Bombaként robbant a hír, hogy a kétszeres exkormányfő, a Batykivscsina politikai erő vezetője Julija Tyimosenko csillagászati összeggel módosította adónyilatkozatát, és így hivatalosan multimilliomos lett.
Julija Tyimosenko, a Batykivscsina párt
vitathatatlan vezetője a napokban 148 345 441 UAH jövedelmet deklarált az
adóbevallási kérdőívében mint kárpótlást, a „2011–2014 között elszenvedett politikai elnyomás révén
elszenvedett veszteség megtérítéseként, amit az USA-ban kapott a tárgyalás
előtti megegyezés szakaszában”. Az erre vonatkozó információkat a korrupció
megelőzésével foglalkozó nemzeti ügynökség egységes állami nyilvántartása
tartalmazza. Julija Tyimosenko megjegyezte, hogy a pénzt a Reid Collins &
Tsai ügyvédi irodától kapta, amelynek négy irodája van az Egyesült Államokban.
A parlamenti képviselő nem indokolta meg a kifizetés célját. A társaság
csődeljárásokra, pénzügyi csalásokra, fizetésképtelenségi eljárásokra és egyéb
ügyekre szakosodott. Erre vonatkozó kommentárt Tyimosenko Facebook-oldalán
hozta nyilvánosságra, többek között ezt írta:
„Ami az adónyilatkozatomban bekövetkezett változásokat
illeti. Igen, a napokban pénzbeli kompenzációt kaptam a 2011–2014 között
elszenvedett politikai elnyomás révén elszenvedett veszteség megtérítéseként a
tárgyalás előtti megegyezés szakaszában egy amerikai állampolgártól. Ez azt mutatja, hogy az Egyesült Államok
valóban egy jogállam és az emberi jogok számukra nem üres hang, hanem valódi
érték. Amit nem lehet ma elmondani Ukrajnáról. Ebben az esetben sikerült
igazságot szolgáltatni, és ez egyben egy újabb bizonyítéka annak, hogy a
2011–2014-es bebörtönzésem politikai leszámolás volt. Hasonlóképpen, hamarosan
igazságot tudok szolgáltatni minden ukrán állampolgár számára, ha majd végre befolyásom
lesz az eseményekre. Semmilyen bűncselekmény vagy igazságtalanság az emberek ellen
nem maradhat kompenzáció és büntetés nélkül! A törvénynek megfelelően azonnal
bejelentettem a jövedelmet. Az üggyel kapcsolatos részleteket, az amerikai jogszabályokban
meghatározott korlátozásokra miatt nem áll módomban felfedni.”
Szerhij Lescsenko, exparlamenti
képviselő Telegram-csatornáján a következőket közölte: „Julija Tyimosenko
hivatalosan dollármilliomos lett. Az adónyilatkozatában egy 150 millió UAH-ra
vonatkozó bejegyzés jelent meg”.
Hogy milyen ellentételezésről van szó és
miért kapta Tyimosenko, sehol nem lehet információt találni. Arra az időpontra,
amikor ez a publikáció napvilágot lát, még a Google kereső sem ad ki
információt a „Reid, Collins,
Tsai LLP”, „Ukrajna”
valamint „Tyimosenko” szavakra.
2019-ben Tyimosenko párttársa, Szerhij
Vlaszenko adónyilatkozatában ugyanezen cégtől, a Reid, Collins, a Tsai LLP
társaságtól kapott jövedelmet deklarált: 2019. július 18-án közel 57 millió
jövedelmet, július 19-én pedig csaknem 19 millió jövedelmet kapott. Mindkét
esetben Vlaszenko a jövedelem típusaként „külföldi jövedelmet” jelölte meg.
Egy későbbi bejegyzésében Lescsenko úr
hozzátette: „Korrigálnom kell
az előző bejegyzésemet. Körülbelül egy órával ezelőtt Julija Tyimosenko
kommentálta a hírt, hogy közel 150 millió hrivnyiát kapott »a 2011–2014
közötti politikai elnyomás által okozott károk ellentételezéseként«”. E tekintetben
azonban nem szolgált új információval. „A törvénynek megfelelően azonnal bejelentettem a kapott
jövedelmet. Az üggyel kapcsolatos részleteket, az amerikai jogszabályokban
meghatározott korlátozásokra miatt nem áll módomban felfedni” – írta Tyimosenko.
„Tyimosenko nem mondta el, hogy ki fizette ki neki ezt a »kompenzációt« a Reid, Collins,Tsai LLP cégen keresztül, mikor és hol indítottak pert, vagy hogy miért kapott Szerhij Vlaszenko szinte azonos összeget ugyanattól a társaságtól? Ha pert indítottak volna, annak nyoma lenne a nyilvános PACER adatbázisban. Mutassa meg nekünk, Julija Volodimirovna!”