Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo5MDg7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 54523 [content] =>A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége hétfőn elkezdi a munkáját Kijevben hitelprogram hatodik módosításának előkészítésén – számolt be az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselőnek, a Legfelső Tanács pénzügyi bizottsága tagjának a Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a honatya megjegyezte, hogy a feltételeknek megfelelően Ukrajnában most minden rendben van, előre is sokat tettek. „De érdekes, hogyan magyarázzák el hatóságaink, hogy a 28. napon nem írták alá az adótörvényt, amit ők maguk ígértek meg a partnereknek még szeptemberben” – tette hozzá.
Az IMF 2024-ben újabb 1,1 milliárd dolláros hitelrészletet utalhat Ukrajnának a 2023-2027 közötti 15,6 milliárd dolláros program hatodik felülvizsgálatának eredményei alapján.
A múlt héten Andrij Pisnyi, az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) vezetője azt mondta: „Az IMF-fel való interakció intenzitása jelenleg egy maratoni távon való sprint tempóhoz hasonlít – a következő misszió hamarosan elkezdődik. Az NBU teljesen készen áll a program hatodik felülvizsgálatára.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége hétfőn elkezdi a munkáját Kijevben hitelprogram hatodik módosításának előkészítésén – számolt be az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselőnek, a Legfelső Tanács pénzügyi bizottsága tagj... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1731343320 [modified] => 1731328524 ) [title] => Az IMF-misszió megkezdi a munkáját Ukrajnában a hitelprogram hatodik felülvizsgálatán [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=54523&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 54523 [uk] => 54525 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 38570 [image] => Array ( [id] => 38570 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [original_lng] => 53779 [original_w] => 890 [original_h] => 486 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f-300x164.jpg [width] => 300 [height] => 164 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f-768x419.jpg [width] => 768 [height] => 419 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1731322885:2 [_thumbnail_id] => 38570 [_edit_last] => 5 [views_count] => 590 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 908 [1] => 33650 [2] => 120 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitelprogram [1] => Nemzetközi Valutaalap (IMF) [2] => Ukrajna ) ) [1] => Array ( [id] => 51605 [content] =>A kormány hitelprogramokat indított alternatív energiaforrások telepítésére. Már megkapták az első hiteleket a vállalkozások és magánszemélyek.
Ukrajna programokat indított a polgárok és vállalkozások támogatására az energiafüggetlenség erősítésére és alternatív energiaforrások létrehozására. Az első hiteleket naperőmű telepítésére egy vállalkozás, alternatív energiaforrások telepítésére egy magánszemély kapta meg, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a kormányülésen.
„Július 20-án startoltak el az energiafüggetlenség erősítését, alternatív energiaforrások kialakítását célzó támogatási programok az állampolgárok és a vállalkozások számára… Vannak már sikerek. Kiadták az első vállalkozói hitelt egy naperőmű telepítésére. Kiadták az első hiteleket magánszemélyeknek”, számolt be Smihal.
Elmondta, hogy a háztartásokat támogató hitel 0%-os, a kis- és középvállalkozások energetikai hitelei 5-7-9%, a társasház egyesületek hiteleit a GreenDIM program fedezi.
„Arra számítunk, hogy az állami támogatásnak köszönhetően több ezer hasonló, áramtermelés kiépítésére irányuló projekt valósul meg” – jegyezte meg Smihal.
Emellett az energetikai létesítményeknél is folynak a helyreállítási munkálatok. A kormány erre is biztosít pénzt. Az Ukrenerho 100 millió eurós támogatást kapott az EU-tól alállomások korszerűsítésére, helyreállítására és védelmére.
„Ez az Ukrajna Befektetési Keret (Ukraine Investment Facility) európai speciális program része. A források a KfW német állami fejlesztési bankon keresztül érkeznek” – szögezte le a miniszterelnök.
A kormányfő elmondása szerint az előző fűtési szezonhoz hasonlóan az állam a telet saját kitermelésű gázzal várja. Már több mint 10 milliárd köbméter gázt szivattyúztak a gáztárolókba. Ezt a mennyiséget novemberig több mint 13 milliárd köbméterre tervezik növelni.
