Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjExMDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE3OTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 64053
[content] =>
Az Európai Bizottság megállapodott Ukrajnával abban, hogy 2 milliárd eurót különít el drónok gyártására, a finanszírozásnak segítenie kell a védelmi képességek megerősítését és a csúcstechnológiák fejlesztését – jelentette be kedden Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a brüsszeli Európai Bizottsági Kollégium biztonsági ülésének kezdete előtt, számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.

A jelentés szerint von der Leyen elmondta: „Ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy Ukrajna az első védelmi vonalunk, akkor növelnünk kell az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást. Ezért állapodtunk meg konkrétan Ukrajnával abban, hogy most összesen 2 milliárd eurót költünk drónokra.”
Az Európai Bizottság elnöke szerint a finanszírozásnak segítenie kell Ukrajnát saját védelmi képességeinek megerősítésében, és egyúttal az Európai Unió számára hasznos csúcstechnológiák fejlesztésében. „Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy bővítse és kihasználja a benne rejlő összes lehetőséget. És természetesen az EU számára is lehetővé teszi, hogy profitáljon ebből a technológiából” – magyarázta Ursula von der Leyen.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság megállapodott Ukrajnával abban, hogy 2 milliárd eurót különít el drónok gyártására, a finanszírozásnak segítenie kell a védelmi képességek megerősítését és a csúcstechnológiák fejlesztését – jelentette be kedden Ursula von der...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1759240620
[modified] => 1759232740
)
[title] => Az Európai Unió 2 milliárd eurót ad Ukrajnának dróngyártásra – von der Leyen
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=64053&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64053
[uk] => 64055
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 33307
[image] => Array
(
[id] => 33307
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633.jpg
[original_lng] => 37284
[original_w] => 790
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633-768x437.jpg
[width] => 768
[height] => 437
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633.jpg
[width] => 790
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633.jpg
[width] => 790
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633.jpg
[width] => 790
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/d51f733ursula-ee80e633.jpg
[width] => 790
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1759222563:8
[_thumbnail_id] => 33307
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2453
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 465840445000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 33854
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 186238
[1] => 179
[2] => 38910
[3] => 18557
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dróngyártás
[1] => Európai Unió
[2] => Ukrajna támogatása
[3] => Ursula von der Leyen
)
)
[1] => Array
(
[id] => 63991
[content] =>
Az európai partnerek értik az ukrán katonák fizetésére szánt többletforrások kérdésének fontosságát, és van rá esély, hogy finanszírozással segítik Ukrajnát – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az államfő megjegyezte, hogy Ukrajna biztonsági garanciáinak első pontja a hadsereg. Ez viszont a katonai állomány béremelését vonja maga után. „Ami a bérek emelését illeti a tűzszünet alatt, egy olyan időszakban, amikor jelen vannak a partnereink, azaz biztonsági garanciák vannak Ukrajna számára, akkor ebben az időszakban biztonsági garanciákra van szükség a hadseregünk finanszírozásához. A bérek nagy összeget jelentenek. Az ukrán költségvetés nem lesz elég az ekkora létszámú fegyveres erőink számára” – mondta.
Az elnök hozzátette, hogy felmerül az ukrán katonák bérére szánt többletpénzek kérdése, és az európai partnerek már megértették ezt. „Ez a kérdés elvileg nemcsak rájuk vonatkozik, hanem különböző intézményekre is. Egyszerűen túl korai még az eredményről beszélni” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij, megjegyezve, hogy az Európa általi finanszírozásra „vannak esélyek”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az európai partnerek értik az ukrán katonák fizetésére szánt többletforrások kérdésének fontosságát, és van rá esély, hogy finanszírozással segítik Ukrajnát – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1759007520
[modified] => 1758999611
)
[title] => Zelenszkij: Európa képes lesz az ukrán katonák fizetésének biztosítására
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63991&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63991
[uk] => 63996
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63992
[image] => Array
(
[id] => 63992
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34.jpg
[original_lng] => 27951
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758990026:3
[_thumbnail_id] => 63992
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3205
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 411350737001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1593
[2] => 41
[3] => 33854
[4] => 11
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 933
[2] => 177883
[3] => 161
[4] => 891
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => finanszírozás
[2] => katonák fizetése
[3] => támogatás
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 63974
[content] =>
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott beszédében tiszta vizet öntött a pohárba: bár az európai orosz olajimport óriási probléma, nem hajlandó olyan tagállamokat hibáztatni – például Magyarországot és Szlovákiát –, amelyeknek nincs más választásuk, ha meg akarják őrizni saját energiabiztonságukat. A valódi gond Nyugat-Európával és Brüsszellel van, akik Ukrajna hangos támogatásával párhuzamosan továbbra is kiskapukon keresztül fűtik az orosz gazdaságot.
Trump a beszédében leszögezte: Magyarország szárazfölddel körülzárt ország, így nincs tengerpartja, amelyen keresztül globális szállítmányokat tudna fogadni. Mint mondta, Budapestnek egyetlen jelentős olajvezetéke van, és ennek alternatívája gyakorlatilag nem létezik.

Beszéltem Orbán Viktorral, remek ember, közeli barátom. Most nagyon nehéz helyzetben vannak – fogalmazott az elnök. Hozzátette: Szlovákia is hasonló helyzetben van, így szerinte Európa többi része nem hibáztathatja őket.
A kijelentés különösen fontos, mivel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrég élesen bírálta Magyarországot az orosz olajhoz való ragaszkodás miatt, és jelezte: keményen meg fogják ezért büntetni Magyarországok.
Your Website Title
How to Share With Just Friends
How to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
Donald Trump nem fogadja el Brüsszel vádaskodását
Az amerikai elnök most nyíltan kiállt Magyarország mellett, mivel a magyar kormány már régóta hangoztatja, hogy az orosz olaj gyors kiváltása fizikai és gazdasági okokból is irreális, szemben más európai tagállamokkal, amelyeknek vannak alternatívái, de mégsem használják ki azokat.
Az amerikai fenyegetés miatt Von der Leyen várhatóan ismét napirendre fogja tűzni az energiafüggőség kérdését, ám Trump állásfoglalása biztosíthatja, hogy Brüsszel ne tudja büntetni Magyarországot.
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott beszédében tiszta vizet öntött a pohárba: bár az európai orosz olajimport óriási probléma, nem hajlandó olyan tagállamokat hibáztatni – például Magyarországot és Szlovákiát –, amelyeknek nincs más...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1758977280
[modified] => 1758964755
)
[title] => Trump tisztázta: az olajimportban a valódi gond Nyugat-Európával és Brüsszellel van
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63974&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63974
[uk] => 64006
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63975
[image] => Array
(
[id] => 63975
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump.jpg
[original_lng] => 90211
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/orban-trump.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1759055147:3
[_thumbnail_id] => 63975
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 5073
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 418218330002
[_oembed_204c47af5fbce6437140d432e9c3f441] =>
[_oembed_time_204c47af5fbce6437140d432e9c3f441] => 1775755085
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 25
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Videók
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 716
[1] => 179
[2] => 163
[3] => 52572
[4] => 40674
[5] => 246
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Európai Unió
[2] => Magyarország
[3] => olajexport
[4] => orosz olaj
[5] => USA
)
)
[3] => Array
(
[id] => 63967
[content] =>
Ukrajna és az Európai Unió újabb 15 hónappal – 2027. március 31-ig – meghosszabbította a „közlekedési vízummentesség” érvényességét. Az ukrán fuvarozóknak továbbra sem lesz szükségük külön engedélyekre – közölte az Ukrán Közösségfejlesztési Minisztérium.

„Ukrajna Közösségfejlesztési Minisztériuma és az Európai Bizottság szeptember 25-én megállapodott az árufuvarozás liberalizációjáról szóló megállapodás meghosszabbításáról. Így a „közlekedési vízummentesség” legalább 2027 márciusáig érvényben marad. Ez azt jelenti, hogy az ukrán és az uniós fuvarozóknak továbbra sem lesz szükségük külön engedélyekre a kétoldalú és tranzitfuvarozáshoz” – áll a közleményben.
Olekszij Kuleba miniszterelnök-helyettes, közösségfejlesztési miniszter kiemelte, hogy a megállapodás életbe lépése óta Ukrajna és az EU közötti közúti kereskedelem volumene közel 55%-kal nőtt.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna és az Európai Unió újabb 15 hónappal – 2027. március 31-ig – meghosszabbította a „közlekedési vízummentesség” érvényességét. Az ukrán fuvarozóknak továbbra sem lesz szükségük külön engedélyekre – közölte az Ukrán Közösségfejlesztési Minisz...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1758965520
[modified] => 1758918048
)
[title] => Ukrajna meghosszabbította a „közlekedési vízummentességet” az Európai Unióval
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63967&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63967
[uk] => 63918
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 63919
[image] => Array
(
[id] => 63919
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large.jpg
[original_lng] => 127919
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225783-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758907121:5
[_thumbnail_id] => 63919
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2629
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 459472549000
[_oembed_f87fce730959d71127ce49eae5fcddcd] =>
[_oembed_time_f87fce730959d71127ce49eae5fcddcd] => 1771231812
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1593
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 114122
[2] => 1065761
[3] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => fuvarozás
[2] => közlekedési vízummentesség
[3] => Ukrajna
)
)
[4] => Array
(
[id] => 63925
[content] =>
Az Európai Unió és Ukrajna közötti mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodást az EU Tanácsa a közeljövőben jóváhagyja, jelentette ki Elisabetta Siracusa, az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatóságának képviselője az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának szeptember 24-i ülésén.
Az Ukrajnával kötendő új kereskedelmi megállapodást az EU a közeljövőben hagyja jóvá, számolt be a Jevropejszka pravda brüsszeli tudósítója.

„Az EU részéről folyamatban van a jóváhagyás folyamata, és reméljük, hogy az EU Tanácsa hamarosan elfogadja a tárgyalások eredményeit. Tudomásunk szerint ez eltarthat néhány napig, de legfeljebb néhány hétig”, mondta Siracusa.
Elmondta, hogy az EU Tanácsának jóváhagyása és „az ukrajnai belső eljárás befejezése után a megállapodást hivatalosan is elfogadhatja az EU–Ukrajna Társulási Bizottság kereskedelmi formációja”.
Siracusa emlékeztetett arra, hogy az EU és Ukrajna közötti mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás felülvizsgálatáról szóló tárgyalások még júniusban voltak.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió és Ukrajna közötti mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodást az EU Tanácsa a közeljövőben jóváhagyja, jelentette ki Elisabetta Siracusa.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1758897180
[modified] => 1758872640
)
[title] => Az EU Tanácsa „a közeljövőben” jóváhagyja az Ukrajnával kötendő kereskedelmi megállapodást
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63925&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63925
[uk] => 63886
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63887
[image] => Array
(
[id] => 63887
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1.jpg
[original_lng] => 92451
[original_w] => 900
[original_h] => 601
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1.jpg
[width] => 900
[height] => 601
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1.jpg
[width] => 900
[height] => 601
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1.jpg
[width] => 900
[height] => 601
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukrayina-yes-yevrosoyuz-prapory-depositphotos-567067286-xl-900x601-1.jpg
[width] => 900
[height] => 601
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758861846:12
[_thumbnail_id] => 63887
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2447
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 457921685000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 8741
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => kereskedelmi megállapodás
)
)
[5] => Array
(
[id] => 63917
[content] =>
Az Európai Unió annak lehetőségét fontolgatja, hogy egyhangú jóváhagyás nélkül magasabb vámokat vezessen be az orosz olajimportra, jelentette be Olaf Gill, az Európai Bizottság szóvivője brüsszeli tájékoztatóján, jelentette az Ukrinform.
„Ez nem része a 19. szankciós csomagnak, mivel a szankciókat egyhangúlag fogadják el. Az orosz olajra kivetett vámokra vonatkozó javaslatokat minősített többséggel fogadják el kereskedelmi vonatkozású intézkedésként. Jelenleg nem tudok több részletet közölni, de a szándékainkat a későbbiekben ismertetjük” – mondta Gill.

Hangsúlyozta, hogy az EU számára az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség megszüntetése – geo-stratégiai prioritás. Ebben az összefüggésben az EU tagállamai mérlegelik az Európai Bizottság javaslatait az Oroszországi Föderáció elleni 19. szankciócsomagot illetően, amely többek között az orosz cseppfolyósított gázt szállító kikötőkre vonatkozó korlátozásokat is tartalmaz.
A szóvivő elmondása szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke további intézkedések megtételére irányuló szándékáról beszélt Donald Trump amerikai elnökkel folytatott találkozóján.
