A háború következtében az ukrán környezetben okozott kár jelenleg eléri a 108 milliárd eurót. Ukrajnában több mint 9000 környezeti kárt okozó esetet jegyeztek fel az Oroszországi Föderáció agressziója miatt, jelentette be Szvitlana Hrincsuk, Ukrajna környezetvédelmi és természeti erőforrásokért felelős minisztere az Ukrajna Újjáépítéséről szóló URC-2025 nemzetközi konferencián.
Elmondása szerint Ukrajna teljes területének közel 23%-a még mindig alá van aknázva. A hidraulikus infrastruktúrában keletkezett károkat legalább 746 millió dollárra becsülik, a helyreállításra pedig közel 11 milliárd dollárra van szükség. Az ásványi kincsek hasznosítási szektorában Ukrajna vesztesége – 10,6 billió euró.
Ezenkívül Ukrajna legfontosabb, úgynevezett kritikus ásványkincseinek mintegy 50%-a az Oroszország által megszállt régiókban található.
A miniszter hangsúlyozta, hogy „ezen terror mértéke miatt a környezetvédelem kérdése nem csupán az életminőség kérdése, így a helyreállításra nem a háború után van szükség, Ukrajnának most van rá szüksége”.
Az Környezetvédelmi és Természeti Erőforrások Minisztériuma 90 milliárd euróra becsüli az orosz agresszió által okozott környezeti károk összegét – jelentette ki szerdán Szvitlana Hrincsuk környezetvédelmi miniszter a Szénkitermelő régiók igazságos átalakítása elnevezésű konferencián, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a miniszter elmondta, hogy a kár összegét körülbelül 90 milliárd euróra becsülik, és évekbe vagy évtizedekbe fog telni a környezet és az infrastruktúra helyreállítása. „Ahhoz, hogy helyreállítsuk ezeket a természeti erőforrásokat, helyrehozzuk a környezetben, a kritikus infrastruktúrában okozott károkat, évekbe, évtizedekbe fog telni. Sajnos nem leszünk képesek egyes természeti objektumokat eredeti állapotukba visszaállítani” – tette hozzá Szvitlana Hrincsuk.
Az illetékes minisztérium 2024 végén a háború okozta környezeti károkat 70 milliárd dollárra becsülte. Akkoriban Hrincsuk arról számolt be, hogy a háború következtében 3 millió hektárnyi erdő pusztult el, és 6500 környezeti bűncselekményt regisztráltak a megszálló erők részéről. Szerinte Ukrajna eltökélt abban, hogy felelősségre vonja az agresszor országot a környezeti bűncselekményekért.
A minisztérium 2025 januárjának végén új kárbecslést tett közzé: ez 72,9 milliárd euró. A tárca a háború utáni helyreállításról szóló jogszabályok kidolgozásán dolgozik, beleértve a természeti környezetet is.
Oroszország Ukrajna elleni agressziója globális környezeti fenyegetéssé vált. A mindennapos támadások tonnaszámra juttatnak káros anyagokat a levegőbe, károsítják a természetet, és veszélyeztetik az egész kontinens éghajlati stabilitását. Csak június első tíz napjában több mint 82 pusztítás történt, több ezer tonna szennyezés keletkezett, és több millió dolláros kárt szenvedett el a környezet.
Erről Szvitlana Hrincsuk környezetvédelmi miniszter számolt be az EBESZ klíma- és biztonsági konferenciáján.
Elmondása szerint az orosz agresszió újabb hulláma egyre súlyosabb környezeti károkat okoz, amelyeknek „kontinensszintű következményei vannak”.
Csak 2025. június 1-je óta Oroszország közel 2500 légi célpontot – drónokat, cirkáló- és ballisztikus rakétákat – lőtt ki Ukrajna ellen. „Minden egyes éjszakai támadás hirtelen megnöveli a levegőszennyezést. Egyetlen rakéta felrobbanása 60 kg káros anyag kibocsátásával jár” – hangsúlyozta Hrincsuk.
Elmondása szerint csak az odesszai támadások során 10 nap alatt több mint 344 tonna szennyező anyag került a levegőbe. „Az ilyen terror ára – 26 ezer dollárnyi kár” – mondta.
Egyetlen éjszakai támadás Kijevben, június 9–10. között, 1902 tonna kibocsátást okozott, ami nagyjából 140 ezer dolláros kárnak felel meg.
Hrincsuk szerint június első tíz napjában több mint 82 környezetkárosító esetet jegyeztek fel – megsemmisültek autók, kritikus infrastruktúra, kereskedelmi és adminisztratív épületek.
Az orosz invázió kezdete óta már több mint 8000 esetben dokumentáltak környezeti kárt, és a természeti károk összértéke meghaladja a 94 milliárd amerikai dollárt – emelte ki a miniszter.
A legaggasztóbb azonban az, hogy a szennyezés messze túlnyúlik Ukrajna határain. Ez a háború romboló hatással van a teljes kontinentális éghajlati rendszerre és ökoszisztémákra. Hrincsuk hangsúlyozta, hogy minden egyes háborús nap távolabb viszi Ukrajnát egy klímasemleges, „zöld” jövőtől.
Évekbe fog telni Ukrajna ökoszisztémáinak helyreállítása a háború után, mindenekelőtt az erdők regenerálódása legalább 70 évig tart majd – jelentette ki Jakiv Gyiduh ökológus és geobotanikus az rbc.ua hírportálnak írt cikkében.
A jelentés szerint a szakember elmondta, hogy a környezet háború utáni helyreállítása rendkívül összetett folyamat, amely nemcsak időt, hanem jelentős erőfeszítéseket is igényel a pusztulást szenvedett ökoszisztémák helyreállításához. Szerinte az ökoszisztéma különböző összetevőinek más-más időre van szükségük a helyreállításhoz, és sok közülük soha nem térhet vissza korábbi állapotába. Az erdőterületek esetében az optimista előrejelzések szerint legalább 70 év szükséges a teljes helyreállításhoz, míg a füves ökoszisztémák 10-50 éven belül képesek helyreállni – tette hozzá.
Ha azonban a talaj megsemmisül, vagy a természetes képződmények, például a sziklák elpusztulnak, lehetetlen lesz helyreállítani őket. Előfordulhat, hogy élettelenek maradnak, nem tudják fenntartani a korábbi biológiai sokféleséget. Már a csernobili zóna példája is egyértelműen bizonyítja ezt. Ahol a sugárzási szint megengedi, ott fokozatosan helyreáll a természet, de vannak olyan területek is, ahol olyan magas a sugárzási szint, hogy még most is lakhatatlanok.
Az ukrajnai háború sokféle pusztítást hagy maga után, és a különböző ökoszisztémák eltérő érzékenységgel és ellenállással rendelkeznek ezekkel a hatásokkal szemben. A háború negatív hatásai különböző szakaszokban és formákban jelentkeznek, és egyes ökoszisztémák visszafordíthatatlan változások miatt elveszíthetik értéküket.
A közvetett befolyás ugyanilyen fontos. Jelenleg Ukrajnában jelentős területeken bányásznak, és az aknamentesítés folyamata több tíz évig is eltarthat. Ez idő alatt hatalmas mezőgazdasági területek maradnak használhatatlanok.
Az Oroszország által az ukrán védelmi minisztérium okozott károk összege 2024 végére meghaladta a 42 milliárd hrivnyát, számolt be a tárca sajtószolgálata.
Az ukrán védelmi minisztérium struktúráinak szakemberei 61, orosz rakéta-, bomba- és tüzérségi csapások következtében kárt szenvedett katonai létesítményt ellenőriztek, és az alábbi károkat rögzítették:
a romok hulladékai okozta talajszennyezés – 40 milliárd 260 millió 446 ezer 746 hrivnya;
kőolajtermékek által okozott talajszennyezés – 1 milliárd 564 millió 980 ezer 137 hrivnya;
szennyezőanyag-kibocsátás a légkörbe – 96 millió 850 ezer 34 hrivnya;
az erdőalapnak okozott kár – 145 millió 293 ezer 946 hrivnya.
A háború következtében Ukrajna természeti védett területein keletkezett károkat 15 milliárd dollárra becsülik. Erről Olena Suljak, a Legfelső Tanács Állami Hatóságok, Helyi Önkormányzatok, Regionális Fejlesztési és Településfejlesztési bizottságának elnöke számolt be.
A környezeti helyreállítás legalább annyira fontos, mint az gazdasági és demográfiai
A RBK-Ukrajna szerint a pénzügyi szempontból történő helyreállítást jelenleg nem lehet pontosan meghatározni, mivel több százezer védett növény- és állatfaj került eltűnés vagy károsodás veszélyébe, míg 2,5 millió hektár természetvédelmi terület van veszélyben. Az ökológiai helyreállítás fontos szerepet kap a gazdasági és demográfiai helyreállítással együtt az újjáépítési tervekben.
Többmillió hektár van bombákkal szennyezve
Jelenleg legalább 16 millió hektár földterület van szennyezve lőszerekkel. A törmelék mennyisége legalább 100 millió tonnára rúg. 500 ipari vállalkozás, köztük vegyipari üzemek is megsérültek vagy elpusztultak. A természetvédelmi területek kárainak becsült összege 15 milliárd dollár.
Az ökológiai helyreállításhoz évtizedek szükségesek
A környezeti károk egy része visszafordíthatatlan, míg mások helyreállítása évtizedeket is igénybe vehet. A szennyezett területek egyharmada továbbra is alá van aknázva, de 2023-ban több mint 10 ezer négyzetkilométer területet sikerült megtisztítani.
Ukrajna ökológiai rendszere sokat szenvedett Oroszország nagyszabású katonai agressziója miatt, jelenleg 65 milliárd dollárra becsülik a természeti környezetben okozott kárt – közölte vasárnap Denisz Smihal miniszterelnök a Telegram-csaatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormányfő emlékeztetett arra, hogy a Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett békeképlet környezetbiztonsági 8. záradékáról szóló helsinki konferencián a kormányfő megjegyezte, hogy az Ukrajna elleni orosz háború „nagyszabású ökológiai pusztítást okozott, ami példátlan környezetszennyezéshez vezetett”. „Az ukrán ökoszisztémák jelenlegi kárát 65 milliárd dollárra becsülik. Az ukrán erdők harmadát és Ukrajna természetvédelmi területeinek 20 %-át már érintette a háború” – mutatott rá.
Smihal hozzátette, hogy Európa biológiai sokféleségének 35 %-a, amely Ukrajna tulajdonában van, szintén veszélyben van. „Mindannyian fontos feladat előtt állunk: közös jövőképet kell kidolgoznunk a természet és az emberek életének védelméről. Ukrajna készen áll egy közös jövőkép és konkrét lépések kidolgozására ezen az úton, az ellenségnek fizetnie kell elvét alkalmazva” – hangsúlyozta.
A miniszterelnök „több kulcsfontosságú feladatot is megnevezett, amelyekhez közös stratégiát kell egyeztetni”. A következőkről van szó: Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatti összes környezeti következmény, hatás, veszteség és kár nyomon követése, nyilvántartása és jelentése; magas szintű értékes visszajelzések és technikai megjegyzések gyűjteménye ukrán partnerektől; a következő közös lépések kidolgozása az orosz agresszor bíróság elé állítására az Ukrajna ellen elkövetett környezeti bűncselekmények miatt.
„A környezetbiztonság a gazdasági és társadalmi fejlődés előfeltétele. Ezért szükségesmegoldásokat és forrásokat kell találni a természetünk és ökológiánk védelmére és lehető legjobban helyreállítására” – hangsúlyozta Denisz Smihal.
Az orosz megszállók az agresszióval 2400 milliárd dollárnyi kárt okoztak Ukrajna környezetében – jelentette ki Ruszlan Strilec környezetvédelmi és természetierőforrás-miniszter az ukrán televízió non-stop háborús adásában, számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sztrilec elmondta, hogy az oroszok 2400 milliárd dollárnyi kárt okoztak Ukrajna környezetében. „A környezetkárosítás a mai napig már meghaladta a 2400 milliárd hrivnyát, és ez több mint 4200 környezet elleni bűncselekményt jelent” – tájékoztatott. Szerinte az ukrajnai energiainfrastruktúra elleni orosz támadásokra nemcsak az infrastruktúrát érintik, hanem a környezet állapotát is.
„Ami az energetika elleni csapásokat illeti, azok nem csak az infrastruktúrára és az emberek életére gyakorolnak hatást, hanem az égés, kibocsátás, pusztítás nagymértékben befolyásolja a környezetünk állapotát” – mondta a tárcavezető.
A miniszter kitért arra is, hogy milyen károkat okozott a Kahovkai Vízierőmű oroszok általi megsemmisítése. „Amikor a Kahovkai Vízierőmű elleni terrortámadás történt, a minisztérium az ENSZ UNEP környezetvédelemmel foglalkozó szervezetének a szakértőihez fordult. Több mint 20 szakértőt bocsátottak rendelkezésünkre a világ több mint 20 országából. Csak az ökoszisztéma-veszteségek kiszámítására tett kísérletben is több mint 15 millió dollár jött ki” – mutatott rá Ruszlan Sztrilec.