Ukrajna azt tervezi, hogy megkezdi saját fegyvergyártását a föld alatt. E döntés egyik fő oka a katonai segélyek kézbesítésének késedelme.
Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette be szeptember 7-én Olaszországban, az Ambrozetti nemzetközi gazdasági fórumon.
„Föld alatti fegyvergyártó létesítményeket építünk, hogy az ukrán katonák megvédhessék magukat akkor is, ha a partnereinktől érkező szállítások késnek” – mondta.
Zelenszkij hozzátette, hogy az ukrán szakemberek már kifejlesztettek az új drónokat és rakétákat, amelyeket arra használnak, hogy „visszatereljék a háborút Oroszország területére”.
„Putyin előbb-utóbb érezni fogja a nyomást, és csak egyet akar majd: békét” – hangsúlyozta az elnök.
Az ukrán Paljanica rakéta-drónt másfél év alatt fejlesztették ki, földi indítású – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál Volodimir Zelenszkij elnök Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint államfő először mutatta be a legújabb nagy hatótávolságú Paljanica ukrán rakétát. Ukrajna titkosan kezeli a rakéta fő jellemzőit – a hatótávolságot, a robbanófejet és a legyártott darabok számát.
Az ukrán rakéta hatótávolságán belül két tucat orosz katonai repülőtér található. A rakéta fejlesztése gyorsan – másfél éven belül – befejeződött. A Paljanica földi indítóállásról lövik ki, a rakéta turbóhajtóművel rendelkezik. A feladata a civil lakosság védelme az ellenség támadópotenciáljának lerombolásával annak területén.
„A rakéta-drón költsége sokkal alacsonyabb, mint a hasonló eszközöké. Az olcsóbbá tételén és a termelés növelésén pedig folytatódik a munka” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy a két és fél éve tartó teljes körű háború alatt Oroszország mintegy 10 000 különféle típusú rakétát és több mint 33 000 irányított légibombát lőtt ki Ukrajnára.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Az adóemelésekkel kapcsolatos döntéseknek csak tisztességeseknek és az ukrán üzleti életet segítőknek kell lenniük – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kropivnickijben tartott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta: „Ma itt Kropivnickijben, valamint tegnap Dnyipróban beszéltem vállalkozókkal. Nagyon fontos a működő vállalkozások megőrzése, a munkahelyek megőrzése Ukrajnában.”
Az államfő köszönetét fejezte ki az áttelepült vállalkozások támogatásáért. „Amikor a vállalkozások működnek, könnyebb a közösségeknek, és gyorsabban oldódnak meg a szociális kérdések. A kormánynak pedig emlékeznie kell erre, amikor adójavaslatokat tesz. Csak olyan megoldásokra van szükség, amelyek segítenek és valóban igazságosak” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
A kormány 2024-ben mintegy 500 milliárd hrivnya összegű állami költségvetési hiányt jelentett be a védelmi igények finanszírozására, amit adóemelésekkel kíván fedezni.
Augusztus 6-ánVolodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka megtartotta a haditanács soron következő ülését. A megbeszélésen meghozott döntés értelmében újabb pénzeszközöket irányítanak az ukrán rakétaprogram finanszírozására, közölte az államfő közösségi oldalán.
„A legfontosabb kérdés – a fronton kialakult helyzet, többek között Pokrovszk, Toreck és Harkiv irányányában. Olekszandr Szirszkij online tartotta meg jelentését, ott van a helyszínen és személyes ellenőrzése alatt tartja a helyzetet. A hírszerzési jelentések alapján készülnek el az előrejelzések és az orosz csapatok valószínűsíthető céljai” – áll az elnök bejegyzésében. Az ülésen szó esett az ukrán drónokról és rakétákról is.
„A második kérdés – a saját gyártású drónok és rakéták: a védelmi erők igényei ez év végéig és a termelés dinamikája. Meghallgattuk Rusztem Umjerov védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov innovációért felelős miniszterelnök-helyettes és Olekszandr Kamisin stratégiai iparági miniszter beszámolóit. A Haditanács úgy döntött, újabb pénzeszközöket irányít át a rakétaprogramunk finanszírozására. Még több saját gyártású rakétánk lesz” – biztosított az elnök.
Rusztem Umjerov védelmi miniszter külön számolt be a nemrégiben létrehozott dandárok fegyverrel és felszereléssel való ellátásáról. Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna szorosan együttműködik partnereivel.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Az illetékes állami hatóságok tisztségviselőinek a közeljövőben javaslatokat kell a társadalom elé terjeszteniük az emberek és a vállalatok támogatására a nagy áramhiány ellensúlyozására – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök a péntek esti videóüzenetében, számolt be a Hromadszke Radio internetes hírportálja.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „A kormánytisztviselőknek, különböző központi kormányzati szervek képviselőinek a közeljövőben részletesen be kell mutatniuk a társadalomnak minden javaslatot arra vonatkozóan, hogyan támogassák az embereket, közösségeinket és az ukrán vállalatokat a súlyos áramhiány közepette. A jogszabályban már vannak olyan változtatások, amelyeket előkészítettek és szavazni fognak róluk. Van kormányhatározat. Vannak új hitelprogramok – teljesen kamatmentes hitelek az embereknek és olcsó kölcsönök a vállalkozásoknak.”
Az elnök hangsúlyozta, hogy mindennek mielőbb működnie kell. „Természetesen kiemelten foglalkozunk az európai partnerekkel folytatott tárgyalásokon is az áramimport volumenének növelésével. Folytatódik a munka az energetikai létesítmények helyreállításán. Minden kormánytisztviselő személyesen lesz felelős a komplex energetikai határozatcsomag minden részéért. A közösségek további igényeit is figyelembe kell venni” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Kijev gáz tranzitország maradna, de úgy, hogy közben nem függ Oroszországtól. Az ukrán elnök a jelenlegi orosz gáz helyett azerit továbbítana Európába.
Lejár Ukrajna egyik fontos gázszállítási szerződése az oroszokkal, ami miatt év végétől nem tudna gázt továbbítani az európai partnerei felé. Volodimir Zelenszkij meg akarja őrizni hazája tranzitország-szerepét – és bevételeit. Az ukrán elnök jelenleg is tárgyal Azerbajdzsánnal, hogy a jövő évtől azeri földgázt továbbíthasson az Európai Unióba.
Az ukrán állami energiavállalat, a Naftohaz és az orosz Gazprom közötti jelenlegi megállapodást 2019-ben írták alá és 2024 végén lejár. Az Ukrajnán áthaladó vezetékekből azonban mára kevés ország kap gázt. Nincs köztük Magyarország, ahova immár csak Törökország felől érkezik az energiahordozó.
„Nem akarjuk meghosszabbítani az Oroszországi Föderációval kötött gázszerződést. Nem akarjuk, hogy itt pénzt keressenek”– mondta Zelenszkij szerdán a Bloombergnek és hozzátette, hogy ugyanakkor „nekünk, az EU leendő tagjainak, támogatnunk kell a barátainkat”.
A tranzitországi szerep megtartása azonban Ukrajnának is kulcsfontosságú, mivel az számottevő bevételt jelent neki.
Ebből csak 2021-ben 1 milliárd dollárt folyt be az ukrán államkasszába. Márpedig a külföldi segélyekkel fenntartott országnak minden hrivnyára és dollárra szüksége van.
Ráadásul, ha nem érkezik gáz Ukrajnába, akkor nem csak a tranzit miatti bevételtől esik el az állam. A csővezeték használaton kívül is amortizálódik, rongálódik, gáz hiányában pedig támadások célpontjaivá is válhatnak.
Ukrajna egykor az orosz földgáz fő szállítója volt Európába, és az EU szükségleteinek mintegy negyedét fedezte. A tranzit azonban lecsökkent, miután az elmúlt évtizedben Oroszország alternatív, az országot megkerülő csővezetékeket épített. Ezt tetézte, hogy Moszkva az orosz–ukrán háború kitörése után lecsökkentette a küldött földgáz mennyiségét és az Európai Unió tagországai is visszafogták a fogyasztásukat.
Ukrajnán keresztül jelenleg évente mintegy 15 milliárd köbméter gáz érkezik a régióba, főként Szlovákiába és Ausztriába.
Azerbajdzsán korábban jelezte, hogy növelné gázexportját Európába, amihez újabb, hosszú távú megállapodásokat kötne. Mivel kitermelési kapacitását hosszabb távon tudja csak növelni, Azerbajdzsán átmenetileg orosz gázt is továbbít a saját kitermelése mellett.
Az azeri gáz jó minőségű, amire a magyar állam is felfigyelt. Magyarország bevásárolta magát az egyik azeri földgázmezőbe, amivel a magyar energiaellátás biztonságát növelte.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Volodimir Zelenszkij elnök találkozott Svédország fejlesztési és külkereskedelmi együttműködési miniszterével, Johan Forssellel és a svéd üzleti élet képviselőivel. A hírt az Elnöki Hivatal közölte.
Zelenszkij köszönetet mondott Svédországnak, a miniszterelnöknek és az egész svéd népnek Ukrajna támogatásáért és az igazságos béke megteremtése felé tett lépéseikért.
„Köszönöm a segélycsomagokat, a biztonsági megállapodást, amelyet a közelmúltban kötöttünk államaink között stockholmi látogatásom során, valamint azért, hogy Svédország részt vett a békecsúcson, és csatlakozott a közös közleményhez. Ez nagyon fontos” – mondta az elnök.
Zelenszkij felkérte a svéd kormányt és az üzleti életet, hogy vállaljanak védnökséget Ukrajna egyik érintett régiójának újjáépítésében.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a svájci békecsúcs keretében találkozott kenyai kollégájával, William Rutóval.
Az ukrán vezető ezt az X- en jelentette be – írja az Ukrinform.
Zelenszkij köszönetet mondott a kenyai vezetőnek a békecsúcson való részvételéért, valamint Kenya erős támogatásáért Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 15, 2024
„Megvitattuk az élelmezésbiztonság kritikus kérdését, amely mindkét nemzetünk számára létfontosságú. Kiemeltem azt is, hogy Ruto elnök társelnöke legyen az „Élelmiszerbiztonság és a navigáció szabadsága” panelnek” – írta Zelenszkij.
Emellett a két ország vezetői beszéltek az ukrán-kenyai kapcsolatok javításának módjairól és a mezőgazdasági exportprojektekről, valamint megvitatták Kenya potenciális szerepét az ukrán gabona afrikai kikötőiben való csomópontok létrehozásában.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
A legfejlettebb ipari országokat tömörítő G7 csoport tagjai csütörtöki dél-olaszországi csúcstalálkozójukon megállapodtak abban, hogy az év végéig hitelt nyújtanak Ukrajnának körülbelül 50 milliárd dollár értékben, amelyet a külföldön zárolt orosz pénzeszközök kamataiból fedeznek – jelentette be Giorgia Meloni, a Hetek soros elnökének, Olaszországnak a miniszterelnöke.
Előtte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hozzátette, hogy a pénzügyminiszterek dolgoznak a részleteken. Olaf Scholz német kancellár kijelentette: a G7 azon szándéka, hogy további pénzügyi segítséget nyújt Ukrajnának azt mutatja, hogy a fejlett ipari országok továbbra is elkötelezettek Kijev támogatása mellett.
Megjegyezte, nem vált valóra Vlagyimir Putyin orosz elnök azon várakozása, hogy Ukrajna nemzetközi támogatása az idő haladtával fokozatosan megszűnik.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Rövid távon az összes lehetséges energetikai létesítményt gyorsan és olcsón helyre kell állítani Ukrajnában, lehetőleg még a tél beállta előtt – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök Németországban az Ukrajna újjáépítésével foglalkozó konferenciát megnyitó beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta: „Putyin egyik fő célpontja Ukrajnában az energetika. Uralkodása első évei óta fegyvernek, a nemzetek befolyásolásának és leigázásának eszközeként tekintette az energiaforrásokat, az energiatermelést és az energiafogyasztást. Ezzel Európa már sokszor szembesült.”
Mint az elnök megjegyezte, az oroszországi energiaterror következtében Ukrajnában 9 GW kapacitás ment tönkre, míg az országban tavaly télen 18 GW volt az energiafogyasztás csúcsa. „Mennyi az a 9 GW? Berlin igénye körülbelül 2 GW, Münchené valahol 3 GW körül van. Már így is sokszorosan több termelést veszítettünk el, mint a nagyvárosok energiafogyasztása” – jegyezte meg.
Az államfő hangsúlyozta, hogy rövid távon meg kell valósítani az összes most helyreállítható energetikai létesítmény gyors és olcsó helyreállítását. „Tél előtt. Ez nagyon fontos. Az elkövetkező három-négy hónapban. Tudjuk, hogyan biztosítsuk ezt. Önöktől a leállított erőműveik felszerelését kérjük és hozzá anyagi támogatást. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy itt és most reagáljunk a helyzetre a normális élet fenntartása érdekében” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.