[type] => post [excerpt] => A kormány hitelprogramokat indított alternatív energiaforrások telepítésére. Már megkapták az első hiteleket a vállalkozások és magánszemélyek. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1721995800 [modified] => 1721974409 ) [title] => Az energiafüggetlenséget támogató programok indultak Ukrajnában: az első hiteleket már kiadták [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=51605&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 51605 [uk] => 51540 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 51541 [image] => Array ( [id] => 51541 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large.webp [original_lng] => 17166 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large-1024x683.webp [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1721736405-4303-large.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1721963609:12 [_thumbnail_id] => 51541 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1080 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 319716 [1] => 908 ) [tags_name] => Array ( [0] => energiafüttetlenség [1] => hitelprogram ) ) [2] => Array ( [id] => 47340 [content] =>Az Ukrán Miniszteri Kabinet a jelenlegi „Megfizethető hitelek 5-7-9” programhoz hasonló programokat dolgoz ki, amelyek célja a védelmi magánvállalkozásoknak történő hitelnyújtás lesz – írja az Ekonomicsna Pravda Jurij Katszijon, az Oscsadbank igazgatótanácsának elnökhelyettesére hivatkozva.
A tisztviselő a „Hogyan változtak meg a vállalati üzleti szolgáltatások a háború alatt” című kerekasztal-beszélgetésen jelentette be a hírt.
A kormány jelenleg néhány, az 5-7-9-es támogatási programokhoz hasonló programon dolgozik a védelmi magánszektor számára. Ez lehetővé teszi majd az újonnan létrehozott vállalatok számára, hogy finanszírozáshoz jussanak ezen a területen – mondta Katszijon.
Elmondása szerint a stratégiai iparágak támogatása az Oschadbank egyik prioritása lesz. A bankár megjegyezte, hogy a pénzintézet most a magán védelmi szektor finanszírozására – amely véleménye szerint a gazdasági fejlődés és a hitelállomány növekedésének új hajtóereje lehet –, valamint az önkormányzatok finanszírozására összpontosít.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az Ukrán Miniszteri Kabinet a jelenlegi „Megfizethető hitelek 5-7-9” programhoz hasonló programokat dolgoz ki, amelyek célja a védelmi magánvállalkozásoknak történő hitelnyújtás lesz – írja az Ekonomicsna Pravda Jurij Katszijon, az Oscsadbank igaz... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1711819800 [modified] => 1711766057 ) [title] => Kedvezményes hitelprogram készül az ukrán magánfegyvergyártók számára [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=47340&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 47340 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 47341 [image] => Array ( [id] => 47341 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek.webp [original_lng] => 31122 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek-300x189.webp [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek.webp [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek.webp [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek.webp [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek.webp [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/fegyverek.webp [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1711758857:12 [_thumbnail_id] => 47341 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1420 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 33854 [2] => 17 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Sürgős [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 908 [1] => 235689 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitelprogram [1] => magánfegyvergyártók ) ) [3] => Array ( [id] => 40585 [content] =>A Miniszteri Kabinet számos, az energiarendszer pénzügyi helyzetének javításához szükséges határozatot hozott. A hírt Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter közölte.
Elmondása szerint a lakossági áramdíj felülvizsgálata segítette a javítási akció lebonyolítását, ehhez ugyanis pénz kell. Hozzátette azonban, hogy az energiapiac jelenlegi pénzügyi helyzete továbbra is nehéz.
A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány döntéseket hoz a helyzet javítása érdekében.
„Ma számos döntés született. Döntöttünk, legfőképp arról, hogy az 5-7-9%-os programot bevonjuk az energiaipar finanszírozásába” – mondta Haluscsenko.
