Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjMwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTc5O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 70552
[content] =>
Az Európai Unió által Ukrajnának biztosított 90 milliárd eurós hitel első részlete 45 milliárd euró lesz.
Erről az EU Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatón számolt be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Elmondása szerint a források már az idei év második negyedévében megérkezhetnek. Az első csomagot fegyverkezési célokra fordítják, főként drónok beszerzésére.
Volodimir Zelenszkij elnök a hitel felszabadítását alapvető jelentőségű döntésnek nevezte, amelyet az EU-tagállamok valamennyi vezetője támogatott.
„Ez erősíti a hadseregünket, és lehetővé teszi a termelés növelését, több légvédelmi rendszer beszerzését, valamint az energiarendszer erősebb védelmét a tél előtt” – hangsúlyozta.
Az Európai Tanács elnöke, António Costa hozzátette: a hitel feloldása és az újabb szankciós csomag fontos lépések az igazságos béke felé.
Mint mondta, a következő szakasz Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalások első klaszterének megnyitása lesz.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió által Ukrajnának biztosított 90 milliárd eurós hitel első részlete 45 milliárd euró lesz.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1777049880
[modified] => 1777049406
)
[title] => Az EU 45 milliárd eurós első hitelrészletet nyújt Ukrajnának
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70552&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70552
[uk] => 70530
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 70531
[image] => Array
(
[id] => 70531
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223.png
[original_lng] => 448990
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-223.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1777038606:5
[_thumbnail_id] => 70531
[_edit_last] => 5
[views_count] => 814
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 848551807002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1593
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1478824
[1] => 179
[2] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => 90 milliárdos hitel
[1] => Európai Unió
[2] => Ukrajna
)
)
[1] => Array
(
[id] => 70497
[content] =>
Az EU és az EBB új hitelcsomagja több mint 600 millió eurót biztosít Ukrajnának, a pénzt a kritikus infrastruktúrára és az energiahatékonyságra fordítják – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Európai Bizottság és az EBB közös nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint a finanszírozás nagy részét – több mint 450 millió eurót – az EBB biztosítja uniós garancia keretében. További 150 millió eurót támogatások és technikai segítségnyújtás formájában biztosítanak. A forrásokat az utak és vasutak, az elektromos hálózat felújítására, a lakások és a közintézmények energiahatékonyságának javítására fogják felhasználni. A városi mobilitás és az oktatási infrastruktúra is támogatásban részesül.

„A mai bejelentés az EU és Ukrajna partnerségének erősségét tükrözi” – mondta Karl Nehammer, az EBB alelnöke. „Bővítjük támogatásunkat, hogy konkrét beruházásokat valósítsunk meg ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – az energiabiztonságtól a közlekedésen át a lakhatásig.”
Az új csomag kiegészíti az Ukrajna beruházási keretében már elkülönített 2 milliárd eurót, amely egy szélesebb körű, 50 milliárd eurós uniós támogatási mechanizmus része. Marta Kos, az Európai Bizottság bővítési biztosa kijelentette, hogy Ukrajna egyre inkább Európa egyik legfontosabb befektetési célpontjává válik.
„Az uniós és ukrán vállalatok közötti együttműködés alapot teremt a nagyobb európai szuverenitáshoz a kritikus technológiai ágazatokban” – tette hozzá. Az ukrán kormány arra is számít, hogy az új garanciák lehetővé teszik a kritikus projektek finanszírozásának bővítését.
„Hálásak vagyunk európai partnereinknek ezért az új pénzügyi támogatási csomagért, és várjuk annak gyors végrehajtását, ami rendkívül fontos a sürgős helyreállítási szükségletek kielégítéséhez” – mondta Olekszij Szobolev, Ukrajna gazdasági, ökológiai és mezőgazdasági minisztere.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az EU és az EBB új hitelcsomagja több mint 600 millió eurót biztosít Ukrajnának, a pénzt a kritikus infrastruktúrára és az energiahatékonyságra fordítják.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776939600
[modified] => 1776889373
)
[title] => Ukrajna több mint 600 millió eurót kap az Európai Uniótól és az Európai Befektetés Banktól
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70497&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70497
[uk] => 70486
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70487
[image] => Array
(
[id] => 70487
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212.png
[original_lng] => 1231312
[original_w] => 1140
[original_h] => 759
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212-768x511.png
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212-1024x682.png
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212.png
[width] => 1140
[height] => 759
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212.png
[width] => 1140
[height] => 759
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-212.png
[width] => 1140
[height] => 759
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1776878578:12
[_thumbnail_id] => 70487
[_edit_last] => 12
[views_count] => 999
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 845934402002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1593
[2] => 41
[3] => 33854
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 120
[2] => 38910
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => Ukrajna
[2] => Ukrajna támogatása
)
)
[2] => Array
(
[id] => 70495
[content] =>
Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei jóváhagyták a pénzügyi szabályozás módosítását, amely lehetővé teszi egy 90 milliárd eurós hitel folyósítását Ukrajna számára, valamint egy új, 20. szankciós csomag elfogadását Oroszország ellen.
A döntés a tagállami állandó képviselők bizottságában született meg, majd írásbeli eljárással kerül végleges jóváhagyásra. A folyamat lezárása várhatóan április 23-án történhet meg.

A soros EU-elnökséget ellátó Ciprus képviselője szerint a cél az, hogy az Európai Unió továbbra is határozottan támogassa Ukrajnát, és fokozza a nyomást Oroszországra.
Egyes értesülések szerint a végső politikai döntések időzítése összefügghet az energetikai és szankciós intézkedésekkel, különösen az orosz olajszállításokkal kapcsolatos fejleményekkel.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei jóváhagyták a pénzügyi szabályozás módosítását, amely lehetővé teszi egy 90 milliárd eurós hitel folyósítását Ukrajna számára, valamint egy új, 20. szankciós csomag elfogadását Oroszország ellen.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1776890100
[modified] => 1776889186
)
[title] => Brüsszelben előkészítették az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós támogatást
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70495&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70495
[uk] => 70478
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 70479
[image] => Array
(
[id] => 70479
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481.jpg
[original_lng] => 110037
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4411481.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1776878386:5
[_thumbnail_id] => 70479
[_edit_last] => 5
[views_count] => 860
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 844707598002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1478824
[1] => 179
[2] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => 90 milliárdos hitel
[1] => Európai Unió
[2] => Ukrajna
)
)
[3] => Array
(
[id] => 70411
[content] =>
Jelenleg nincs olyan üzemanyaghiány az Európai Unióban, amely tömeges járattörlésekhez vezethetne – jelentette ki Apostolos Tsitsikostas, az Európai Bizottság közlekedési biztosa.
Elmondása szerint az esetleges európai üzemanyaghiányról szóló jelentések nem tükrözik a valós helyzetet. Hangsúlyozta, hogy az effajta közlemények eltúlozzák a probléma mértékét.

Tsitsikostas elmagyarázta, hogy egyes légitársaságok valóban törlik járataikat, de ez elsősorban a gazdasági megvalósíthatóságuknak köszönhető. Ezek olyan útvonalak, amelyek régóta veszteségesek. Ugyanakkor a repülőgép-üzemanyag árai Európában jelentősen emelkedtek – több mint kétszeresére nőttek a közel-keleti háború kezdete óta. Ennek fő okát a Hormuzi-szoros körüli feszült helyzetnek nevezik.
Korábban a sajtó arról írt, hogy egyes európai légitársaságok már kénytelenek voltak csökkenteni a járataik számát, emelni az árakat és felülvizsgálni a menetrendjüket az Egyesült Államok, Izrael és Irán közötti háború eszkalációja által okozott repülőgép-üzemanyag költségeinek meredek emelkedése közepette.
A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség vezetője, Willie Walsh április 18-án kijelentette, hogy ha a jelenlegi kockázatok továbbra is fennállnak, az európai repülőgépek üzemanyag-ellátása hat héten belül elkezdhet elfogyni.
[type] => post
[excerpt] => Jelenleg nincs olyan üzemanyaghiány az Európai Unióban, amely tömeges járattörlésekhez vezethetne – jelentette ki Apostolos Tsitsikostas, az Európai Bizottság közlekedési biztosa.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776783420
[modified] => 1776765573
)
[title] => Az EU cáfolta az üzemanyaghiányt Európában
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70411&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70411
[uk] => 70380
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70381
[image] => Array
(
[id] => 70381
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large.jpg
[original_lng] => 117748
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/235403-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1776754775:12
[_thumbnail_id] => 70381
[_edit_last] => 12
[views_count] => 749
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 28747738000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 258
[1] => 179
[2] => 28691
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európa
[1] => Európai Unió
[2] => üzemanyaghiány
)
)
[4] => Array
(
[id] => 70427
[content] =>
Az Európai Unió 90 milliárd eurós ukrajnai hitelprogramjának az eszközei már májusban megérkezhetnek Kijevbe – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Artēms Uršulskis lett külügyminiszter-helyettes azt nyilatkozta, hogy a finanszírozás rövid időn belüli megkezdésére számít. „Reméljük, hogy az EU májusban megkezdheti a források folyósítását Ukrajnának” – mondta.

Eközben Kaja Kallas, az EU fődiplomatája az EU Külügyi Tanácsának ülése előtt azt mondta, hogy pozitív döntésekre számít az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárdos uniós hitelről szerdán. „Meg fogjuk vitatni az ukrajnai háborút, és holnap pozitív döntésekre számítunk a 90 milliárd eurós hitellel kapcsolatban. Ukrajnának valóban szüksége van erre a hitelre. Ez pedig egyben annak a jele is lesz, hogy Oroszország nem lesz képes tovább kitartani, mint Ukrajna, ez most nagyon fontos” – mutatott rá. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan feloldják az Oroszország elleni új szankciókról szóló döntést, amely Magyarország álláspontja miatt zsákutcába jutott.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió 90 milliárd eurós ukrajnai hitelprogramjának az eszközei már májusban megérkezhetnek Kijevbe.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1776782820
[modified] => 1776782698
)
[title] => Az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós EU-hitel első részletét már májusban folyósíthatják Kijevnek
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70427&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70427
[uk] => 70432
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 66055
[image] => Array
(
[id] => 66055
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank.jpg
[original_lng] => 107724
[original_w] => 730
[original_h] => 487
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/europai-kozponti-bank.jpg
[width] => 730
[height] => 487
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1776777445:8
[_thumbnail_id] => 66055
[_edit_last] => 5
[views_count] => 768
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 28719351000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1478824
[1] => 179
[2] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => 90 milliárdos hitel
[1] => Európai Unió
[2] => Ukrajna
)
)
[5] => Array
(
[id] => 70327
[content] =>
Brüsszel sajnálatosnak nevezte az Oscsadbank magyarországi konvojának lefoglalását, ugyanakkor jelezte, hogy az uniós jog nem terjed ki a tagállamok ilyen jellegű nemzeti eljárásaira. Az Európai Külügyi Szolgálat levelében továbbra is vizsgálja az ügyet, figyelembe véve az ukrán hatóságoktól érkezett újabb információkat is.
Az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) válaszolt Andrij Pisnyij, az Ukrán Nemzeti Bank elnökének levelére, amelyben az ukrán fél támogatást kért az Oscsadbank készpénz- és aranykészletének Magyarország általi elkobzása ügyében.

A válaszlevélben az EEAS elismeri, hogy az incidens körülményei sajnálatosak. Ugyanakkor hangsúlyozza: az európai uniós jog nem szabályozza a tagállamok nemzeti hatóságainak eljárását ilyen esetekben, és nem terjed ki a vagyon esetleges lefoglalására sem. A szolgálat szerint az ügy „úgy tűnik”, összefüggésben áll a pénzmosás elleni küzdelemmel – ez volt a magyar hatóságok hivatalos indoka az elkobzásnál.
Hozzátették továbbá, hogy bármely, a tőkemozgást korlátozó intézkedésnek törvényes közérdeken kell alapulnia, és arányosnak kell lennie a kitűzött céllal. A levél zárásaként az EEAS közölte, hogy mind az Európai Bizottság, mind pedig az Európai Külügyi Szolgálat továbbra is értékeli az ügyet, figyelembe véve az ukrán hatóságoktól a közelmúltban kapott kiegészítő információkat is.
[type] => post
[excerpt] => Brüsszel sajnálatosnak nevezte az Oscsadbank magyarországi konvojának lefoglalását, ugyanakkor jelezte, hogy az uniós jog nem terjed ki a tagállamok ilyen jellegű nemzeti eljárásaira.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776509100
[modified] => 1776523027
)
[title] => Válaszolt az EU a lefoglalt ukrán aranykonvoj kapcsán
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70327&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70327
[uk] => 70349
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70328
[image] => Array
(
[id] => 70328
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu.jpg
[original_lng] => 158420
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/eu.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1776512228:5
[_thumbnail_id] => 70328
[_edit_last] => 5
[views_count] => 656
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 22371807000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 1556557
[2] => 40078
[3] => 1556558
[4] => 1556556
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => korrupciós vizsgálat
[2] => lefoglalás
[3] => Oscsadbank
[4] => ukrán aranykonvoj
)
)
[6] => Array
(
[id] => 70220
[content] =>
Az Európai Bizottság sürgősségi intézkedéseket készít elő a Hormuzi-szoros további lezárása esetén az EU-t érő esetleges energiaválság leküzdésére. Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette ki a közel-keleti válság következményeiről szóló, az Európai Bizottság tagjai által tartott orientációs vita eredményeit követően, számolt be a Jevropejszka Pravda.
Az európai biztosok három lépést vitattak meg a Hormuzi-szoros lezárása miatti energiaválság megelőzésére az EU-ban.

„Számos intézkedést megtárgyaltunk, amelyeket a vezetőknek a következő informális Tanácsülésen fogunk bemutatni, amelyre a jövő héten (április 23-24) Cipruson kerül sor” – mondta von der Leyen.
Elmondta, hogy az Európai Bizottság egy erre vonatkozó közleményt tervez közzétenni április 22-én, szerdán, az uniós vezetők ciprusi informális találkozójának kezdete előtt.
A sürgős intézkedések között az Európai Bizottság elnöke elsőként kiemelte a tagállamok közötti koordinációt az energiaszektorban a gáztárolók feltöltése terén, „hogy elkerüljük azt a helyzetet, amikor sok tagállam egyszerre lép be a piacra, és így versenyez egymással”.
„Össze fogjuk hangolni az olajtartalékok felszabadítását is… ezáltal biztosítva, hogy a tagállamok sürgősségi intézkedései ne befolyásolják az egységes piacot” – tette hozzá.
A második sürgős és elengedhetetlen elem, mondta, a kiszolgáltatott háztartások és piaci szektorok védelme a magas energiaárakkal szemben.
„Ezen a héten konzultációkat folytatunk a tagállamokkal a rugalmasabb állami támogatási szabályokról” – magyarázta von der Leyen.
Pontosította, hogy az Európai Bizottság már 2026 áprilisában egységes állami támogatási szabályokat kíván kidolgozni.
„A harmadik elem, hogyan csökkenthetjük a keresletet (az energiaforrások iránt), mert természetesen a legolcsóbb energia az az energia, amelyet fel sem használnak” – mondta az Európai Bizottság vezetője. A bizottság további strukturális intézkedéseket is kidolgoz az energiaárak csökkentése érdekében.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság sürgősségi intézkedéseket készít elő a Hormuzi-szoros további lezárása esetén az EU-t érő esetleges energiaválság leküzdésére.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776191280
[modified] => 1776181657
)
[title] => Az Európai Bizottság bemutatta intézkedéseit az energiaválság ellen, amelyeket az EU vezetői április 23-24-én vitatnak meg
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70220&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70220
[uk] => 70170
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70171
[image] => Array
(
[id] => 70171
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large.jpg
[original_lng] => 90950
[original_w] => 1140
[original_h] => 709
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large-300x187.jpg
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large-768x478.jpg
[width] => 768
[height] => 478
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large-1024x637.jpg
[width] => 1024
[height] => 637
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 709
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 709
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/234450-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 709
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1776170898:12
[_thumbnail_id] => 70171
[_edit_last] => 12
[views_count] => 814
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 828009624002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 846859
[2] => 221365
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => Hormuzi-szoros
[2] => intézkedések
)
)
[7] => Array
(
[id] => 70208
[content] =>
Andrij Szibiha külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott Kaja Kallasszal, az Európai Unió fődiplomatájával, akivel megvitatta a Kijev számára kulcsfontosságú döntések előrehaladását – számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál a külügyminiszter X-bejegyzésére hivatkozva.

