2024. augusztus 7‒11. között rendezték meg Jászberényben a XI. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferenciát. Az eseményre a Kárpát-medence minden régiójából érkeztek vállalkozók, társadalmi szervezetek képviselői. Vidékünket a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének 5 fős delegációja képviselte.
A háromnapos rendezvény célja a vállalkozói szellem erősítése, a közösségépítés és a jövőbeli üzleti lehetőségek feltárása volt, erre alapozva tartalmas programokkal várta a vállalkozói közösség tagjait és az érdeklődőket. A konferencián több prominens előadó, helyi vezető és sikeres vállalkozó osztotta meg tapasztalatait és gondolatait.
A nyitónapon Demján Sándorné, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció tiszteletbeli elnöke, valamint Pócs János országgyűlési képviselő és Budai Lóránt, Jászberény város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A Kárpát-Haza Klub küldetéséről Papp Imre, a klub elnöke, valamint a Csángó Fesztivál alapítója beszélt. Az eseményt Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány elnöke nyitotta meg.
Az est folyamán gazdag kulturális programokkal is készültek a szervezők. A Jászsági Hagyományőrző Egylet és a Sipos Orbán-díjas regionális prima díjas zenekar lépett fel. Pál Mihály zenetanár különleges műsora és Petrás Mária Prima Primissima díjas előadó műsora is színesítette az estét. A programot Tóth Gabi és Papp Máté Bence Egy a ritmusunk című produkciója zárta.
A második napon a Pro Economica Alapítvány közreműködésével zajló interaktív programoké volt a főszerep. Az előadások és beszélgetések központi témája a Kárpát-medence gazdasági kilátásai voltak.
Az esemény változatos programkínálatával nemcsak a vállalkozói közösséget célozta meg, hanem szélesebb körű társadalmi és kulturális kérdéseket is érintett. A csütörtöki előadásokat Nagy Zsolt erdélyi vállalkozó nyitotta meg, majd Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója folytatta egy mélyreható előadással arról, hogyan lett egy emberi kezdeményezésből intézmény. Az előadás rávilágított arra, hogy a közösségi elköteleződés és az emberek iránti szeretet hogyan formálhat maradandó intézményeket, amelyek generációkon átívelő hatással bírnak. Ezt követően Hajnal Virág, a Nemzeti Államtitkárság főosztályvezetője és a Pro Economica Alapítvány elnöke tartott előadást a Kárpát-medencei vállalkozói közösségépítés lehetőségeiről és kihívásairól. Hajnal Virág kiemelte, hogy a régió vállalkozóinak összefogása kulcsfontosságú a gazdasági fejlődés szempontjából, és hangsúlyozta a közös értékek és célok megfogalmazásának jelentőségét. Majd Pál Gyula, a Déli Harangszó-kenyér kezdeményezés elindítója tartott előadást „Pulsatio Meridiana” címmel, amelyben a hagyományok és a közösségi összetartozás erejét hirdette. Végül, Abkorovits Róbert, nemzetközileg elismert NLP Coach tartott rövid előadást Élni érdemes címmel.
A rendezvény következő része a Vállalkozók őszintén című kerekasztal-beszélgetés volt, amelyet Nagy Zsolt vállalkozó moderált. A beszélgetés során Bodor Áron, a SKIGYIMES tulajdonosa, Szikra Szabolcs, a Scintilpa cégcsoport ügyvezetője osztotta meg tapasztalatait a vállalkozói lét kihívásairól, a siker titkairól és a kudarcokkal való megküzdésről. A résztvevők őszintén beszéltek arról, hogy milyen akadályokkal kellett szembenézniük, és hogyan sikerült ezeken túljutniuk, ami rendkívül inspirálóan hatott a hallgatóságra.
A nap zárásaként a résztvevők Hodonog Luca emlékhelyénél tartottak koszorúzást a Fehérúti temetőben. Ez az ünnepélyes pillanat a múlt tiszteletét és az emlékezés fontosságát hangsúlyozta.
Pénteken a vállalkozói közösségépítés és a nemzetközi kapcsolatok erősítése volt a fő fókuszban. Demján Sándorné köszöntőjét követően Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár tartott előadást A vállalkozások szerepe kulturális értékeink megőrzésében, a hagyományőrzésben címmel. Czomba Csaba, VOSZ-társelnök előadásában a vállalkozások fenntarthatóságáról, valamint a generációváltás kérdéseiről hallhattak a résztvevők, köztük egy kárpátaljai példát is felhozva. Dr. Lits József VOSZ EB-elnök a pozitív értékrendre épülő jövőkép kialakítása a vállalkozói szféra kapcsán osztotta meg gondolatait.
A VOSZ Női Vállalkozói Szekciót képviselve Gláser-Katona Zsuzsanna és Fekete Anikó a női vállalkozások gazdasági és társadalmi szerepvállalásáról beszéltek. A külhoni előadók sorát Molnár Judit kezdte, aki a Fenntartható helyénvalóság ‒ székelyföldi REL helyzettel és fogyasztói klaszterekkel kapcsolatban vázolt helyzetképet. Őt követte Márkos Tibor Partium turisztikai vonzerejéről szóló beszámolója.
Virág László, a KMVSZ elnöke a rendezvény kapcsán elmondta: „A konferencia során számos új ismerettel és kapcsolatépítési lehetőséggel gazdagodhattunk. A Déryné Rendezvényházban megrendezett háromnapos esemény sikeresen valósította meg célját, erősítette a közösségi összetartozást, és hozzájárult a vállalkozói szellem erősítéséhez.”
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ).
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége, a Kárpátalján élő magyar vállalkozók gazdasági és szociális érdekeit képviselő társadalmi szervezet, amely 1997-ben indította működését. Elsődleges szempontja kezdetektől fogva a kárpátaljai magyarság gazdasági életének fellendítése, valamint Ukrajna gazdaságába történő beintegrálása volt, megőrizve annak sajátosságait. Jogot formál gazdasági kapcsolatok létesítésére hozzá hasonló belföldi és külföldi szervezetekkel. Feladatai közé tartozik a munkahelyek teremtése, szakemberképzés, valamint szakmai konferenciák szervezése, a vállalkozók munkájához szükséges modern technológia beszerzése, információs központ létrehozása, a szövetség tagjai által megtermelt termékek értékesítésének elősegítése, pénzügyi alap létrehozása.
„A szövetség a tevékenységével lefedi szinte egész Kárpátalját. A kezdetekben 106 alapítóval indultak, mára azonban már 2616 tagot számlál az egyesület, ami azt jelenti, hogy szinte minden kárpátaljai magyar kis- és középvállalkozás egy közösségbe tömörül. Célunk az volt, hogy a kárpátaljai vállalkozók egy csoportba, egy egységbe tömörüljenek, hiszen az egyik legfontosabb erényünk az összetartozás” – fogalmazott Virág László, a KMVSZ elnöke.
„A legfontosabb az, hogy a szövetség minden tagja össze kell, hogy tartson és mindig fejlődnünk kell!” – emelte ki Jakab Sándor beregszászi borász, a KMVSZ tagja.
A Turul Expo évek óta a kárpátaljai magyar vállalkozók legnagyobb seregszemléje, amely lehetőséget biztosít a vállalkozók bemutatkozására. A szövetség idén immáron kilencedik alkalommal készült megszervezni a szezon legsikeresebb programját, azonban a háború miatt törölniük kellett az eseményt. A korábbi évek tapasztalatai viszont jól megmutatták, hogy a rendezvények alkalmával minden érdeklődő megismerkedhetett a kárpátaljai vállalkozókkal és termékeikkel. Azok a látogatók pedig, akik bátran végigkóstolták az expón kínált termékeket – füstölt húsokat, sajtokat, gyümölcsleveket, lekvárokat és borokat –, a kedvenceiket is megtalálhatták köztük.
A kárpátaljai magyarság gazdasági életének egyik legnagyobb éves rendezvényének számító legutóbb megrendezett expón közel száz kárpátaljai és külföldi vállalkozó mutatkoztak be. Az esemény Kárpát-medence-szerte ismertté és elismerté vált.
„A tíz évvel ezelőtt megrendezésre kerülő első Turul Expo egy nagy lehetőség volt a tagság, a vállalkozók, a borászok, méhészek és a gazdák számára egyaránt” – fogalmazott Himinec László, a KMVSZ tagja.
A szövetségen belül vannak szakbizottságok, vállalkozói szekciók. Ennek köszönhetően az egyforma ágazatokkal foglalkozó tagok megoszthatják egymással a vállalkozásaik során felmerülő különböző praktikáikat, észrevételeiket.
A KMVSZ tagjai nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre és a becsületes munkával készült termékekre, ezért született meg egy évvel ezelőtt a Kárpátaljai márkacsalád, ami egy új minőségi szintet képvisel. A termékeket látván a vásárló rögtön tudhatja, hogy megbízható, hazai termelő portékáját tartja a kezében vagy kóstolja éppen.
A szövetség fejlődési lehetőségeket is biztosít tagtársainak. Különböző továbbképző tanfolyamokat szerveznek a gazdák számára, ahol az üzleti világ témaköreiben juthatnak számukra és vállalkozásaik számára hasznos információkhoz. Emellett alapképzéseket is biztosítanak minden érdeklődő számára.
A vállalkozók úgy vélik, hogy a szövetség révén egy új világ lehetőségei nyílnak meg előttük.
„A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége nagy segítség a helyi vállalkozóknak, hiszen ablakot nyit a külvilág felé, így a szervezet munkája által a tagok jobban megismerhetik mind egymást, mind egymás munkáját” – fogalmazott Heé Béla, a gáti Arizona étterem tulajdonosa.
A kolhozrendszer felbomlása után fogalmazódott meg az alapítókban az ötlet, hogy össze kell fogniuk a kárpátaljai magyar vállalkozók érdekében. A kezdeti nehézségek és a szkeptikus reakciók ellenére az azóta 25 éves múlttal rendelkező szövetség megannyi munkalehetőséget teremtett, a vállalkozók számára igyekezett beszerezni a szükséges modern technológiát, és elősegítette a szövetség tagjai által előállított termékek értékesítését. A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetség az a szervezet, amely támogatásával és segítségével maximálisan elősegíti a helyi magyar vállalkozókat az itthon maradási szándékukban. Közösen összefogva, egymásra támaszkodva pedig a következő 25 évben is sikeresen végezheti majd munkáját.
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége idén ünnepli fennállása 25 éves évfordulóját. 1997-es megalakulásuk idején az volt a céljuk, hogy az itt élő magyar vállalkozók gazdasági és szociális érdekeit képviselő társadalmi szervezete legyen. Elsődleges szempontja a kezdetektől fogva a kárpátaljai magyarság gazdasági életének fellendítése volt.
Tart a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének „Vetőmagot a gazdáknak” nevű programja.
A magyar kormány támogatásának köszönhetően az akció keretében a KMVSZ összesen 1000 hektárra való, kiváló minőségű, magyarországi származású búzavetőmagot oszt szét a helyi gazdáknak összesen 100 millió Ft értékben.