[type] => post [excerpt] => A Miniszteri Kabinet számos, az energiarendszer pénzügyi helyzetének javításához szükséges határozatot hozott. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1691001300 [modified] => 1690983085 ) [title] => Az 5-7-9%-os hitelprogram segít az energiaszektor helyreállításában – Haluscsenko [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=40585&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 40585 [uk] => 40570 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 40571 [image] => Array ( [id] => 40571 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1.jpg [original_lng] => 33323 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/galushchenko-gettyimages-1242829378-2-1300x820-1-1300x820-3-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1690972285:5 [_thumbnail_id] => 40571 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1812 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 33854 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 25561 [1] => 138210 [2] => 908 ) [tags_name] => Array ( [0] => energiaszektor [1] => Herman Haluscsenko [2] => hitelprogram ) ) [4] => Array ( [id] => 38584 [content] =>A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége befejezte az Ukrajnának nyújtott 15,6 milliárd dolláros hitelprogram első felülvizsgálatát. Az ország teljesítette az előírt feltételeket, ami megnyitotta az utat a mintegy 900 millió dollár kifizetése előtt – közölte az IMF kedden a Reuters beszámolója szerint.
Az IMF munkatársai emellett az ukrán gazdasági növekedésre vonatkozó idei előrejelzésüket teljes egészében pozitív tartományba emelték, a korábbi, -3% és +1% közötti tartományhoz képest – közölte az IMF a márciusban jóváhagyott négyéves kibővített hitelkeret (EFF) felülvizsgálatáról szóló közleményében.
Az IMF munkatársai és az ukrán hatóságok személyzeti szintű megállapodásra jutottak az EFF első felülvizsgálatáról. A megállapodást az IMF igazgatótanácsának jóvá kell hagynia, és az igazgatótanács várhatóan a következő hetekben tárgyalja meg. Az április végi mennyiségi teljesítménykritériumokat és a május végéig tartó strukturális referenciaértékeket teljesítették – áll az IMF közleményében. Az EFF egy 115 milliárd dolláros globális csomag része, amely Ukrajna gazdaságát hivatott támogatni. A további IMF-támogatás biztosítása érdekében Ukrajnának különböző feltételeket kell teljesítenie: többek között lépéseket kell tennie az adóbevételek növelésére, az árfolyam-stabilitás fenntartására, a központi bank függetlenségének megőrzésére és a korrupcióellenes erőfeszítések megerősítésére. Az EFF az első nagyobb hagyományos finanszírozási program, amelyet az IMF egy nagyszabású háborúban részt vevő ország számára hagyott jóvá.
Erősebb fellendülés várható, ahogy a gazdaság fokozatosan alkalmazkodik a háborús körülményekhez – közölte a Nemzetközi Valutaalap. Hozzátették: az IMF munkatársai ezért a reál-GDP (bruttó hazai termék) növekedését 2023-ra 1–3 százalékos tartományba emelték (az EFF jóváhagyásakor még -3 és +1 százalék közötti tartományról), bár a kilátások továbbra is nagyon bizonytalanok maradnak, mivel a háború folytatódik.
[type] => post [excerpt] => A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége befejezte az Ukrajnának nyújtott 15,6 milliárd dolláros hitelprogram első felülvizsgálatát. Az ország teljesítette az előírt feltételeket, ami megnyitotta az utat a mintegy 900 millió dollár kifizetése előtt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685538780 [modified] => 1685507569 ) [title] => Utalja az IMF a hitel második részletét [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=38584&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38584 [uk] => 38569 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 38570 [image] => Array ( [id] => 38570 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [original_lng] => 53779 [original_w] => 890 [original_h] => 486 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f-300x164.jpg [width] => 300 [height] => 164 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f-768x419.jpg [width] => 768 [height] => 419 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/890-450-64761824eaf6f.jpg [width] => 890 [height] => 486 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1685496770:12 [_thumbnail_id] => 38570 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2186 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_dee0896c20a5d31b1b874c6b950c3073] =>[_oembed_time_dee0896c20a5d31b1b874c6b950c3073] => 1685600293 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1593 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 908 [1] => 156800 [2] => 1695 [3] => 120 [4] => 3580 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitelprogram [1] => imf-hitel [2] => kölcsön [3] => Ukrajna [4] => utalás ) ) [5] => Array ( [id] => 36170 [content] =>The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine
— Spriter (@Spriter99880) May 30, 2023
We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYRA következő napokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új, négyéves hitelprogramot hirdet Ukrajna számára 15,6 milliárd dollár értékben, a tárgyalások során 14 és 16 milliárd dollár közötti összegről esett szó – számolt be csütörtökön a The Financial Times című brit lap, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Az újság a tárgyalásokhoz közel álló forrástól úgy értesült, hogy a program bejelentése „elkerülhetetlen”, és a napokban megtörténik. Mint a kiadvány megjegyezte, az IMF-re nyomás nehezedik, hogy átfogóbb segélycsomagot nyújtson a 2022 februári teljes körű orosz invázió által gazdaságilag tönkretett Ukrajnának.
