karpat.in.ua

Nem fogjuk blokkolni a koronavírus elleni vakcinák ukrajnai piacát – Zelenszkij

A tárgyalásokon a koronavírus elleni vakcinák gyártói azt kérik, hogy Ukrajna nyissa meg a piacát az oltóanyagok forgalmazása előtt, és ezt mi nem fogjuk blokkolni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Fokusz című magazinban pénteken közölt interjújában, adta hírül a korrespondent.net hírportál.

Az államfő elmondta, „amikor azokkal a gyártókkal tárgyalunk, amelyek a vakcinákat fogják szállítani Ukrajnába, azt kérik tőlünk, hogy nyissuk meg előttük az oltóanyagpiacot. Ez azt jelzi, hogy az egész világon van az embereknek olyan rétege, és itt a mi országunk sem kivétel, amelyet nem érdekelnek az árak.” Szerinte ezek az emberek megértik, hogy az állam előnyben részesít bizonyos lakossági csoportokat, köztük a szegényeket, orvosokat, katonákat, tanítókat, súlyos betegeket.

Volodimir Zelenszkij kiemelte: „az olyan emberek, mint én, saját költségünkön fogják beoltatni magukat” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez normális dolog. „Egyszerű a hozzáállásunk, nem fogjuk blokkolni a fizetős vakcinációt. Ez helytelen lenne. Meg kell nyitni a piacot” – hangsúlyozta az elnök.

(vb/korrespondent.net)