A jelentés szerint Szibiha azt írta: „Nagyon jó megbeszélést folytattam barátommal és kollégámmal, Kaja Kallasszal, hogy összehangoljuk jövőbeli tevékenységünket, és fenntartsuk közös erőfeszítéseink koherenciáját az elkövetkező hetekben. Megvitattuk az európai menetrendet, valamint azt, hogy fenn kell tartanunk az egységet és a lendületet a közös biztonságunkat és ellenálló képességünket erősítő kulcsfontosságú megoldások előmozdítása során.”
A külügyminiszter hozzátette, hogy a magyarországi választási eredményeket is megvitatták. „Hangsúlyoztam a 90 milliárd eurós hitel felszabadításának fontosságát, hogy biztosítsuk Ukrajna folyamatos támogatását és Európa védelmét az orosz fenyegetéssel szemben” – tette hozzá Andrij Szibiha.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Andrij Szibiha külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott Kaja Kallasszal, az Európai Unió fődiplomatájával, akivel megvitatta a Kijev számára kulcsfontosságú döntések előrehaladását.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1776169260
[modified] => 1776166722
)
[title] => Szibiha és Kallas az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós EU-s hitel blokkolásának feloldásáról tárgyalt
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70208&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70208
[uk] => 70196
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 70197
[image] => Array
(
[id] => 70197
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5.webp
[original_lng] => 28714
[original_w] => 680
[original_h] => 380
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5-300x168.webp
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/9d416c0c2224eb40f2f649044dfb15b5.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1776155926:5
[_thumbnail_id] => 70197
[_edit_last] => 5
[views_count] => 775
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 827496624002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1593
[1] => 41
[2] => 33854
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1478824
[1] => 78987
[2] => 179
[3] => 209403
[4] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => 90 milliárdos hitel
[1] => Andrij Szibiha
[2] => Európai Unió
[3] => Kaja Kallas
[4] => Ukrajna
)
)
[8] => Array
(
[id] => 70125
[content] =>
Az elmúlt hetekben felerősödtek a megbeszélések az Európai Bizottságon belül Szerbia európai uniós finanszírozásának csökkentéséről. Szerbia potenciálisan 1,5 milliárd eurós európai finanszírozástól eshet el a demokrácia romló helyzete és a Moszkvával való szoros kapcsolatai miatt.
Az Európai Bizottság aggódik a szerbiai demokráciaellenes folyamatok miatt, és már különböző programok uniós finanszírozásának felfüggesztését fontolgatja, írta a Politico.

Marta Cos, az EU bővítési biztosa a lapnak elmondta, hogy az Európai Bizottság egyre inkább aggódik a Szerbiában történtek miatt.
Elmondása szerint az Európai Bizottság azt vizsgálja, hogy Szerbia továbbra is megfelel-e az uniós pénzügyi eszközök kifizetéseinek kritériumainak.
Egy másik kiváltó ok a Balkánon hagyományosan „Oroszország barátjának” számító Szerbia uralkodó erőinek folyamatos vonakodása azt illetően, hogy külpolitikáját az EU álláspontjához igazítsa, valamint a szerb magas rangú tisztviselők nyíltan Európa-ellenes kijelentései.
Különösen sokatmondó volt 2025 decembere, amikor Aleksandar Vučić, az ország elnöke nem vett részt a nyugat-balkáni országokkal tartott EU-csúcstalálkozón, panaszkodva Szerbia túl lassú előrehaladására az EU-val folytatott tárgyalási folyamatban. Februárban Vučić albán kollégájával közös cikkében kijelentette, hogy Szerbia számára talán jobb lenne, ha szorosabb gazdasági együttműködés felé haladna az EU-val, mint a teljes jogú tagság felé.
Marta Kos erre a cikkre reagálva elmondta, hogy Szerbiának még jelentős reformokat kell végrehajtania ahhoz, hogy részese lehessen az EU egységes piacának és szabadon utazhasson az EU-n belül.
Négy európai tisztviselő a médiának elmondta, hogy az elmúlt hetekben az Európai Bizottságban felerősödtek a megbeszélések Szerbia európai finanszírozásának csökkentéséről.
Szerbia EU-s nagykövete és a csatlakozásért felelős főtárgyaló, Daniel Apostolović úgy véli, hogy „idáig nem fog eljutni a dolog”, és ragaszkodik ahhoz, hogy Szerbia továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagságára törekszik.
[type] => post
[excerpt] => Az elmúlt hetekben felerősödtek a megbeszélések az Európai Bizottságon belül Szerbia európai uniós finanszírozásának csökkentéséről. Szerbia potenciálisan 1,5 milliárd eurós európai finanszírozástól eshet el a demokrácia romló helyzete és a Moszkv...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776020580
[modified] => 1775934350
)
[title] => Szerbia 1,5 milliárd eurós EU-s finanszírozástól eshet el az Oroszországgal való barátsága miatt
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=70125&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70125
[uk] => 70079
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70080
[image] => Array
(
[id] => 70080
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185.jpg
[original_lng] => 60075
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4399185.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1775923550:12
[_thumbnail_id] => 70080
[_edit_last] => 12
[views_count] => 782
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 861729256001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1548381
[1] => 179
[2] => 1548382
[3] => 734
)
[tags_name] => Array
(
[0] => EU-s finanszírozás
[1] => Európai Unió
[2] => finanszírozás csökkentése
[3] => Szerbia
)
)
[9] => Array
(
[id] => 69845
[content] =>
Az Európai Unió az üzemanyag-racionalizálás lehetőségét is mérlegeli a Közel-Keleten zajló háború által kiváltott energiaválságra való felkészülés részeként – jelentette ki Dan Jørgensen energiaügyi biztos a Financial Timesnak adott interjúban, amelyről az Európai Pravda számolt be.
Jørgensen szerint az EU „minden lehetséges forgatókönyvet” vizsgál annak érdekében, hogy felkészüljön a „hosszú távú” energiapiaci sokkra. A szóba kerülő intézkedések között szerepel az üzemanyag-korlátozás bevezetése, valamint további kőolajkészletek felszabadítása a stratégiai tartalékokból.

„Ez egy elhúzódó válság lesz… az energiaárak nagyon hosszú ideig magasak maradnak” – hangsúlyozta a biztos.
Az energiaügyi biztos arra számít, hogy egyes különösen kritikus termékek esetében a helyzet a következő hetekben tovább romolhat.
Korábban Jørgensen már figyelmeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus tartós energiaválsághoz vezethet, és felszólította az uniós polgárokat, hogy dolgozzanak többet otthonról, kevesebbet használják az autókat és repülőgépeket, az EU-tagállamokat pedig arra, hogy sürgősen gyorsítsák fel a megújuló energiaforrások kiépítését.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió az üzemanyag-racionalizálás lehetőségét is mérlegeli a Közel-Keleten zajló háború által kiváltott energiaválságra való felkészülés részeként – jelentette ki Dan Jørgensen energiaügyi biztos.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1775325600
[modified] => 1775301127
)
[title] => Az EU üzemanyag-korlátozást is fontolgat a közelgő energiaválság miatt
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=69845&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69845
[uk] => 69797
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 69798
[image] => Array
(
[id] => 69798
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433.webp
[original_lng] => 35288
[original_w] => 680
[original_h] => 380
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433-300x168.webp
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/94f9b29da3ca65681ce19136d1c2e433.webp
[width] => 680
[height] => 380
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1775290328:5
[_thumbnail_id] => 69798
[_edit_last] => 5
[views_count] => 868
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 796674270001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 179
[1] => 1541645
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => üzemanyag-korlátozás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 30
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 179
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[offset] => 30
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 179
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[_domains] => Array
(
[economic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Európai Unió (4 Oldal)