Az IMF szerdán kiadott közleményében megerősítette, hogy a munkatársai és az ukrán hatóságok közötti tárgyalások eredményesek voltak, és nagyon komoly előrelépés történt egy sor olyan kérdésben, amely alátámaszthatja az alap által támogatott programot. „E haladás alapján a munkatársak és az ukrán hatóságok arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban befejezik a megbeszéléseket” – mondta el Vahram Sztepanjan, az IMF állandó ukrajnai képviselője.
A Világbank becslései szerint az ország energetikai infrastruktúrájának több mint felét megsemmisítették az orosz támadások, ami tovább fokozta az ukrán gazdaságot ért csapást. A kezdeti megbeszélések során a hitel nagyságát 14-16 milliárd dollárra becsülték. Korábban az IMF 2,7 milliárd dollár összegű rendkívüli finanszírozást biztosított Ukrajnának, decemberben pedig négyhónapos programot hagyott jóvá az ország számára, amelynek célja a gazdaság megerősítése és az alaptól történő nagy hitel felvételére való felkészítés.
Az ukrán pénzügyminisztérium szerint amióta Oroszország 2022 februárjában elindította teljes körű invázióját, Ukrajna több mint 38 milliárd dollár költségvetési támogatást kapott külföldi országoktól és nemzetközi pénzintézetektől.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A következő napokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új, négyéves hitelprogramot hirdet Ukrajna számára 15,6 milliárd dollár értékben, a tárgyalások során 14 és 16 milliárd dollár közötti összegről esett szó. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1678973040 [modified] => 1678966334 ) [title] => Az IMF a következő napokban meghirdeti a 15,6 milliárd dollár értékű négyéves hitelprogramot Ukrajna számára – FT [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=36170&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 36170 [uk] => 36162 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 36163 [image] => Array ( [id] => 36163 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90.jpeg [original_lng] => 67889 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/6412c11f47c90.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1678959135:5 [_thumbnail_id] => 36163 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1660 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f5853349a7714bdaf408dab0374f7b06] =>[_oembed_time_f5853349a7714bdaf408dab0374f7b06] => 1678959136 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1593 [1] => 41 [2] => 33854 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 908 [1] => 33650 [2] => 120 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitelprogram [1] => Nemzetközi Valutaalap (IMF) [2] => Ukrajna ) ) [6] => Array ( [id] => 25194 [content] =>I promised to work with Ukraine on renewable energy sources, important for its energy security.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) March 3, 2023
Now we deliver: a first batch of 5 700 solar panels will be sent to Ukraine soon.
Thank you @KadriSimson for working with industry on this - I am confident more donations will come. pic.twitter.com/Q1GBkOiDxoUkrajnának új IMF-programra van szüksége, mivel a háború megtépázta a költségvetését és a devizatartalékát – mondta a Bloomberg tudósítása szerint Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter. Hozzátette, hogy az előzetes egyeztetések már megkezdődtek a Nemzetközi Valutaalappal, mely az elmúlt években is az egyik legfontosabb nemzetközi hitelezője volt az országnak.
Marcsenko kiemelte, hogy nehéz jelenleg érdemi egyeztetéseket folytatni a Valutaalappal, hiszen a háború közepette szinte lehetetlen valós makrogazdasági pályát és intézkedéstervet felvázolnia a kormánynak.
Ukrajna idén már 1,4 milliárd dolláros gyorssegélyt kapott az IMF-től, összesen pedig 6 milliárd dolláros külső segítség jutott el az országba a háború kitörése óta. Ugyanakkor az országnak egyre több pénzre van szüksége a harchoz, a miniszter szerint júniusban 4,8 milliárd dollárnyi segítséget várnak, ami ugyan a háromszorosa lehet a májusinak, de még mindig nem fedezi az 5 milliárd dolláros finanszírozási szükségletet.
