Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos szerint az energiaárak megfékezését célzó önkéntes alapú közös földgázbeszerzés november vége előtt megkezdődhet.
„A hónap végéig úgy gondolom, életbe léphet” – mondta az Európai Bizottság francia tagja a France2 közszolgálati televíziónak pénteken adott interjúban az energiaügyi miniszterek november 24-i találkozójára célozva.
Thierry Breton üdvözölte, hogy a jövőbeni „önkéntes csoportos vásárlásokkal” –, amelyekről az Európai Tanács október 20-21-i ülésén született döntés – az Európai Unió „jelentősebb kapacitásokkal rendelkezik a szolgáltatókkal történő tárgyalásokhoz”, s így „szembe fog tudni nézni a téllel”.
A belső piacért felelős biztos a gáz szerinte most már „észszerű” árát illetően nyugodtnak mutatkozott. Emlékeztetett arra, hogy a gáz ára az augusztusi megawattóránként 320 eurós rekordról 100 euró körülire esett vissza. Azt is kiemelte, hogy a stratégiai tározók 95 százalékra töltöttek, amely meghaladja a kijelölt célokat.
Az Európai Unió állam- és kormányfői októberi brüsszeli csúcstalálkozójukon megállapodtak abban, hogy a közös gázbeszerzést létesítik előnyben az Európai Unióban. A folyamathoz önkéntes alapon lehet csatlakozni, kivéve a tározók kötelező 15 százalékos minimum töltöttségét, amely kötelező marad 2023 telére. Az uniós bizottság a kiugró gázáremelkedések visszaszorítására egy új kiegészítő index kidolgozását is vállalta, amely jobban tükrözi a cseppfolyósított földgáz (LNG) valós piaci árát, és piaci korrekciós mechanizmust vezet be a túlzott gázárak korlátozására. A tagállami vezetők megegyeztek egy uniós keret létrehozásáról a villamosenergia-termelésben alkalmazott gáz árplafonjának meghatározására is.
„Oroszország nem lesz többé a gázszolgáltatóink között, véleményem szerint egy jó ideig, Vlagyimir Putyin viselkedése miatt” – mondta Thierry Breton. Hozzátette: „diverzifikáltuk a beszerzéseinket, Katarból, Norvégiából, sokat veszünk az Egyesült Államoktól is”.
Az amerikai cseppfolyósított gáz magas árát illetően az uniós biztos kijelentette: „nem normális négyszer annyit fizetni Európában azért, amit az Egyesült Államok termel”, s jelezte, hogy a kérdésről hamarosan egyeztetések kezdődnek Washingtonnal.
Today, we are proposing a targeted review of the Common Agricultural Policy.
The aim is to reduce administrative burden and offer more flexibility to our farmers, while maintaining a strong, sustainable and competitive policy for EU agriculture and food.
Ukrajna hosszú távon saját földgázzal elégítheti ki a szükségleteit, és pótolhatja a 10 milliárd köbméteres hiányát ebből az energiahordozóból a kitermelés és energiahatékonyság növelésével – jelentette ki Jurij Vitrenko, a Naftohaz állami gázvállalat vezérigazgatója egy interjúban, adta hírül csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Vitrenko a Deutche Welle német médiumnak nyilatkozva elmondta: „ha a földgázkitermelésünkhöz hozzáadjuk a biogáztermelést és az energiahatékonyság növelését, ez háromtól öt évig terjedő időszakot ölelhet fel.” Mint emlékeztetett, jelenleg Ukrajnában 10 milliárd köbméter földgáz hiányzik. Ezért – folytatta – a nem hatékony energiafogyasztás csökkentésével és a földgázkitermelés 3-5 milliárd köbméternyi növelésével, valamint biogáztermelés fokozásával pótolható a hiány.
A vezérigazgató véleménye szerint, ha Ukrajna egy főre számítva annyi földgázt fogyasztana, mint Európa, akkor egyáltalán nem kellene gázt importálnia, hanem még exportálna is. Riporteri kérdésre válaszolva Vitrenko elmondta, hogy a földgáz ára jelenleg a költségvetésből fenntartott intézmények számára 2-3-szor alacsonyabb a mostani piaci árnál. Igaz – tette hozzá – az elmúlt évben a piaci ár majdnem a tízszeresére nőtt. Ezért – mutatott rá – a jelenlegi 16,8 hrivnyás ár megfelel a piaci feltételeknek, és sokkal alacsonyabb, mint folyó havi ár.
Az európai országok rossz döntést hoztak akkor, amikor földgázbeszerzéseiken belül csökkentették a hosszútávú szerződések arányát és helyette az azonnali piacra bízták magukat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán.
Az utóbbi napokban sorra dönti a rekordokat a földgáz ára, ami miatt egyre többen tartanak energiaválságtól, ugyanakkor az oroszok tagadják, hogy ők állnának a folyamat mögött.
Vlagyimir Putyin egy tévén közvetített kormányülés közben mondta, hogy az utóbbi napok eseményei bebizonyították ismét, hogy Európa hibát követett el akkor, amikor a hosszútávú szerződések helyett a piaci árra támaszkodott. A spot ár ugyanis az év eleje óta nyolcszorosára emelkedett, ami miatt sokan már kongatják a vészharangot a közelgő tél előtt.
Az orosz elnök kiemelte: többször tárgyaltak az Európai Bizottsággal, mely egyértelműen a piaci árfolyam mellett tette le a voksát a gázszerződésekkel szemben. A Gazprom korábban nem volt hajlandó spot árat alkalmazni, hanem hosszútávú, nem ritkán 25 éves szerződések alapján szállított Európának földgázt. Putyin szerint Oroszország most is megbízható szállító partner.
Korábban elhangzottak olyan vádak, hogy Oroszország nem siet elég gázt szállítani Európába, ezzel is célja felhajtani a spot árat. Dimitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője cáfolta ezeket a híreket szerdai sajtótájékoztatóján, kiemelte, hogy nekik semmi szerepük a jelenlegi világpiaci árok alakulásában. Szerinte az árak robbanásáért sokkal inkább az üres tárolók és a gazdaság kilábalása okolható.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
.@JosepBORRELL meets Fuad #Hussein, Deputy Prime Minister for International Relations Affairs and Minister for Foreign Affairs of #Iraq, at the EU-Iraq Cooperation Council taking place on 19 March 2023 in #Brussels.https://t.co/C6k01EgguX