Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjEwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6Mzc5MTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 56240
[content] =>
Az ukrajnai gáztranzit leállításából eredő fő probléma nem az, hogy hiány lesz gázból, hanem az, hogy magas lesz az ára – hangsúlyozta Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a tárca honlapján megjelent közleményben.
A szlovák tárcavezető közleménye szerint a gáztranzit leállításának következtében főként a közép-európai végfelhasználók kerülnek nehéz helyzetbe. Ez a jelenség nem csak Szlovákiát érinti, hanem más országokat is, hiszen a gáz Szlovákia területén át más országokba is áramlott.

Megmutatkozik, hogy a legfőbb probléma jelenleg nem a gáz hiánya lesz, hanem annak emelkedő ára. És ezt az államnak kell majd kompenzálnia, viszont az államnak ugyancsak bevételkiesései lesznek a tranzitdíj elmaradásából, ami legkevesebb 500 millió eurót tesz majd ki, és ez az összeg fog hiányozni ahhoz, hogy a megemelkedő árak ne gyűrűzzenek be a háztartásokba – mutatott rá Juraj Blanár a közleményben.
Korábban Robert Fico szlovák miniszterelnök is többször bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon egyoldalú döntését, amely alapján január elsejétől leállt az ukrán gáztranzit. Robert Fico akkor hangsúlyozta:
„Volodimir Zelenszkij döntése a tranzitbevételek kiesése miatt évente 500 millió eurós közvetlen veszteséget okoz Szlovákiának, az Európai Unió tagállamainak pedig csak a gázárak növekedése következtében 60-70 milliárd eurós többletkiadást eredményez, miközben a döntés Oroszországnak gyakorlatilag semmilyen kárt sem okoz.”
Az ukrajnai gáztranzit leállítása után kialakult helyzetről keddre háromoldalú egyeztetést terveztek Brüsszelben az Európai Bizottság (EB), a szlovák kormány és Ukrajna küldöttségeinek részvételével, ezt azonban hétfőn az EB lemondta, tekintettel arra, hogy a találkozón az ukrán fél nem készült részt venni.
Kedden a pozsonyi kormányhivatal sajtóközleményben tudatta: a találkozónak új időpontot találtak, arra január 9-én Brüsszelben kerül sor. Az ezúttal bilaterálisnak tervezett találkozón Robert Fico miniszterelnök és Denisa Saková gazdasági miniszter, illetve az EB küldöttsége vesz majd részt.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrajnai gáztranzit leállításából eredő fő probléma nem az, hogy hiány lesz gázból, hanem az, hogy magas lesz az ára – hangsúlyozta Juraj Blanár.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736350800
[modified] => 1736322214
)
[title] => Szlovák külügyminiszter: magas lesz a gáz ára, ez a fő probléma
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=56240&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56240
[uk] => 56271
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 56241
[image] => Array
(
[id] => 56241
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit.jpg
[original_lng] => 41531
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/gaztranzit.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1736414683:8
[_thumbnail_id] => 56241
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3896
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202739538001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 212
[1] => 26719
[2] => 3791
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gáztranzit
[1] => orosz gáz
[2] => Szlovákia
)
)
[1] => Array
(
[id] => 56227
[content] =>
Paulina Hennig-Kloska lengyel klíma- és környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy országa készen áll Ukrajna áramellátásának a pótlására, ha Szlovákia beváltja a fenyegetéseit – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint a miniszter elmondta, hogy Lengyelország növelheti majd az Ukrajna felé irányuló árameladást, de csak akkor, ha Ukrajna kéri. „Az üzemeltetőnk készen áll, csak az a kérdés, hogy Ukrajna akarja-e, vagy kell-e használnia. Fico magatartása Európa ellen irányul” – állította Paulina Hennig-Kloska.
Ez év január 1-je óta Ukrajna leállította az orosz gáz tranzitját Európába és Moldovába. Robert Fico szlovák kormányfő erre reagálva bejelentette, hogy leállítja Ukrajna áramellátását. Többször is panaszkodott Ukrajna azon döntése miatt, hogy leállítja az orosz gáz tranzitját.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Paulina Hennig-Kloska lengyel klíma- és környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy országa készen áll Ukrajna áramellátásának a pótlására, ha Szlovákia beváltja a fenyegetéseit.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1736329740
[modified] => 1736276248
)
[title] => Lengyelország kész több árammal ellátni Ukrajnát, ha Szlovákia beváltja a fenyegetéseit
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=56227&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56227
[uk] => 56230
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 56228
[image] => Array
(
[id] => 56228
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram.jpg
[original_lng] => 40575
[original_w] => 528
[original_h] => 330
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/lengyel-aram.jpg
[width] => 528
[height] => 330
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1736275589:8
[_thumbnail_id] => 56228
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4484
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202739533001
[_oembed_aebd1a115db213b5814301d8f44c7f0e] => В ЄС обговорять "репараційну позику" Україні із заморожених активів РФhttps://t.co/Gi7FScWMi6 pic.twitter.com/I7E4mDUtYj
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) October 9, 2025
[_oembed_time_aebd1a115db213b5814301d8f44c7f0e] => 1760552029
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 8976
[1] => 1274
[2] => 3791
[3] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áramellátás
[1] => Lengyelország
[2] => Szlovákia
[3] => Ukrajna
)
)
[2] => Array
(
[id] => 55725
[content] =>
Németország úgy döntött, hogy áthelyezi Ukrajna nagy katonai járműveinek javítására létrehozott központját, amely eddig Szlovákiában működött, saját területére. Erről a német ntv hírportál számolt be, hivatkozva a német védelmi minisztérium közleményére.
A döntést a szlovákiai központtal kapcsolatos szervezési és operatív problémák indokolták. Az áthelyezés folyamata 2024. december 31-ig befejeződik.

A központ áthelyezésének okaként az európai vámjogszabályok értelmezésében fellépő eltéréseket és a sérült technika nagyszabású javításának nehézségeit nevezték meg.
A javítóközpont 2022 vége óta működik Szlovákiában, és az ukrán fegyveres erők kulcsfontosságú katonai járműveit szolgálta ki, beleértve a Panzerhaubitze 2000 önjáró tarackokat, a Dingo páncélozott járműveket, a MARS II rakétarendszereket és a Gepard légvédelmi ágyúkat.
[type] => post
[excerpt] => Németország úgy döntött, hogy áthelyezi Ukrajna nagy katonai járműveinek javítására létrehozott központját, amely eddig Szlovákiában működött, saját területére.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734788700
[modified] => 1734712806
)
[title] => Németország szeretné áthelyezni az ukrán katonai technika javítóközpontját Szlovákiából
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=55725&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55725
[uk] => 55693
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 55694
[image] => Array
(
[id] => 55694
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1.jpg
[original_lng] => 231266
[original_w] => 1140
[original_h] => 814
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1-300x214.jpg
[width] => 300
[height] => 214
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1-768x548.jpg
[width] => 768
[height] => 548
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1-1024x731.jpg
[width] => 1024
[height] => 731
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1.jpg
[width] => 1140
[height] => 814
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1.jpg
[width] => 1140
[height] => 814
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/211659-1-large-1.jpg
[width] => 1140
[height] => 814
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1734705608:5
[_thumbnail_id] => 55694
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4286
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202738546001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 33854
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 174158
[1] => 135
[2] => 3791
[3] => 81180
)
[tags_name] => Array
(
[0] => javítóüzem
[1] => németország
[2] => Szlovákia
[3] => ukrán fegyveres erők
)
)
[3] => Array
(
[id] => 55607
[content] =>
Robert Fico szlovák miniszterelnök közölte, hogy a jövő héten tárgyalásokat kezdeményez a gázszállítások, valamint az üzemanyag Ukrajnán keresztüli tranzitjáról. Szlovákia nem akar geopolitikai okokból többet fizetni a gázért, mint amennyit szükséges – jelentette ki.
Szlovákia rendkívül intenzív nemzetközi tárgyalásokat folytat a 2025-ös gázszállításokról – mondta Fico.

„Ezek a döntések rengeteg buktatót rejtenek magukban, mert ukrán részről politikai nyilatkozatok hangzanak el, és nyomás nehezedik a keletről nyugatra irányuló szállítások megszakítására” – idézi a Bloomberg a szlovák kormányfőt.
Szlovákia az Ukrajnán keresztül áramló orosz gáz egyik legfontosabb vásárlója. A Kreml közel három éve tartó háborúja miatt Ukrajna világossá tette, hogy nem hosszabbítja meg az év végén lejáró gáztranzit-megállapodást. Szlovákia azonban folytatja a tárgyalásokat arról, hogy a gáz január 1-jétől továbbra érkezzen.
Szlovákia elutasítja a nyomást, hogy csak nyugati gázt fogadjon el. Nem látjuk okát annak, hogy geopolitikai okokból többet fizessünk a gázért, mint amennyit szükséges – mondta Fico. „Ezért az elkövetkező napokban, beleértve a karácsonyi ünnepeket is, kivételesen intenzív tárgyalásoknak lehetnek tanúi különböző szinteken és különböző országokban, már a jövő héttől kezdve”.
[type] => post
[excerpt] => Robert Fico szlovák miniszterelnök közölte, hogy a jövő héten tárgyalásokat kezdeményez a gázszállítások, valamint az üzemanyag Ukrajnán keresztüli tranzitjáról. Szlovákia nem akar geopolitikai okokból többet fizetni a gázért, mint amennyit szüksé...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734281280
[modified] => 1734238839
)
[title] => Szlovákia a jövő héten gáztranzit tárgyalásokat kezd Ukrajnával
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=55607&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55607
[uk] => 55616
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 55608
[image] => Array
(
[id] => 55608
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico.jpg
[original_lng] => 77423
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/fico.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1734275627:8
[_thumbnail_id] => 55608
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4489
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508094243000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 212
[1] => 26719
[2] => 3791
[3] => 32858
[4] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gáztranzit
[1] => orosz gáz
[2] => Szlovákia
[3] => tárgyalások
[4] => Ukrajna
)
)
[4] => Array
(
[id] => 54646
[content] =>
Szlovákia legnagyobb állami gázvásárlója, az SPP november 13-án, szerdán bejelentette, hogy rövid távú szerződést ír alá Azerbajdzsánból származó földgáz vásárlására az Oroszországtól való energiafüggőség csökkentésére tett erőfeszítések részeként.
Az SPP szerződését, amelynek feltételeit nem hozták nyilvánosságra, az azerbajdzsáni SOCAR céggel kötötték, a dokumentum rövid távú.

Az együttműködés sikeres értékelése után a társaság mérlegeli a hosszabb távú gázszállítási szerződés megkötésének lehetőségét
– áll a jelentésben.
A lépés része Szlovákia gázellátási forrásainak diverzifikálására tett erőfeszítéseinek, tekintettel arra, hogy 2024 végén lejár a gáztranzit-megállapodás Ukrajna és Oroszország, a szlovák fogyasztók legnagyobb gázszolgáltatója között.
[type] => post
[excerpt] => Szlovákia legnagyobb állami gázvásárlója, az SPP november 13-án, szerdán bejelentette, hogy rövid távú szerződést ír alá Azerbajdzsánból származó földgáz vásárlására az Oroszországtól való energiafüggőség csökkentésére tett erőfeszítések részeként.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1731611220
[modified] => 1731588462
)
[title] => Szlovákia aláírta az első gázvásárlási szerződést Azerbajdzsánból
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=54646&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54646
[uk] => 54619
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 54620
[image] => Array
(
[id] => 54620
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3.jpg
[original_lng] => 490035
[original_w] => 2000
[original_h] => 1289
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3-300x193.jpg
[width] => 300
[height] => 193
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3-768x495.jpg
[width] => 768
[height] => 495
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3-1024x660.jpg
[width] => 1024
[height] => 660
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3-1536x990.jpg
[width] => 1536
[height] => 990
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3.jpg
[width] => 2000
[height] => 1289
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/un2ebu-09508f80dd4ea81b91e106bd093af3d3.jpg
[width] => 2000
[height] => 1289
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1731581263:5
[_thumbnail_id] => 54620
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2998
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202738050001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 33258
[1] => 1545
[2] => 3791
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Azerbajdzsán
[1] => gázszállítás
[2] => Szlovákia
)
)
[5] => Array
(
[id] => 54329
[content] =>
Az európai vállalatok nem állnak közel egy olyan megállapodáshoz, amely az Ukrajnán keresztül történő orosz gázimportot Azerbajdzsánból származó szállítással helyettesítené – közölte pénteken a szlovák állami gázcég, az SPP, elutasítva azokat a médiaértesüléseket, amelyek szerint közel volt a megállapodás.
A Moszkva és Kijev közötti, az Ukrajnán keresztül Európába irányuló orosz gázexportról szóló, öt évre szóló jelenlegi megállapodás az év végén lejár, ami arra kényszeríti az Európai Uniót, hogy alternatív gázforrások után kutasson, többek között Azerbajdzsánból, miközben tárgyalásokat folytat az ukrán útvonal nyitva tartásáról.

Oroszország kijelentette, hogy a szomszédjával vívott háború ellenére hajlandó folytatni az Ukrajnán keresztül történő szállítást, Kijev azonban elutasította, hogy tárgyalásokat folytasson Moszkvával a gázexportról.
A Bloomberg csütörtökön az ügyet ismerő személyekre hivatkozva arról számolt be, hogy magyar és szlovák vállalatok közel állnak ahhoz, hogy szerződést írjanak alá akár évi 12-14 milliárd köbméter gázra Azerbajdzsánból.
Rendszeresen tárgyalunk a témáról partnereinkkel, de az SPP részvételével készülő gázszállítási szerződés közelgő megkötéséről szóló információ nem igaz – közölte az SPP a Reutersnek adott nyilatkozatában.
Az SPP vezető szerepet játszott abban, hogy Oroszország és Ukrajna háborúja ellenére is megpróbálja nyitva tartani a tranzitot, mivel az alternatív útvonalak költségesebbek.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szintén szkeptikusan nyilatkozott az egyezségről, amikor pénteken újságírók kérdezték.
Arról, hogyan fognak alakulni az események, hogyan lesz továbbra is biztosított az ellátás, figyelembe véve azt a tényt, hogy Ukrajna már bejelentette, hogy nem hajlandó meghosszabbítani ezt a megállapodást, most nem tudok semmit mondani – mondta.
Az idén várhatóan összesen 14 milliárd köbméter orosz gázt exportáltak Ukrajnán keresztül, ami töredéke a háború előtti szintnek.
[type] => post
[excerpt] => Az európai vállalatok nem állnak közel egy olyan megállapodáshoz, amely az Ukrajnán keresztül történő orosz gázimportot Azerbajdzsánból származó szállítással helyettesítené – közölte pénteken a szlovák állami gázcég.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730564220
[modified] => 1730535667
)
[title] => A szlovák állami gázcég szerint távol van a megállapodás az ukrán gáz tranzit helyettesítéséről
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=54329&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54329
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54330
[image] => Array
(
[id] => 54330
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800.jpg
[original_lng] => 115537
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/nagycsalados-foldgaz-arkedvezmeny-2023-foldgaz-ara-2023-gaz-ara-2023-rezsi-2023-rezsiarak-2023-rezsi-578800.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1730528467:12
[_thumbnail_id] => 54330
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3229
[_algolia_sync] => 1202737627001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 212
[1] => 26719
[2] => 447019
[3] => 3791
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gáztranzit
[1] => orosz gáz
[2] => SPP
[3] => Szlovákia
)
)
[6] => Array
(
[id] => 53620
[content] =>
Több mint negyedével nőtt egy év alatt Szlovákiában a szupergazdagok vagyona, megközelítve a 19 milliárd eurót – derült ki a Forbes magazin szlovákiai kiadása által kiadott listából, amelynek számait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség is ismertette szerdán.
A Forbes 45 leggazdagabb szlovákiait rangsoroló listáján szereplők összvagyona egy éve 14,8 milliárd euró volt.

A listán 6 eurómilliárdos van, az ő összesített vagyonuk értéke meghaladja a 8 milliárd eurót.
A listán szereplők közül hatan több mint 100 millió euróval növelték vagyonukat.
A szlovákiai Forbes listájának első helyén az idén Tomás Chrenek végzett 2 milliárd eurósra becsült vagyonnal. Chrenek egyebek mellett a különböző acélipari érdekeltségekkel rendelkező Moravia Steel csoport társtulajdonosa, de hozzá tartozik a több tucat kórházat és sok száz orvosi rendelőt üzemeltető Agel egészségügyi hálózat is.
A lista következő helyén a J and T befektetői és pénzügyi társaság nagy részét tulajdonló Patrik és Jozef Tkác áll, az apa és fia alkotta duó vagyonát az idén 1,89 milliárd euróra becsülte a Forbes.
A listán a harmadik helyet az idén Jaroslav Hascák szerezte meg, aki ugyancsak egy befektetői és pénzügyi társaság, a Penta többségi tulajdonosa, vagyonát ezúttal 1,8 milliárd euróra becsülték.
[type] => post
[excerpt] => Több mint negyedével nőtt egy év alatt Szlovákiában a szupergazdagok vagyona, megközelítve a 19 milliárd eurót – derült ki a Forbes magazin szlovákiai kiadása által kiadott listából, amelynek számait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség is i...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1728590940
[modified] => 1728543784
)
[title] => Hatalmasat nőtt a szupergazdagok vagyona Szlovákiában
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=53620&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 53620
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 53621
[image] => Array
(
[id] => 53621
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776.jpg
[original_lng] => 305856
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gazdag-milliomos-uzletember-getty-stock-484776.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1728532984:12
[_thumbnail_id] => 53621
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2751
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831557639002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1826
[1] => 3791
[2] => 31102
)
[tags_name] => Array
(
[0] => milliomosok
[1] => Szlovákia
[2] => szupergazdagok
)
)
[7] => Array
(
[id] => 52192
[content] =>
A szlovák gazdaságban az infláció enyhe emelkedést mutat a legfrissebb adatok szerint. A statisztikai hivatal csütörtökön közzétett jelentése alapján júliusban folytatódott az áremelkedés, bár az elemzői várakozásoknál valamivel magasabb mértékben.

A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint júliusban 0,3%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest. Ez az érték meghaladja a Reuters által végzett elemzői felmérésben előrejelzett 0,1%-os növekedést. Az éves inflációs ráta ezzel 2,6%-ra emelkedett, ami szintén magasabb a várt 2,4%-os értéknél.
A júniusi stagnálást követően tehát ismét gyorsult az infláció üteme. Az éves bázisú összehasonlításban azonban jelentős mérséklődés figyelhető meg: míg tavaly júliusban még 9,7%-os volt az infláció, idén ugyanebben a hónapban már csak 2,6%-ot mértek.
A maginfláció, amely nem tartalmazza az energiaárak és a szezonális élelmiszerárak változását, havi szinten szintén 0,3%-kal emelkedett. Éves összevetésben a maginfláció 2,1%-ot ért el júliusban, ami enyhe gyorsulást jelent a júniusi 1,8%-hoz képest.
Az adatok azt mutatják, hogy bár az infláció üteme jelentősen lassult az elmúlt egy évben, a nyári hónapokban ismét enyhe gyorsulás tapasztalható. A szlovák gazdaság inflációs folyamatainak alakulása fontos információt jelent a térség gazdasági kilátásainak értékeléséhez.
[type] => post
[excerpt] => A szlovák gazdaságban az infláció enyhe emelkedést mutat a legfrissebb adatok szerint. A statisztikai hivatal csütörtökön közzétett jelentése alapján júliusban folytatódott az áremelkedés, bár az elemzői várakozásoknál valamivel magasabb mértékben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1723756980
[modified] => 1723724715
)
[title] => Szlovákiában is elszállt az infláció
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=52192&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 52192
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 52193
[image] => Array
(
[id] => 52193
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio.jpg
[original_lng] => 6569
[original_w] => 275
[original_h] => 183
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szlovakia-inflacio.jpg
[width] => 275
[height] => 183
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1723713915:12
[_thumbnail_id] => 52193
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3076
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6c7a0480ec5b9680b902a05b30fb9ac3] => @marcel_ciolacu Zis și făcut! 😎 #marcelciolacu #psd #romania #emotii #tva
♬ original sound - Digi24.ro - Digi24.ro
[_oembed_time_6c7a0480ec5b9680b902a05b30fb9ac3] => 1738752160
[_algolia_sync] => 508059973000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 642
[1] => 3791
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Infláció
[1] => Szlovákia
)
)
[8] => Array
(
[id] => 51082
[content] =>
Pozsony „nagy munkát” végez Kijev támogatásáért a sajtóban kialakult országkép ellenére. Szlovákia Ukrajna villamosenergia ellátását növelni tervei, jelentette ki Peter Pellegrini, Szlovákia elnöke lengyelországi látogatása során.