[type] => post [excerpt] => Ukrajnának új IMF-programra van szüksége, mivel a háború megtépázta a költségvetését és a devizatartalékát – mondta Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1654944060 [modified] => 1654905955 ) [title] => Újabb hitelcsomagra van szüksége Ukrajnának [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=25194&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 25194 [uk] => 25218 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 19460 [image] => Array ( [id] => 19460 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf.jpg [original_lng] => 186108 [original_w] => 1536 [original_h] => 1024 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mvf.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1654941255:2 [_thumbnail_id] => 19460 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2746 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ea319f195156615a1c6ca43baa9fa2af] =>[_oembed_time_ea319f195156615a1c6ca43baa9fa2af] => 1654933267 [_oembed_68415bcd2253ce414e92982ad03ba4f5] =>Yesterday the UK guaranteed $450m of a $1.5bn to Ukraine through a @worldbank loan, to support vital public services. The British Ambassador to Ukraine @MelSimmonsFCDO signed the guarantee from Kyiv ????
— UK in Ukraine ???? (@UKinUkraine) June 8, 2022
Read more here: https://t.co/2JwH93asnx#UKandUkraine #StandWithUkraine pic.twitter.com/8esGBZ6kb2[_oembed_time_68415bcd2253ce414e92982ad03ba4f5] => 1663431154 [_oembed_285e2f224fee6e76275ab3b80436ad44] =>the European Parliament just green lighted 5 billion euro in macro-financial assistance to #Ukraine. 534 for, 30 against, 26 abstentions. #Russia
— Rikard Jozwiak (@RikardJozwiak) September 15, 2022[_oembed_time_285e2f224fee6e76275ab3b80436ad44] => 1670524176 [_oembed_3d72eebadd7d319a633cadaa280baeeb] =>Today ?? government approved 13 mil ? support for ??.
— Arvydas Anušauskas (@a_anusauskas) November 30, 2022
- 5 mil ? to the World Bank fund for Ukraine.
- 4 mil ? for restoration of ?? energy infrastructure.
- 2 mil ? for ?? war refugees in Moldova.
- 2 mil ? to "Grains from Ukraine" initiative.[_oembed_time_3d72eebadd7d319a633cadaa280baeeb] => 1672318415 [_oembed_b97ab18aff530909b4167e9de762fb94] => [_oembed_time_b97ab18aff530909b4167e9de762fb94] => 1673611038 [_oembed_f5853349a7714bdaf408dab0374f7b06] =>?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR
— Mark Rutte (@MinPres) December 23, 2022[_oembed_time_f5853349a7714bdaf408dab0374f7b06] => 1678738347 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1593 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 908 [1] => 33650 [2] => 3667 [3] => 120 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitelprogram [1] => Nemzetközi Valutaalap (IMF) [2] => Szerhij Marcsenko [3] => Ukrajna ) ) [7] => Array ( [id] => 17237 [content] =>I promised to work with Ukraine on renewable energy sources, important for its energy security.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) March 3, 2023
Now we deliver: a first batch of 5 700 solar panels will be sent to Ukraine soon.
Thank you @KadriSimson for working with industry on this - I am confident more donations will come. pic.twitter.com/Q1GBkOiDxoUkrajna azt ígérte a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy az év végéig a koronavírus ellen beoltottak száma eléri a legkevesebb 17 milliót, továbbá átvilágítja a covid alapból útépítésre fordított 13,3 milliárd hrivnya összeg felhasználásának átvilágítását – adta hírül az rbc.ua hírportál szerdán a Kijev és IMF által aláírt új memorandumra hivatkozva.
A jelentés szerint a legutóbbi hitelrészlet folyósítása előtt aláírt dokumentumban az ukrán fél elismerte, hogy a vakcinációs erőfeszítéseknek kulcsszerepük van a gazdaság helyreállítását tekintve, egyúttal azt állítva, hogy megfelelő mennyiségű vakcinatartalékot képezett, és legalább 17 millió személy beoltására fog törekedni a 2021-es év végéig.
Ukrajna ugyancsak ígéretet tett a nemzetközi pénzintézetnek arra, hogy az év végéig elvégezteti a covid alapból útépítésre fordított 13,3 milliárd hrivnya felhasználásának könyvvizsgálatát. „Már 212 ügyet átadtunk a rendvédelmi szerveknek és kötelezzük magunkat, hogy teljes mértékben együttműködünk bármilyen bűnügyi vizsgálattal a Covid-19-cel kapcsolatos kiadásokat illetően, beleértve az auditálás során összegyűjtött bizonyítékokhoz történő hozzáférés biztosítását” – olvasható a memorandumban.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a mai, azaz november 24-i állapotoknak megfelelően Ukrajnában több mint 13 millió állampolgárt oltottak be legalább egy adag vakcinával. A teljesen beoltottak száma 10 millió.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna azt ígérte a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy az év végéig a koronavírus ellen beoltottak száma eléri a legkevesebb 17 milliót, továbbá átvilágítja a covid alapból útépítésre fordított 13,3 milliárd hrivnya összeg felhasználásának átvi... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1637786520 [modified] => 1637786253 ) [title] => Ukrajna az év végéig legkevesebb 17 millió beoltottat ígért az IMF-nek [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=17237&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17237 [uk] => 17240 ) [crid] => bey5821 [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 17238 [image] => Array ( [id] => 17238 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33.jpg [original_lng] => 69149 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/oltas33.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1637779516:3 [_thumbnail_id] => 17238 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2978 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_58b7843af5f752d2dfac348815684b07] => [_oembed_time_58b7843af5f752d2dfac348815684b07] => 1652794573 [_oembed_2d9798c206b5d097645bce61bb39cc2f] =>[_oembed_time_2d9798c206b5d097645bce61bb39cc2f] => 1677680922 [_oembed_09203d7839850d59be03331ccfd255a4] =>Volodymyr Zelenskyy also met today with Kristalina Georgieva, Managing Director of the International Monetary Fund. pic.twitter.com/bHMFLYE0Ud
— NEXTA (@nexta_tv) February 20, 2023[_oembed_time_09203d7839850d59be03331ccfd255a4] => 1683269628 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 699 [1] => 908 [2] => 623 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitel [1] => hitelprogram [2] => IMF ) ) [8] => Array ( [id] => 16105 [content] =>The IMF Executive Board approved financing of US$15.6 billion to support economic policies. https://t.co/f53LlVQSD5 pic.twitter.com/zSpyza83nb
— IMF (@IMFNews) March 31, 2023Sikeresen befejezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) missziója tárgyalásait Ukrajnában, ami lehetővé teszi 700 millió dolláros kölcsön folyósítását Kijevnek – közölte az rbc.ua hírportál hétfőn az IMF sajtószóvivői irodájára hivatkozva.
A jelentés szerint az IMF missziós csoportja és az illetékes ukrán szervek megállapodásra jutottak személyzeti szinten a gazdasági, pénzügyi és strukturális politikát illetően, ami elősegíti a Covid-19 által előidézett gazdasági és egészségügyi válság leküzdését a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás megőrzése, a sebezhetőség csökkentése és a privát befektetések előtti akadályok elhárítása mellett.
Mint Ivanna Vlakova-Hollar, az IMF ukrajnai missziójának vezetője elmondta, hogy Ukrajna előtt megnyílik az út, hogy az IMF Végrehajtó Tanácsa megvizsgálja a stand-by (SBA) megállapodás első áttekintését és a program meghosszabbítását célzó kérelmet. „Az első áttekintés befejezése lehetővé teszi mintegy 700 millió dollár kiutalását – emlékeztetett a misszióvezető.