„Megvitatták az LNG-t szállító kikötők elleni szankciókat is. Ez a 19. csomag része. Ursula von der Leyen azt is megjegyezte, hogy növelni akarjuk az Oroszországból származó olajimport vámjait” – jegyezte meg Gill.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió annak lehetőségét fontolgatja, hogy egyhangú jóváhagyás nélkül magasabb vámokat vezessen be az orosz olajimportra, jelentette be Olaf Gill, az Európai Bizottság szóvivője brüsszeli tájékoztatóján, jelentette az Ukrinform.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1758896040
[modified] => 1758835032
)
[title] => Az EU egyhangú döntés nélkül is megemelheti az orosz olajra kivetendő vámokat
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63917&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63917
[uk] => 63883
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63884
[image] => Array
(
[id] => 63884
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large.jpg
[original_lng] => 115976
[original_w] => 1140
[original_h] => 704
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large-300x185.jpg
[width] => 300
[height] => 185
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large-768x474.jpg
[width] => 768
[height] => 474
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large-1024x632.jpg
[width] => 1024
[height] => 632
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 704
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 704
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225717-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 704
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758824238:12
[_thumbnail_id] => 63884
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2399
[_algolia_sync] => 416482144002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 40674
[2] => 17401
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => orosz olaj
[2] => vámok
)
)
[6] => Array
(
[id] => 63941
[content] =>
Az Európai Bizottság dokumentumot küldött az Európai Unió tagállamainak, amelyben azt javasolta, hogy a befagyasztott orosz vagyonból finanszírozzák az Ukrajnának nyújtandó új, 140 milliárd eurós hitelt – számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a Politico című brüsszeli-amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az ötletet a nemzeti fővárosoknak az EU-nagykövetek pénteki találkozója előtt mutatták be, ahol előkészítik a terepet az európai vezetők jövő heti koppenhágai csúcstalálkozójához.

A terv általános körvonalait már hetek óta informálisan vitatják. A tervek szerint Ukrajna csak azután kezdené visszafizetni a kölcsönt, hogy Oroszország befejezi a háborút és kifizeti a háború utáni jóvátételt. És akkor az EU kompenzálja a befagyasztott orosz vagyont tároló belga pénzügyi vállalat, az Euroclear költségeit.
Az Ukrajnának nyújtandó kölcsönt részletekben tervezik folyósítani. Ez a pénz felhasználható lesz mind „védelmi együttműködésre”, mind Kijev rendszeres költségvetési szükségleteinek támogatására.
Az Európai Bizottság azt is javasolta, hogy módosítsák a szankciók kiterjesztésére vonatkozó szabályokat – az egyhangúságról a minősített többségre való áttérést –, hogy csökkentsék annak kockázatát, hogy Magyarország blokkolja a folyamatot és visszaadja az orosz eszközöket.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság dokumentumot küldött az Európai Unió tagállamainak, amelyben azt javasolta, hogy a befagyasztott orosz vagyonból finanszírozzák az Ukrajnának nyújtandó új, 140 milliárd eurós hitelt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1758890460
[modified] => 1758889869
)
[title] => Brüsszel 140 milliárd eurós hiteljavaslatot készített Ukrajnának a befagyasztott orosz vagyon terhére
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63941&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63941
[uk] => 63943
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 20981
[image] => Array
(
[id] => 20981
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz.jpg
[original_lng] => 165436
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/eu-ua-penz.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758879528:8
[_thumbnail_id] => 20981
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2456
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 457785073000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 33854
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 171248
[1] => 179
[2] => 699
[3] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => befagyasztott orosz vagyon
[1] => Európai Unió
[2] => hitel
[3] => Ukrajna
)
)
[7] => Array
(
[id] => 63816
[content] =>

Valdis Dombrovskis uniós biztos szerint az európai blokk tagállami készek garanciát vállalni a befagyasztott orosz állami vagyonra épülő, Ukrajnának nyújtandó hitelre.
Az uniós tagállamok nyitottak arra, hogy garanciát adjanak a befagyasztott orosz állami vagyonra épülő, Ukrajnának nyújtandó hitelhez – jelentette ki Valdis Dombrovskis, gazdaságért és termelékenységért felelős uniós biztos szombaton Koppenhágában.
Dombrovskis az EU pénzügyminisztereivel tartott tanácskozás után közölte: a konstrukció pontos jogi és pénzügyi részletei még kidolgozás alatt állnak; a hitel pontos összegéről sem született döntés, a futamidőt és a kockázatmegosztás szabályait is később rögzítik.
Elmondása szerint Ukrajna az első törlesztőrészletet akkor fizetné meg, amikor Oroszország megkezdi az Ukrajnának járó jóvátételi kifizetések finanszírozását. Hozzátette: Nagy-Britannia is egy hasonló mechanizmus előkészítésén dolgozik, és mivel Ukrajnának 2026-tól új forrásokra lesz szüksége, gyors ütemben kell haladniuk.
Több kormány – köztük a német – óvatos a zárolt orosz állami vagyon közvetlen felhasználását szorgalmazó elképzelésekkel szemben, mert attól tartanak, hogy a szuverén befektetők bizalmát megingatva tőkekiáramlást idéznének elő Európából. Az új terv ezért garantált hitellel teremtene forrást Ukrajna számára, a zárolt vagyon fenntartása mellett.
Az Európai Bizottság által vázolt megoldás szerint az EU által zárolt orosz állami vagyon – elsősorban az orosz központi bank mintegy 200 milliárd euróra becsült betét- és értékpapír-állománya – érintetlen maradna. A finanszírozást tagállami garanciával fedezett kölcsön biztosítaná, amely a zárolt vagyonon alapul, miközben magához az állami javakhoz nem nyúlnának. A zárolt eszközök kamatbevételeit az EU már most is Ukrajna támogatására (többek között fegyverek és lőszerek beszerzésére) használja; ezt egészítené ki az új hitel.
[type] => post
[excerpt] => Valdis Dombrovskis uniós biztos szerint az európai blokk tagállami készek garanciát vállalni a befagyasztott orosz állami vagyonra épülő, Ukrajnának nyújtandó hitelre.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1758530880
[modified] => 1758481480
)
[title] => Így finanszírozhatja Kijevet az EU
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63816&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63816
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 63817
[image] => Array
(
[id] => 63817
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis.jpg
[original_lng] => 472200
[original_w] => 1620
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis.jpg
[width] => 1620
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis.jpg
[width] => 1620
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758470701:4
[_thumbnail_id] => 63817
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1785
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 400315106001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 171248
[1] => 179
[2] => 134662
)
[tags_name] => Array
(
[0] => befagyasztott orosz vagyon
[1] => Európai Unió
[2] => Ukrajna finanszírozása
)
)
[8] => Array
(
[id] => 63810
[content] =>
Az uniós tagállamok nyitottak arra, hogy garanciát adjanak a befagyasztott orosz állami vagyonra épülő, Ukrajnának nyújtandó hitelhez – jelentette ki Valdis Dombrovskis, gazdaságért és termelékenységért felelős uniós biztos szombaton Koppenhágában.
Dombrovskis az EU pénzügyminisztereivel tartott tanácskozás után közölte: a konstrukció pontos jogi és pénzügyi részletei még kidolgozás alatt állnak; a hitel pontos összegéről sem született döntés, a futamidőt és a kockázatmegosztás szabályait is később rögzítik.

Elmondása szerint Ukrajna az első törlesztőrészletet akkor fizetné meg, amikor Oroszország megkezdi az Ukrajnának járó jóvátételi kifizetések finanszírozását.
Hozzátette: Nagy-Britannia is egy hasonló mechanizmus előkészítésén dolgozik, és mivel Ukrajnának 2026-tól új forrásokra lesz szüksége, gyors ütemben kell haladniuk.
Több kormány – köztük a német – óvatos a zárolt orosz állami vagyon közvetlen felhasználását szorgalmazó elképzelésekkel szemben, mert attól tartanak, hogy a szuverén befektetők bizalmát megingatva tőkekiáramlást idéznének elő Európából.
Az új terv ezért garantált hitellel teremtene forrást Ukrajna számára, a zárolt vagyon fenntartása mellett.
Az Európai Bizottság által vázolt megoldás szerint az EU által zárolt orosz állami vagyon – elsősorban az orosz központi bank mintegy 200 milliárd euróra becsült betét- és értékpapír-állománya – érintetlen maradna. A finanszírozást tagállami garanciával fedezett kölcsön biztosítaná, amely a zárolt vagyonon alapul, miközben magához az állami javakhoz nem nyúlnának.
A zárolt eszközök kamatbevételeit az EU már most is Ukrajna támogatására – többek között fegyverek és lőszerek beszerzésére – használja; ezt egészítené ki az új hitel.
[type] => post
[excerpt] => Az uniós tagállamok nyitottak arra, hogy garanciát adjanak a befagyasztott orosz állami vagyonra épülő, Ukrajnának nyújtandó hitelhez – jelentette ki Valdis Dombrovskis.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1758461400
[modified] => 1758451668
)
[title] => Formálódik az új uniós hitel Ukrajnának, nem nyúlnának a zárolt orosz vagyonhoz
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63810&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63810
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63811
[image] => Array
(
[id] => 63811
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025.jpg
[original_lng] => 350482
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/valdis-dombrovskis-752025.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758440892:12
[_thumbnail_id] => 63811
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1982
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 447520541000
[_oembed_436ec825a1eb24cffde1bf4f3b471064] =>
[_oembed_time_436ec825a1eb24cffde1bf4f3b471064] => 1760642230
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1593
[1] => 41
[2] => 33854
[3] => 49
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 699
[2] => 49739
[3] => 38910
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => hitel
[2] => orosz vagyon
[3] => Ukrajna támogatása
)
)
[9] => Array
(
[id] => 63772
[content] =>
Az Európai Unió tervet dolgoz ki, amelynek keretében a befagyasztott orosz vagyonból úgynevezett „jóvátételi kölcsönt” nyújtana Ukrajnának – számolt be az rbc.ua híportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint meg nem nevezett tisztviselők a hírügynökségnek elmondták, az EU kezdeményezése előírja, hogy Ukrajna csak azután fizeti vissza a kölcsönt, hogy Oroszország kártalanítja a háború következtében keletkezett károkérrt. Az ötlet koncepcióját a múlt héten Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mutatta be. Mindez az Ukrajnának nyújtott közvetlen katonai segélyek csökkentésének hátterében történt.

Von der Leyen szerint a hitelt az orosz jegybank nyugati országokban befagyasztott eszközeihez kötött pénzből lehetne biztosítani. Magukat az eszközöket nem koboznák el, ami számos uniós ország számára elfogadhatatlan. Az új elképzelés szerint az EU az orosz eszközöket az Európai Bizottság által kibocsátott nulla kuponos kötvényekkel helyettesíthetné. Ezeket a kötvényeket az összes uniós ország, vagy csak a részvételre hajlandó országok garanciái fedeznék.
A garanciákat tekintik a legkockázatosabb résznek, mivel Oroszország a szankciók feloldása után is igényeket támaszthat. Ha azonban a szankciók érvényben maradnak, amíg az orosz csapatok teljesen ki nem vonulnak Ukrajnából, beleértve a Krímet is, a vagyon valószínűleg befagyasztva marad, és a kockázat alacsony lesz.
Miután az eszközöket kötvényekké alakították, azokat egy speciális mechanizmusba lehetne helyezni, amely vagy az összes uniós országhoz, vagy csak a garanciával rendelkező résztvevőkhöz tartozna. Ez az elképzelés még korai szakaszban van.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió tervet dolgoz ki, amelynek keretében a befagyasztott orosz vagyonból úgynevezett „jóvátételi kölcsönt” nyújtana Ukrajnának.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1758289680
[modified] => 1758283528
)
[title] => Az EU jóvátételi hitelt készít elő Ukrajnának a befagyasztott orosz eszközök rovására – Reuters
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=63772&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63772
[uk] => 63777
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 58421
[image] => Array
(
[id] => 58421
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa.webp
[original_lng] => 41680
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa-300x189.webp
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa.webp
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa.webp
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa.webp
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa.webp
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/orosz-vagyon-zarolasa.webp
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1758275147:3
[_thumbnail_id] => 58421
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2907
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 394452838001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 33854
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 699
[2] => 228358
[3] => 120
[4] => 18557
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => hitel
[2] => orosz vagyon elkopzása
[3] => Ukrajna
[4] => Ursula von der Leyen
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 110
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 179
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[offset] => 110
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 179
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[_domains] => Array
(
[economic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Európai Unió (12 Oldal)