Zűrös a helyzet a chicagói székhelyű hamburgeróriás számára. A bevételek ugyan jól alakulnak, de egy franchise díjakkal kapcsolatos vita megosztja az anyavállalatot és az amerikai étterem tulajdonosokat.
Az étteremlánc az elmúlt években több száz millió dollárt fektetett be az új technológiákba, a gyorsabb és kényelmesebb vásárlási élmény érdekében. Bár az anyacég biztosítja az éttermekben használt technológiai szolgáltatások nagy részét, ám ezeknek a használatáért díjat számláz fel a franchise-ügyfeleknek. A vállalat vezetése tavaly év végén azt közölte, hogy a legújabb, 70 millió dolláros (20 milliárd forint) technológiai beruházásokért cserébe, boltonként körülbelül 5000 dollár különdíjat kell fizetniük a tagoknak. A heves vita az erről szóló decemberi email kapcsán robbant ki. A társaság körlevelében arra kérte az étterem tulajdonosokat, hogy segítsenek az összeg finanszírozásában, azok nagy része azonban megtagadta a fizetést és jogi lépéseket fontolgat az ügyben.
„A technológia nem működik, és nem indokolja a díjak beszedését” – írta az egyik felháborodott üzemeltető.
A cégnek körülbelül 2000 amerikai franchise-egysége van. Tény, hogy a McDonald’s a közelmúltban rengeteg új technológiát integrált, amely bár rugalmasabb kiszolgálást eredményezett, de ezek az erőfeszítések lényegesen magasabb költségeket is jelentettek a franchise-tulajdonosok számára. Az USA-ban a franciseok havi technológiai díja a tízszerese lett az egy évtizeddel ezelőttinek. Az üzemeltetők 250 millió dollárt (71,5 milliárd forint) fizetnek a vállalatnak minden évben a technológiai szolgáltatásokért.
Eddig is több nézeteltérés volt már a felek közt a magas technológiai díjak miatt, de a decemberi egyoldalú „franchise-adó”, az eddigi legnagyobb ellenkezést váltotta ki.
A jogi procedúra megelőzése érdekében a cég beleegyezett egy független ellenőrzésbe. A franchise tagok kérése alapján a vállalat független könyvvizsgálója, a KPMG felülvizsgálja a technológiai díj jogosságának kérdését, és várhatóan ebben a hónapban készül el a jelentéssel. Ennek függvényében döntik el az étteremvezetők, hogy bírósághoz fordulnak-e vagy hozzájárulnak a innovációs beruházások költségeihez.
The 25 richest Americans including Jeff Bezos, Mike Bloomberg and Elon Musk paid relatively little — and sometimes nothing — in federal income taxes between 2014 and 2018, according to an analysis of IRS filings by ProPublica. https://t.co/IsZyRbMT53
The actions I’m taking on supply chains are aimed at making sure you have what you need – whether that’s presents that arrive on time or a kitchen appliance. We’re working around the clock to speed things up.pres pic.twitter.com/DRIcLOQqYp
We are excited to announce that GE is forming three industry-leading, global public companies focused on the growth sectors of aviation, healthcare, and energy. https://t.co/DIFs2jU7O9pic.twitter.com/O8DwrIOmF1
Цього тижня Сполучені Штати надали $4 млн нової підтримки @TheHALOTrust в Україні, на які буде задіяно 10 команд для очищення територій від російських наземних мін і нерозірваних бомб, щоб родини могли безпечно повертатися додому, до своїх громад. #UnitedwithUkraine???? https://t.co/sInAyuZrhl
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr
"We want to see OPEC cut the price of oil and that will automatically stop the tragedy that's taking place in Ukraine. It's a crazy war, and we want to stop it. One way to stop it quickly is for OPEC to stop making so much money and to drop the price… https://t.co/fKeZiJqOBfpic.twitter.com/7Y6zVUbtjr