Az IMF missziója 2021. szeptember 21. és október 18. között tárgyalt Ukrajnában.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Sikeresen befejezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) missziója tárgyalásait Ukrajnában, ami lehetővé teszi 700 millió dolláros kölcsön folyósítását Kijevnek – közölte az rbc.ua hírportál hétfőn az IMF sajtószóvivői irodájára hivatkozva. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1634588100 [modified] => 1634588138 ) [title] => Sikeresen zárultak az IMF misszió ukrajnai tárgyalásai, Kijev 700 millió dollár hitelt kaphat [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=16105&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 16105 [uk] => 16108 ) [crid] => bey5821 [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 16106 [image] => Array ( [id] => 16106 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna.jpg [original_lng] => 54920 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/ivanna.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1634586453:2 [views_count] => 21819 [_thumbnail_id] => 16106 [_edit_last] => 10 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] => [_oembed_time_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] => 1647031672 [_oembed_58b7843af5f752d2dfac348815684b07] => [_oembed_time_58b7843af5f752d2dfac348815684b07] => 1653890717 [_oembed_2d9798c206b5d097645bce61bb39cc2f] =>[_oembed_time_2d9798c206b5d097645bce61bb39cc2f] => 1679141507 [_oembed_09203d7839850d59be03331ccfd255a4] =>Volodymyr Zelenskyy also met today with Kristalina Georgieva, Managing Director of the International Monetary Fund. pic.twitter.com/bHMFLYE0Ud
— NEXTA (@nexta_tv) February 20, 2023[_oembed_time_09203d7839850d59be03331ccfd255a4] => 1681228543 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 699 [1] => 908 [2] => 623 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitel [1] => hitelprogram [2] => IMF ) ) [9] => Array ( [id] => 15180 [content] =>The IMF Executive Board approved financing of US$15.6 billion to support economic policies. https://t.co/f53LlVQSD5 pic.twitter.com/zSpyza83nb
— IMF (@IMFNews) March 31, 2023Az Európai Bizottság (EB) meghozta a döntést az Ukrajnának nyújtott 1,2 milliárd euró makrofinanciális támogatás 600 millió eurós második hitelrészletének folyósításáról, Kijev a pénzt október végén kaphatja meg – adta hírül az rbc.ua hírportál szerdán EB-forrásra hivatkozva.
A jelentés szerint a kiadvány érdeklődésére Valdis Dombrovskis EB-alelnök elmondta, hogy a bizottság meghozta a döntést az Ukrajnának megítélt makrofinanciális támogatás második, 600 millió eurós részletének a kiutalásáról. Ez az utolsó részlete az 1,2 milliárd eurós hitelkeretnek az adott támogatási projekt keretében – tette hozzá.
Az EB-alelnök aláhúzta, hogy Ukrajna azért kapja meg a támogatás utolsó részletét, mert teljesítette a számára megszabott politikai feltételeket, ami a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közös program teljesítése terén elért haladással együtt lehetővé tette, hogy az EB pozitív döntést hozzon a hitelrészlet-utalással kapcsolatban. A 600 millió eurót Kijev október végén kapja meg – mutatott rá.
Mint hírportálunk még idén februárban beszámolt róla, Valdis Dombrovskis a médiának akkor elmondta, hogy a második hitelrészlet utalásához Ukrajnának teljesítenie kell 8 strukturális átalakítást, amelyeknek a végrehajtására kötelezte magát a makrofinanciális támogatás fejében. Második feltételként Kijevnek pozitív előrelépést kell elérnie az IMF-fel a Stand-by program keretében – tette hozzá. Nagyon fontosnak nevezte a bírósági rendszer reformját, a korrupcióellenes infrastruktúra hatékonnyá tételét és a befektetési légkör javítását.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Európai Bizottság (EB) meghozta a döntést az Ukrajnának nyújtott 1,2 milliárd euró makrofinanciális támogatás 600 millió eurós második hitelrészletének folyósításáról, Kijev a pénzt október végén kaphatja meg. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1631700660 [modified] => 1631700273 ) [title] => Döntött az Európai Bizottság a 600 millió eurós második hitelrészlet folyósításáról Ukrajnának [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=15180&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 15180 [uk] => 15183 ) [crid] => bey5821 [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 15181 [image] => Array ( [id] => 15181 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz.jpg [original_lng] => 54850 [original_w] => 650 [original_h] => 366 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/penz.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1631690744:8 [_thumbnail_id] => 15181 [_edit_last] => 10 [views_count] => 3448 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] => [_oembed_time_6d5e28b538c69df0061cdd448f29a91c] => 1631689503 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1804 [1] => 908 [2] => 10844 ) [tags_name] => Array ( [0] => hitel támogatás [1] => hitelprogram [2] => hitelrészlet ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 908 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => economic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 908 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => economic ) [_domains] => Array ( [economic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )