Sikeresen befejezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) missziója tárgyalásait Ukrajnában, ami lehetővé teszi 700 millió dolláros kölcsön folyósítását Kijevnek – közölte az rbc.ua hírportál hétfőn az IMF sajtószóvivői irodájára hivatkozva.
A jelentés szerint az IMF missziós csoportja és az illetékes ukrán szervek megállapodásra jutottak személyzeti szinten a gazdasági, pénzügyi és strukturális politikát illetően, ami elősegíti a Covid-19 által előidézett gazdasági és egészségügyi válság leküzdését a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás megőrzése, a sebezhetőség csökkentése és a privát befektetések előtti akadályok elhárítása mellett.
Mint Ivanna Vlakova-Hollar, az IMF ukrajnai missziójának vezetője elmondta, hogy Ukrajna előtt megnyílik az út, hogy az IMF Végrehajtó Tanácsa megvizsgálja a stand-by (SBA) megállapodás első áttekintését és a program meghosszabbítását célzó kérelmet. „Az első áttekintés befejezése lehetővé teszi mintegy 700 millió dollár kiutalását – emlékeztetett a misszióvezető.
Az IMF missziója 2021. szeptember 21. és október 18. között tárgyalt Ukrajnában.
Az Európai Bizottság (EB) meghozta a döntést az Ukrajnának nyújtott 1,2 milliárd euró makrofinanciális támogatás 600 millió eurós második hitelrészletének folyósításáról, Kijev a pénzt október végén kaphatja meg – adta hírül az rbc.ua hírportál szerdán EB-forrásra hivatkozva.
A jelentés szerint a kiadvány érdeklődésére Valdis Dombrovskis EB-alelnök elmondta, hogy a bizottság meghozta a döntést az Ukrajnának megítélt makrofinanciális támogatás második, 600 millió eurós részletének a kiutalásáról. Ez az utolsó részlete az 1,2 milliárd eurós hitelkeretnek az adott támogatási projekt keretében – tette hozzá.
Az EB-alelnök aláhúzta, hogy Ukrajna azért kapja meg a támogatás utolsó részletét, mert teljesítette a számára megszabott politikai feltételeket, ami a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közös program teljesítése terén elért haladással együtt lehetővé tette, hogy az EB pozitív döntést hozzon a hitelrészlet-utalással kapcsolatban. A 600 millió eurót Kijev október végén kapja meg – mutatott rá.
Mint hírportálunk még idén februárban beszámolt róla, Valdis Dombrovskis a médiának akkor elmondta, hogy a második hitelrészlet utalásához Ukrajnának teljesítenie kell 8 strukturális átalakítást, amelyeknek a végrehajtására kötelezte magát a makrofinanciális támogatás fejében. Második feltételként Kijevnek pozitív előrelépést kell elérnie az IMF-fel a Stand-by program keretében – tette hozzá. Nagyon fontosnak nevezte a bírósági rendszer reformját, a korrupcióellenes infrastruktúra hatékonnyá tételét és a befektetési légkör javítását.
Ukrajna hiába teljesítette az Európai Unió feltételeit, nem kapja meg a 600 millió eurós makrofinanciális hiteltámogatást, ha szeptember 14-ig nem rendezi a helyzetet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke az rbc.ua hírportálnak adott, hétfőn közölt interjújában.
Az európai uniós hivatalnok hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtandó makrofinanciális hiteltámogatás az IMF-programokhoz kapcsolódik. „Ukrajna ugyan teljesített minden feltételt, vagyis most már minden az IMF-fel folytatott tárgyalásokon múlik, mert az EU-s makrofinanciális projekt szeptember 14-én lejár, tehát addig megállapodásra kell jutni az IMF-fel” – mutatott rá.
Dombrovskis emlékeztetett arra, hogy a jelzett dátum után nem hosszabbítható meg az EU-s támogatási program Ukrajna számára. „Nagyon pontosak a határidők, ezért most a kérdés az, sikerül-e úgy koordinálni a munkát az IMF-fel, hogy sikerüljön kiutalni a második hitelrészletet” – jelezte az EB-alelnök.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna hiába teljesítette az Európai Unió feltételeit, nem kapja meg a 600 millió eurós makrofinanciális hiteltámogatást, ha szeptember 14-ig nem rendezi a helyzetet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1629754260
[modified] => 1629754067
)
[title] => Ukrajna elesik a 600 millió eurós EU-hiteltől, ha szeptember 14-ig nem jut megállapodásra az IMF-fel – EB-alelnök
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=14580&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 14580
[uk] => 14597
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 14581
[image] => Array
(
[id] => 14581
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel.jpg
[original_lng] => 48835
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hitel.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1629789336:2
[_thumbnail_id] => 14581
[_edit_last] => 10
[views_count] => 6202
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] =>
[_oembed_time_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] => 1647037141
[_oembed_58b7843af5f752d2dfac348815684b07] =>
[_oembed_time_58b7843af5f752d2dfac348815684b07] => 1653512463
[_oembed_2d9798c206b5d097645bce61bb39cc2f] =>
Volodymyr Zelenskyy also met today with Kristalina Georgieva, Managing Director of the International Monetary Fund. pic.twitter.com/bHMFLYE0Ud
Ukrajna gazdasági és pénzügyi stabilitásának legfontosabb alapelve az Ukrán Nemzeti Bank és a korrupcióellenes intézmények függetlensége, ez Kijev és a Nemzetközi Valutaalap közötti együttműködés alapja is – jelentette ki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF sajtóirodájának igazgatója.