Peter Pellegrini elmondása szerint Pozsony segít Kijevnek, amit bizonyít a szlovák védelmi gyárak lőszer- és fegyvergyártásának növelése, valamint az Ukrajnába irányuló villamosenergia-export bizonyít, ez Szlovákia támogatását jelenti.
„A háború kezdete óta már több mint 40.000 megawatt áramot exportáltunk Ukrajnába, ősszel és télen pedig növelni fogjuk a szállítást, ami Ukrajna számára valószínűleg meghatározó lesz” – Pellegrini.
Kiemelte, Szlovákia nem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi annektálását, valamint a kelet- és dél-ukrajnai határ Oroszország általi erőszakos megváltoztatását.
Ezen kívül Pellegrini elmondta, hogy Pozsony kész további NATO-csapatokat fogadni az országban, ha szükséges.
[type] => post
[excerpt] => Pozsony „nagy munkát” végez Kijev támogatásáért a sajtóban kialakult országkép ellenére. Szlovákia Ukrajna villamosenergia ellátását növelni tervei, jelentette ki Peter Pellegrini, Szlovákia elnöke lengyelországi látogatása során.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720202400
[modified] => 1720177545
)
[title] => Szlovákia bejelentette, hogy növeli az Ukrajnába irányuló villamos energia szállítását
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=51082&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51082
[uk] => 51068
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 49683
[image] => Array
(
[id] => 49683
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980.jpg
[original_lng] => 94096
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3694980.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1720166746:12
[_thumbnail_id] => 49683
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4505
[_algolia_sync] => 831556443002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 33854
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 302811
[1] => 3791
[2] => 302810
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áramtranzit
[1] => Szlovákia
[2] => urajna áram ellátása
)
)
[9] => Array
(
[id] => 45214
[content] =>
Ukrajna és Szlovákia három nagyszabású energetikai és infrastrukturális projekt megvalósításán dolgozik. A hírt a Jevropejszka pravda közölte.

Ukrajna első miniszterelnök-helyettese, Julija Szviridenko pozsonyi útja során három nagyszabású infrastrukturális és energetikai projekt megvalósításáról tárgyalt Peter Kmec gazdaságélénkítésért, a fenntarthatósági tervért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterelnök-helyettessel.
Szviridenko szerint a Szlovákia és Ukrajna közötti logisztikai és közlekedési infrastruktúra fejlesztésére irányuló munka hozzájárul az ukránok nagyobb mobilitásához, az európai mozgás megkönnyítéséhez, és erősíti az európai integráció felé vezető ukrán lépéseket.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna és Szlovákia három nagyszabású energetikai és infrastrukturális projekt megvalósításán dolgozik.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1705871460
[modified] => 1705857346
)
[title] => Ukrajna és Szlovákia három nagyszabású energetikai és logisztikai projekten dolgozik
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=45214&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45214
[uk] => 45199
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 45200
[image] => Array
(
[id] => 45200
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899.jpg
[original_lng] => 61427
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/630-360-1683906934-899.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1705850147:5
[_thumbnail_id] => 45200
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5582
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508055675000
[_oembed_aebd1a115db213b5814301d8f44c7f0e] => В ЄС обговорять "репараційну позику" Україні із заморожених активів РФhttps://t.co/Gi7FScWMi6 pic.twitter.com/I7E4mDUtYj
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) October 9, 2025
[_oembed_time_aebd1a115db213b5814301d8f44c7f0e] => 1760773233
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1553
[1] => 22206
[2] => 3791
[3] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => együttműködés
[1] => energetika
[2] => Szlovákia
[3] => Ukrajna
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 3791
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 3791
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[_domains] => Array
(
[economic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Szlovákia (2 Oldal)