A kormány elfogadta az évi 7%-os jelzálogkölcsönökről szóló rendeletet

A kormány elfogadta az évi 7%-os jelzálogkölcsönökről szóló rendeletet

18:04 Január 27, 2021

Gazdaság 9446 2 хвилини

Українська

Az ukrán minisztertanács jóváhagyta a jelzálogkölcsön költségeinek évi 7%-ra való csökkentéséről szóló határozatot, számolt be az Elnöki Hivatal.

„Az elérhető jelzálogkölcsönök a választási program fontos pontjai között szerepeltek. Ráadásul ez Ukrajna újabb lépése a civilizált világ irányába, és méltó életet biztosít polgáraink számára” – mondta Volodimir Zelenszkij.

A kompenzációt azok a polgárok használhatják fel, akik egyedül akarnak házat építeni vagy lakást vásárolni, feltéve, hogy a lakást 2015-ig építették. Az erre vonatkozó program az Elérhető 5-7-9% hitelek program keretein belül fog működni.

„Ennek a programnak köszönhetően a jelzálogkölcsönök megfizethetőbbek lesznek, és több, jobb életkörülményeik javítására szoruló család, köztük fiatal családok is képesek lesznek új otthont vásárolni. Ezen kívül a jelzáloghitel elősegíti a gazdasági fejlődést és arra ösztönzi az ukrán fiatalokat, hogy maradjanak itthon és szülőföldjükön dolgozzanak” – áll a közleményben.

A határozatot két napon belül véglegesítik a Pénzügyminisztériumban, és január 29-ig, péntekig nyújtják be aláírásra Ukrajna miniszterelnökének.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei