Lejárt szombaton éjfélkor az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatt tavaly bevezetett szövetségi kilakoltatási tilalom. Több millió ember néz szembe azzal a veszéllyel, hogy utcára kerül, jobb esetben hajléktalanszállóra – jelentették hírügynökségek.
A járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) még júniusban közölte, hogy nem hosszabbítja meg a szövetségi szintű tilalmat július 31-e után, a legfelsőbb bíróság 5:4 arányban meghozott ítélete ezt csak eddig teszi lehetővé. A demokrata többségű kongresszusnak volt lehetősége ezt felülírni, de nem tette meg.
A rendelet azokra az egyedülálló bérlőkre vonatkozott, akiknek az éves jövedelme nem haladja meg a 99 000 dollárt. Házaspárok esetén pedig azokra, akiknek a közös éves jövedelme nem több, mint 198 000 dollár.
Az AP hírügynökség ismertetése szerint annak, hogy egyelőre nem sikerül megoldani a lakbérfizetéssel elmaradók helyzetét, számos oka van, részben politikai.
A washingtoni kongresszus tavaly egy csaknem 47 milliárd dolláros keretet szavazott meg a be nem fizetett lakbérek pótlására, a kifizetés a helyi önkormányzatokon keresztül azonban nagyon lassan folyik.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy nem támadja meg a legfelsőbb bíróság határozatát, miszerint a moratórium július 31-e után nem hosszabbítható meg.
Az AP szerint az elnök attól tartott, hogy a bíróság erre válaszul olyan határozatot hoz, amely széles körben korlátozza a kormány cselekvési lehetőségét az egészségügyi válságokban. Ehelyett a kongresszust szólította fel, hogy gyorsan ismét hosszabbítsa meg a moratóriumot. A Demokrata Párt azonban nem tudott olyan törvényjavaslatot összeállítani, amely többségi támogatást kapott volna, mert még saját soraikban is voltak kétkedők a tervezettel kapcsolatban.
Több demokrata párti képviselő az elnököt okolja a moratórium lejárta miatt, szerintük meg kellett volna támadnia a legfelsőbb bírósági határozatot. Az AP szerint az ügy jelentős törés az elnök és párttársai között.
Több tagállam, például New York saját hatáskörben meghosszabbította a kilakoltatási tilalmat.Hivatalos adatok szerint március végén mintegy 6,4 millió amerikai háztartás volt hátralékban a bérleti díjjal. Július elsején körülbelül 3,6 millió ember vélekedett úgy, hogy a következő két hónapban kilakoltatás várhat rá.
The 25 richest Americans including Jeff Bezos, Mike Bloomberg and Elon Musk paid relatively little — and sometimes nothing — in federal income taxes between 2014 and 2018, according to an analysis of IRS filings by ProPublica. https://t.co/IsZyRbMT53
The actions I’m taking on supply chains are aimed at making sure you have what you need – whether that’s presents that arrive on time or a kitchen appliance. We’re working around the clock to speed things up.pres pic.twitter.com/DRIcLOQqYp
We are excited to announce that GE is forming three industry-leading, global public companies focused on the growth sectors of aviation, healthcare, and energy. https://t.co/DIFs2jU7O9pic.twitter.com/O8DwrIOmF1
Цього тижня Сполучені Штати надали $4 млн нової підтримки @TheHALOTrust в Україні, на які буде задіяно 10 команд для очищення територій від російських наземних мін і нерозірваних бомб, щоб родини могли безпечно повертатися додому, до своїх громад. #UnitedwithUkraine???? https://t.co/sInAyuZrhl
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr
"We want to see OPEC cut the price of oil and that will automatically stop the tragedy that's taking place in Ukraine. It's a crazy war, and we want to stop it. One way to stop it quickly is for OPEC to stop making so much money and to drop the price… https://t.co/fKeZiJqOBfpic.twitter.com/7Y6zVUbtjr
Az Egyesült Államokban kilakoltatás fenyeget – a befektetési bank és pénzügyi tanácsadói iroda, a Stout szerint – 8,4 millió albérletben lévő háztartást, ami összesen 20,1 millió személyt jelent. A kilakoltatás fenyegette emberek számát a The Aspen Institute még magasabbra, 30–40 millió közé becsüli.
A koronavírus okozta válság és a járvány elleni korlátozások miatt rengetegen vesztették el munkájukat, így képtelenek fizetni albérletüket.
Azok számára, akik az Egyesült Államokban nem tudják fizetni lakbérüket, január 1-én jár le a kilakoltatási moratórium, alig néhány nappal azután, hogy december 26-án a 12 millió amerikai által igénybe vett munkanélküli-segély folyósításának a határideje jár le. A kongresszusi törvényhozók jelenleg egy 908 milliárd dolláros gazdasági ösztönzőcsomagon dolgoznak, ami tartalmazna egy januárban induló 300 dolláros heti munkanélküli-segélyt, valamint 25 milliárd dollárt különítenek el benne lakbér-kiegészítésre. Több szakértő szerint még ez az összeg sem lenne elég a probléma megoldására – írja a Business Insider.
Mitch McConell, a republikánus párt szenátusi frakcióvezetője (a republikánusok rendelkeznek többséggel a szenátusban) hétfőn blokkolta a csomag elfogadását.
Joe Biden, a novemberi elnökválasztás demokrata győztese azt nyilatkozta, hogy meg fogja hosszabbítani a kilakoltatási moratóriumot, de őt csak január 20-án iktatják be.