Idén Ukrajna képviseleti irodákat nyit Berlinben és Koppenhágában, hogy értékesítse a koprodukció részeként gyártott felesleges fegyvereket – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök a tájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Két export-képviseletet nyitunk. Tudják, hogy ez koprodukció (közös gyártás – a szerk.) és export, amiről beszéltünk, azok a fegyverek, amelyeket megengedhetünk magunknak, hogy eladjuk, legyen plusz pénzünk a szűkös dolgok hazai gyártására, amelyekre nincs elég pénzünk.” Szerinte az első két főváros, ahol ukrán képviseletek létesülnek, Berlin és Koppenhága lesz.
„Ezt a koprodukcióban részt vevő vállalatok és államok szintjén is eldöntötték. Ez még idén megtörténik” – jegyezte meg az elnök. Hozzátette, hogy az uniós országokkal kötött szerződések kérdéseivel Olekszandr Kamisin, Ukrajna elnökének tanácsadója fog foglalkozni.
„Mindezt jogilag is megnyitják, a szerződéseket már kidolgozzák. Olekszandr Kamisin foglalkozik Európával, ő fogja képviselni az ukrán exportot az európai kontinensen” – magyarázta az államfő. Jelezte, hogy jeleneg is folyik a munka a közel-keleti országokkal és az Egyesült Államokkal. „Az Egyesült Államok drónügylettel foglalkozó csapata a jövő héten Ukrajnában lesz” – jelentette be Volodimir Zelenszkij.
Az év végére Ukrajna platformokat nyit az Európai Unió, az Egyesült Államok és a Közel-Kelet felé irányuló fegyverexport számára, a fegyverbevételek lehetőséget biztosítanak a védelmi szükségletek finanszírozására – közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij kifejtette: „Eljött az ideje, hogy elindítsuk az ukrán fegyvereink exportját, azokét a fegyvertípusokét, amelyekből feleslegünk van. Így exportálhatók lesznek, hogy legyen finanszírozás azokra a fegyvertípusokra, amelyekre ma különösen szükség van itt, Ukrajnában, a védelem érdekében.”
Az elnök kijelentette, hogy már utasította a kormányt, az Elnöki Hivatalt, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárát és a teljes csapatot egy ilyen exportrendszer kulcsfontosságú elemeinek kidolgozására és bemutatására. Mint jelezte, már létezik egy általános munkaneve az exportprogramnak – Fegyverek.
„Exporttermékünk. Már vannak megállapodások export-import platformok megnyitásáról Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és a Közel-Keleten. Az év végére az a feladat, hogy elindítsuk ezeket a kulcsfontosságú platformokat” – állította Volodimir Zelenszkij, kiemelve, hogy számít az export és az új közös vállalatok megnyitása, valamint a befektetések vonzása lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy tovább növelje a védelmi iparát.
Ukrajna fegyverexport-megállapodásokat készít elő, már négy partner jelentkezett – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök a hétfő esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij azt mondta: „Ma jelentések érkeztek a parancsnokságtól a közeljövőben, az év végéig, valamint hosszabb távon is fennálló hosszú távú szükségleteinkről. Katonáink pontossága segít megvédeni az egész államot. Szerződéseket tervezünk, és termelést tervezünk, hogy fegyverarzenálunk kellően fel legyen töltve.”
Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy egyes, felesleges fegyvertípusok exportja további forrásokat biztosíthat Ukrajnának a szűkös rendszerek gyártásához.
„Már négy exportplatformon vannak megállapodások: az Amerikai Egyesült Államokkal, Európával, a Közel-Kelettel és Afrikával is. Elő fogjuk készíteni a megfelelő megállapodásokat” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Európa, az USA és a Közel-Kelet mellett az afrikai országok is aktívan érdeklődnek az ukrán fegyverek iránt – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő kifejtette, hogy Ukrajna csak olyan fegyvertípusok értékesítését engedélyezi, amelyekből nincs hiány a hadsereg számára. „A különféle fegyverek ellenőrzött exportjának kérdésével kapcsolatban miért mondom, hogy ellenőrzött, pedig az ukrán hadseregben nincs hiány. Pontosan így közelítjük meg ezt a kérdést, mert az ukrán fegyveres erők a prioritás” – hangsúlyozta.
Zelenszkij szerint mindenekelőtt az ukrán fegyvereknek meg kell erősíteniük a frontot, és csak utána szabad exportálniuk. „Az első prioritás a front, a második az arzenálunk, és csak a harmadik a kezelt export” – magyarázta. A felesleges minták exportjából származó bevételt a legszükségesebb eszközök – elsősorban drónok és modern elfogó rendszerek – beszerzésére és gyártására fordítják. „Ezekből az exporttermékekből származó pénzt a szűkösen rendelkezésre álló drónokra, elfogó vadászgépekre és nagy hatótávolságú fegyverekre kell költeni – amikre nincs elég pénz” – mondta.
Ukrajnának már vannak képviseleti irodái Európában, az Egyesült Államokban és a Közel-Keleten. Emellett számos afrikai országból is megjelentek új ajánlatok. „Van egy megállapodás az afrikai kontinenssel az ENSZ Közgyűlésén, már több afrikai országtól is kaptam javaslatot. Már kiválasztottunk egy országot, és meglátjuk – nagy az igény rá ott” – mondta Volodimir Zelenszkij, hozzátéve, hogy a kormány hamarosan közzéteszi a részleteket azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna mely országokkal és feltételekkel fog együttműködni a védelmi export területén.
Vásárolni is jóval többet vásárolt fegyverekből Csehország, mint 2023-ban. A fegyverexport értéke meghaladta a 105 milliárd koronát.
Éves szinten tavaly 86 százalékkal 91 milliárd koronára nőtt a cseh fegyverkivitel. A 2024-es év adatait az ipari és kereskedelmi minisztérium szombaton hozta nyilvánoságra a honlapján.
A minisztérium 2024-ben 1678 engedélyt adott ki a fegyverexportra 105,3 milliárd korona értékben. Cseh fegyvereket és hadianyagot 95 ország vásárolt. A Csehországba 42 országból behozott fegyverek és hadianyag értéke 26 milliárd koronát tett ki, ami 130 százalékos éves szintű növekedés. A tárca tavaly 668 behozatali engedélyt adott ki, amelyek értéke 110,4 milliárd korona.
Csaknem száz országot érintett a fegyverexport
A legtöbb, 288 kiviteli engedélyt az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnát érintette, ezek értéke 47,1 milliárd koronát tett ki. Következik Szlovákia 141, az Egyesült Államok 87, Izrael 78 és Nagy-Britannia 71 engedéllyel. Az engedélyek értékét a tárca nem közölte.
A közlemény szerint a valóságban tavaly 96 országba szállítottak cseh fegyvereket és hadianyagot, többször még a korábbi években kiadott engedélyek alapján. Bulgáriába például 11 milliárd korona, Hollandiába 8,5 milliárd korona vagy Vietnamba 5,3 milliárd korona értékű volt a kivitel. Az importált hadianyagok feldolgozására kivitel céljából 26 engedélyt adtak ki, a behozott anyag értéke 9,4 milliárd korona, s az ezzel összefüggő kivitelé 9,88 milliárd korona.
A valóságban azonban tavaly a cseh cégek 2,5 milliárd korona értékű hadianyagot hoztak be, s a kivitel értéke 3,1 milliárd korona volt – olvasható a közleményben.
Tavaly a cseh hatóság több mint tíz esetben nem adott engedélyt fegyver és hadianyag kivitelre, ezekből 4 Észak-Koreát, kettő pedig Fehéroroszországot érintette. A minisztérium közlése szerint a múlt év végén 377 jogi személynek, cégnek és 7 fizikai személynek, magánvállalkozónak volt fegyverkereskedelmi engedélye Csehországban.
Az európai országok fegyverimportja több mint két és félszeresére nőtt az elmúlt öt évben, miközben Ukrajna a 2022-es orosz támadás kezdete óta a világ legnagyobb fegyverbeszerzőjévé vált – derült ki a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) 2020 és 2024 közötti időszakról hétfőn közzétett jelentéséből.
Az intézet adatai szerint az Egyesült Államok továbbra is uralja a globális fegyverpiacot: az amerikai vállalatok részesedése a világ fegyverexportjából 43 százalékra nőtt a 2020 és 2024 közötti időszakban, míg 2015 és 2019 között ez az arány 35 százalék volt. Az Egyesült Államok fegyverexportja nagyjából megegyezik az őt követő nyolc legnagyobb fegyverexportőr ország együttes piaci részesedésével.
Európa 2020 és 2024 között a világ fegyverimportjának 28 százalékát adta, szemben a 2015 és 2019 közötti időszak 11 százalékával. Az európai fegyverimport több mint 50 százaléka az Egyesült Államokból származott ebben az időszakban. A legnagyobb vásárló Nagy-Britannia, Hollandia és Norvégia volt.
A háború sújtotta Ukrajnára a globális fegyverimport 8,8 százalékát jutott 2020 és 2024 között, importjának közel fele az Egyesült Államokból származott.
Németország újraindítja a fegyverexportot Szaúd-Arábiába, 150 IRIS-T rakéta eladását hagyták jóvá – Írja a Reuters
Németország 150 IRIS-T levegő-levegő rakéta eladásának jóváhagyásával újraindította a fegyverexportot Szaúd-Arábiába, jelentette be Steffen Hebestreit német kormányszóvivő. Berlin Dzsamál Hasgodzsi szaúd-arábiai újságíró 2018-as meggyilkolását követően függesztette fel a fegyverexportot Rijádba.
A fegyverüzletre az engedélyt decemberben adta meg a német szövetségi biztonsági tanács. A rakétákat, amelyeket a német Diehl cég gyárt, Szaúd-Arábia Eurofighter vadászgépeihez szánják, amelyek szintén Németországból fognak érkezni.
A közelgő szállítás célja Szaúd-Arábia rakétakészletének feltöltése, amely az elmúlt években csökkent, mivel azokkal a jemeni húszi lázadók drónjait lövöldözte le a légierő.
A bolgár fegyverexport 200%-kal nőtt 2022-ben, miután Oroszország megkezdte az ukrajnai inváziót.
A hírt a Jevropejszka pravda közölte az Euractivra hivatkozva. Tavaly 1,7 milliárd euró értékben exportáltak speciális fegyvereket Bulgáriából, ami az ország bruttó hazai termékének 2 százaléka.
„A bolgár fegyveripar fejlődik, és a cél a termelés korszerűsítése. Igyekszünk biztonságos környezetet biztosítani az üzemekben dolgozók számára” – közölte a gazdasági miniszter. 2022-ben szinte minden fegyverterméket közvetítőkön keresztül Ukrajnába exportáltak.
A brit védelmi minisztérium legfrissebb jelentésében közölte, hogy Oroszország megbízható fegyverexportőrként betöltött szerepét nagy valószínűséggel aláássák a nemzetközi szankciók, valamint a háborús események következményei, hatásai.
Mint írják, Oroszország részesedése a nemzetközi fegyverpiacon már a háború előtt is csökkent. Most, amikor egymásnak ellentmondó igényekkel kell szembenéznie, Oroszország szinte bizonyosan előnyben részesíti az újonnan előállított fegyverek saját erőkkel történő telepítését Ukrajnában, mint az exportpartnerek ellátását.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 2 February 2023
Az alkatrészhiány valószínűleg érinti az exportra szánt felszerelések, például a páncélozott járművek, a helikopterek és a légvédelmi rendszerek gyártását is. A brit hírszerzés megállapítása szerint mivel az orosz hadiipar óriási alkatrészhiánnyal küzd, a gyártás mellett az exportszerződések teljesítése is problémássá válhat. Hozzáteszik: a kialakult helyzet miatt a következő három-öt évben az orosz hadiiparnak hatalmas problémát jelent majd a megrendelések teljesítése.