https://youtu.be/aLoqavfEtxs
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna gazdasági és pénzügyi stabilitásának legfontosabb alapelve az Ukrán Nemzeti Bank és a korrupcióellenes intézmények függetlensége, ez Kijev és a Nemzetközi Valutaalap közötti együttműködés alapja is – jelentette ki washingtoni sajtótájékozt...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1615641000
[modified] => 1615633601
)
[title] => Az IMF megnevezte a következő hitelrészlet folyósításának feltételeit (videó)
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=11060&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 11060
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 11062
[image] => Array
(
[id] => 11062
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar.jpg
[original_lng] => 527106
[original_w] => 1529
[original_h] => 860
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar.jpg
[width] => 1529
[height] => 860
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar.jpg
[width] => 1529
[height] => 860
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/dollar.jpg
[width] => 1529
[height] => 860
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1615626401:10
[_oembed_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] =>
[_oembed_time_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] => 1615626327
[_thumbnail_id] => 11062
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3695
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d7a4f7a126241b9c1d81624e95ba777a] =>
[_oembed_time_d7a4f7a126241b9c1d81624e95ba777a] => 1624909494
[_oembed_2d9798c206b5d097645bce61bb39cc2f] =>
Volodymyr Zelenskyy also met today with Kristalina Georgieva, Managing Director of the International Monetary Fund. pic.twitter.com/bHMFLYE0Ud
Március 1-jétől az ukránok rekord alacsony kamatlábbal – évi 7% -kal – vehetik fel a jelzálogkölcsönöket. Az erre vonatkozó határozatot a kormány január 27-én fogadta el.
A jelzálogköltség csökkentésének mechanizmusát a Pénzügyminisztérium dolgozta ki, az elnök kezdeményezését támogatva, megvalósításuk a jelenlegi Vállalkozásfejlesztési Alapon keresztül történik, amely 5-7-9%-os kamatos hitelekkel finanszírozza a vállalkozásokat.
Ezzel a lépéssel időt és pénzt takarítunk meg a program megvalósítása során – mondta Jurij Dragancsuk, az európai integrációért felelős pénzügyminiszter-helyettes a „Szohodnyi” kiadványnak.
A program feltételei
A program feltételei szerint a jelzáloghitel igénylő személy csupán évi 7% kamatot fizet. A bankkamat fennmaradó részét az állam téríti vissza.
• A hitel maximális összege 2 millió hrivnya.
• Lejárati ideje (futamidő)– maximum 20 év.
• Első részlet – a költségek 15% -a.
• Az ingatlan területe – maximum 50 négyzetméter egy vagy két családtag számára és 20 nm minden egyes következőre családtagra
•Az ingatlan legkésőbb 2014-ben át lett adva használatba.
Az ilyen jelzálogkölcsönt elsősorban a jobb életkörülményekre szoruló emberek, a munkásszállók és romos állapotban lévő épületek lakói, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek, oktatási és egészségügyi dolgozók, valamint a fiatal családok vehetik igénybe, olvasható a kormány honlapján. Jurij Dragancsuk kiemelte, hogy egy ilyen jelzálogkölcsön lehetőséget nyújt az alacsony jövedelmű emberek számára, hogy hitelt kapjanak ingatlan megvásárlására.
Az ígért 7 helyett 12%
A szakértők azonban megkérdőjelezik a program elérhetőségét az ukrán polgárok legtöbbje számára.
Bankiv Ihor Ukrajina24 tv-csatornának adott interjújában elmondta, hogy a jelzálogkölcsönt igényelő valójában évi 12%-os kamatot kell hogy fizessen. Mindez kiegészítő befizetések és jutalékok miatt. „Az első – pénzösszeg bankba átutalásáért az összeg 1%-át kell befizetni, a második – hitel biztosítása az összeg 0,5-1%, a harmadik – az előleg értékelése, az előleg az összérték 30% -a, vannak egyéb díjak, ilyenek az egyszeri befizetések, amelyeket banknak fizetnek a kölcsönért stb.”- magyarázza Ihor úr és arról biztosít, hogy Ukrajnában a jelzálogkölcsön sikeressége nem várható.
Szvitlana Uhnyiva és Ivan Versztyuk a Novoje Vremja magazinban arról írtak, hogy a jelzálogpiac az előnyös kamatok nélkül 2020-ban 22,8%-kal nőtt. A növekedés 2016-ban kezdődött. Mindez a bérek emelkedésének és az alacsonyabb hitelkamatoknak köszönhetően. Például a kijevi Csernyenko család nominális jelzálogköltség kamata 13,99%, az összes jutalék és biztosítással meghaladja a 17%-ot. Az Oscsadbankban a teljes futamidő alatt változatlan, és nem kötődik a betétek átlagos kamatlábához – közölte a Novoje Vremja.
Viktor Neszin ingatlanszakértő az UNN cikkében megjegyezte, hogy az Ukrajnában továbbra is fennálló jelzálog kvázi-jelzálog. Ha az ütemterv szerint fizet, akkor akár évi 15%-kal is, az ember kétszer annyit fizet az ingatlanáért, mint amennyi a piaci ára. Viszont a 7%-os kamat esetében egy hosszú lejáratú hitelnél a bank valójában nem kockáztat semmit, mert a jelzálogkölcsönt fizethetik a hitelfelvevő gyermekei, vagy végső esetben a bank elveszi a lakást. Egyébként az európai országokban a jelzálogköltségek nem haladják meg az évi 1,5-5%-ot százalékos kamatot, a futamidő pedig meghaladhatja a 30 évet is.
Alacsonyabb kamat és magasabb ár az elsődleges ingatlanok esetében
A megfizethető jelzálogkölcsönök fő célja – mindenekelőtt a bankok közötti versenyképesség ösztönzése, amely a kamatlábak további csökkenését és új pénzügyi eszközöket bevezetését teszi lehetővé, emelte ki a pénzügyminisztérium. Viktor Neszin ingatlanszakértő megjegyezte, hogy az ingatlanpiac a program kezdete után felélénkül, mert Ukrajnában vannak olyan emberek, akiknek stabil fizetése van, szívesen igényelik a jelzálogkölcsönöket ingatlanvásárláshoz. A szakember szerint az elsődleges ingatlanpiacon az árak biztosan nem fognak csökkenni és a fellendülés már a program megkezdése előtt érzékelhető.
A március 2-i adatok alapján az ukrán bankok már 97 személynek adtak kölcsönt az „Elérhető 5–7–9%-os hitelek” program keretein belül – közölte a Pénzügyminisztérium. A program mikro- és kisvállalkozások számára biztosít kedvezményes hiteleket.
Február elején
a minisztérium arról számolt be, hogy a projektre már közel 17
ezer vállalkozó adta be jelentkezési igényét. A már kiadott
hitelek teljes összege 66,11 millió hrivnya, ennek alapján az
ukrán bankok átlagosan 681 ezer hrivnya kedvezményes kölcsönt
adnak ki egy igénylőnek.
Jelenleg a maximálisan igényelhető összeg 1,5 millió hrivnya,
azonban a kormány azt tervezi, hogy kétmillió hrivnyára növeli.
Március 1-től elindult a program második szakasza, mely azoknak az
igénylőknek is biztosítja a hitelgaranciákat, akik nem
rendelkeznek elég fedezettel a hitel felvevéséhez.
A program 2020.
február 3-án indult el hivatalosan. Az első kedvezményes hitelt
az Ukrhazbank adta ki.
[type] => post
[excerpt] => A március 2-i adatok alapján az ukrán bankok már 97 személynek adtak kölcsönt az „Elérhető 5–7–9%-os hitelek” program keretein belül – közölte a Pénzügyminisztérium. A program mikro- és kisvállalkozások számára biztosít kedvezményes hiteleket.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1583248140
[modified] => 1583247155
)
[title] => Már közel 100 személy kapta meg a kölcsönt az „Elérhető 5–7–9%-os hitelek” program keretein belül
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=2300&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 2300
[uk] => 2273
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 1258
[image] => Array
(
[id] => 1258
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200.jpg
[original_lng] => 62525
[original_w] => 1024
[original_h] => 536
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200-768x402.jpg
[width] => 768
[height] => 402
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/s1200.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1583239955:5
[_thumbnail_id] => 1258
[_edit_last] => 5
[views_count] => 7366
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2e47871a9d8b4788b35eab57875fb6a8] =>
[_oembed_time_2e47871a9d8b4788b35eab57875fb6a8] => 1583239957
[_oembed_106fe80155a6e8819e6f066e63c81ad0] =>
Talked to @SecPompeo. Grateful to the U.S. for allocating $1.2 mln to #Ukraine to combat #COVID19 . I share the pain of Americans who have lost loved ones. I wish that all those who are struggling with the disease will recover soon and for the U.S. to overcome this challenge
Az „Elérhető 5-7–9%
hitelek” a fiatal kisvállalkozóknak számára indított állami program négy ukrán
bank részvételével valósul meg. Az alábbiakban a részvétel feltételeit, a
folyamat ügymenetét, a kisvállalkozó-ügyfél feltételes „portréját” ismertetjük.
Mit jelent az „Elérhető hitelek 5-7-9%” állami program?
A hitel
igénylésének célja lehet:
– új vagy
hasznáét eszközök vásárlása (ingatlan kivételével)
– a
rendelkezésre álló létesítmények korszerűsítése, felújítása, építkezés,
rekonstrukciója (az irodák kivételével)
A hitelek
kamatlába:
évi 5% abban az
esetben, ha a vállalkozás jövedelme nem haladja meg az évi 25 millió UAH, ezen
túlmenően, a vállalkozás minimum 2 új munkahelyet kell létrehoznia az első
negyedév folyamán.
évi 7% abban az
esetben, ha a vállalkozás jövedelme nem haladja meg az évi 25 millió UAH, de
nem hoz létre új munkahelyeket. Abban az esetben, ha mégis, minden egyes új
munkahely az alapkamat 0,5% csökkenését eredményezi.
évi9% azon
vállalkozások részére, amelyek évi bevétele nem haladja meg az 50 millió UAH.
Az állami
program résztvevőjének az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:
Hivatalosan bejegyzett kisvállalkozás
(magán- vagy jogi személy) vehet részt a programban
A vállalkozás tagjai valamint a
kedvezményezett – Ukrajna állampolgárai
A kérelem benyújtásának időpontjában az
alkalmazottak száma nem haladja meg az 50 főt (beleértve a társvállalkozást is)
A kérelem benyújtásának időpontjában az
éves jövedelem nem haladja meg az 50 millió UAH-t (beleértve a társvállalkozást
is)
A hitel kizárólag befektetésre használható: beszerzés, modernizálás,
eszközök felújítása. Működő vállalkozás esetében az üzleti tevékenységnek az
elmúlt 4 negyedévben nyereségesnek kell lennie. Új vállalkozás esetében – a
vállalkozónak megalapozott, reális üzleti tervet kell benyújtania.
Egy induló vállalkozásnak az alábbi jellemzőkkel kell rendelkeznie:
– Kevesebb, mint 1 éve folytat üzleti tevékenységet
– Üzleti tervvel valamint tapasztalattal rendelkezik a beruházási projekt megvalósításához
– Nem több, mint 50 főt foglalkoztat
– A tevékenységből befolyó jövedelme nem haladja meg az 50 millió UAH-t
– Gazdasági tevékenysége konkrétan meghatározott
– A program keretén belül nyújtott állami támogatás nem haladhatja meg a 200 000 eurót (beleértve a
társvállalkozást is)
A ma már működő vállalkozásokra a
feltételek hasonlóak, kivéve az első két tételt: több, mint 1 éves üzleti
tevékenység, beszámolóval kell
rendelkeznie az elmúlt év gazdasági tevékenységéről.
A program érdekessége, hogy az állam meghatározza az üzleti terv tartalmát azon okból kifolyólag, hogy az meggyőzze a hitelezőket a vállalkozás célszerűségéről. Tehát az üzleti tervnek az alábbi kérdésekre kell választ adnia:
Miért biztos abban, hogy jó az ötlet, miben különbözik az adott termék a konkurens ajánlatától, hogyan mondjuk ezt el az ügyfeleinknek, hogyan szervezzük meg a csapat, a beszállítók és a partnerek munkáját, mennyi pénzt költünk és mennyi a bevétel, milyen kockázatoknak van kitéve a vállalkozás, hogyan lehet ezeket kikerülni, vagy megoldani.
Az „Elérhető hitelek 5-7-9%” állami hitelprogramban való részvételhez egy regisztrációs űrlapot kell kitölteni a program weboldalán. Ez segít meghatározni, hogy a potenciális résztvevő megfelel-e a program követelményeinek. Ha a résztvevő sikeresen teljesíti az első etapot, „igen” választ kap a rendszertől, akkor a jelentkezése már a bankban van, meg kell várnia a menedzser telefonhívását, aki átadja a hitelszerzéshez szükséges dokumentumcsomag listáját. Miután az vállalkozó benyújtotta a banki iratokat, a pénzintézet dönt a hitel kiadásáról. Következő lépés – szerződéskötés a bankkal, végül az állami kompenzációt tartalmazó 5,7 vagy 9% hitel felvétele.