidi László, a KMKSZ nagydobronyi alapszervezete elnökének elmondása szerint, a nagydobronyi Egán Ede kör jelenlegi kiterjesztett tagtoborzó gyűlésének célja az volt, hogy a tagok illetve érdeklődők megosszák az alapításkor felvetett és mostanra kiforrott gondolataikat illetve más esetleges észrevételüket ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatosan.