Az „Elérhető 5-7–9%
hitelek” a fiatal kisvállalkozóknak számára indított állami program négy ukrán
bank részvételével valósul meg. Az alábbiakban a részvétel feltételeit, a
folyamat ügymenetét, a kisvállalkozó-ügyfél feltételes „portréját” ismertetjük.
Mit jelent az „Elérhető hitelek 5-7-9%” állami program?
A hitel
igénylésének célja lehet:
– új vagy
hasznáét eszközök vásárlása (ingatlan kivételével)
– a
rendelkezésre álló létesítmények korszerűsítése, felújítása, építkezés,
rekonstrukciója (az irodák kivételével)
A hitelek
kamatlába:
évi 5% abban az
esetben, ha a vállalkozás jövedelme nem haladja meg az évi 25 millió UAH, ezen
túlmenően, a vállalkozás minimum 2 új munkahelyet kell létrehoznia az első
negyedév folyamán.
évi 7% abban az
esetben, ha a vállalkozás jövedelme nem haladja meg az évi 25 millió UAH, de
nem hoz létre új munkahelyeket. Abban az esetben, ha mégis, minden egyes új
munkahely az alapkamat 0,5% csökkenését eredményezi.
évi9% azon
vállalkozások részére, amelyek évi bevétele nem haladja meg az 50 millió UAH.
Az állami
program résztvevőjének az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:
Hivatalosan bejegyzett kisvállalkozás
(magán- vagy jogi személy) vehet részt a programban
A vállalkozás tagjai valamint a
kedvezményezett – Ukrajna állampolgárai
A kérelem benyújtásának időpontjában az
alkalmazottak száma nem haladja meg az 50 főt (beleértve a társvállalkozást is)
A kérelem benyújtásának időpontjában az
éves jövedelem nem haladja meg az 50 millió UAH-t (beleértve a társvállalkozást
is)
A hitel kizárólag befektetésre használható: beszerzés, modernizálás,
eszközök felújítása. Működő vállalkozás esetében az üzleti tevékenységnek az
elmúlt 4 negyedévben nyereségesnek kell lennie. Új vállalkozás esetében – a
vállalkozónak megalapozott, reális üzleti tervet kell benyújtania.
Egy induló vállalkozásnak az alábbi jellemzőkkel kell rendelkeznie:
– Kevesebb, mint 1 éve folytat üzleti tevékenységet
– Üzleti tervvel valamint tapasztalattal rendelkezik a beruházási projekt megvalósításához
– Nem több, mint 50 főt foglalkoztat
– A tevékenységből befolyó jövedelme nem haladja meg az 50 millió UAH-t
– Gazdasági tevékenysége konkrétan meghatározott
– A program keretén belül nyújtott állami támogatás nem haladhatja meg a 200 000 eurót (beleértve a
társvállalkozást is)
A ma már működő vállalkozásokra a
feltételek hasonlóak, kivéve az első két tételt: több, mint 1 éves üzleti
tevékenység, beszámolóval kell
rendelkeznie az elmúlt év gazdasági tevékenységéről.
A program érdekessége, hogy az állam meghatározza az üzleti terv tartalmát azon okból kifolyólag, hogy az meggyőzze a hitelezőket a vállalkozás célszerűségéről. Tehát az üzleti tervnek az alábbi kérdésekre kell választ adnia:
Miért biztos abban, hogy jó az ötlet, miben különbözik az adott termék a konkurens ajánlatától, hogyan mondjuk ezt el az ügyfeleinknek, hogyan szervezzük meg a csapat, a beszállítók és a partnerek munkáját, mennyi pénzt költünk és mennyi a bevétel, milyen kockázatoknak van kitéve a vállalkozás, hogyan lehet ezeket kikerülni, vagy megoldani.
Az „Elérhető hitelek 5-7-9%” állami hitelprogramban való részvételhez egy regisztrációs űrlapot kell kitölteni a program weboldalán. Ez segít meghatározni, hogy a potenciális résztvevő megfelel-e a program követelményeinek. Ha a résztvevő sikeresen teljesíti az első etapot, „igen” választ kap a rendszertől, akkor a jelentkezése már a bankban van, meg kell várnia a menedzser telefonhívását, aki átadja a hitelszerzéshez szükséges dokumentumcsomag listáját. Miután az vállalkozó benyújtotta a banki iratokat, a pénzintézet dönt a hitel kiadásáról. Következő lépés – szerződéskötés a bankkal, végül az állami kompenzációt tartalmazó 5,7 vagy 9% hitel felvétele.