A kormány uniós támogatással jóváhagyta a programot, mely révén a lakosság kicserélheti az izzólámpákat LED-lámpákra. Az erről szóló határozatot a Miniszteri Kabinet 2023. január 10-én fogadta el.
A program értelmében egy 18 évet betöltött személy 5 lámpát cserélhet ki az Ukrposta fiókjában térítésmentesen. A 30 millió LED lámpa megvásárlása uniós források által valósul meg. A program január végén indul, először a Gyija alkalmazásban tesztelik majd a regisztrációt. A projekt befejezése után normál üzemmódban indul el Ukrajna egész területén.
A projektet a Gazdasági Minisztérium, a Digitális Átalakulási Minisztérium és az Ukrposta valósítja meg az Európai Unió támogatásával.
A cseréhez szükséges lesz felmutatni a személyi igazolványt és az identifikációs kódot. Amennyiben otthon észrevesszük, hogy a lámpák egyike esetleg nem működik, lehetőség van azok cseréjére is.
Az Európai Bizottság mintegy 30 millió LED-es lámpa beszerzését finanszírozza Ukrajna számára, hogy részben csökkenteni lehessen a villamosenergia-rendszerben meglévő kapacitáshiányt – jelentette be kedden Volodimir Zelenszkij elnök, közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren, számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Mint az Európai Bizottság elnöke írta: körülbelül 30 millió LED-es izzó beszerzését finanszírozzuk Ukrajna számára. Ursula von der Leyen azt is megjegyezte, hogy ha a partnerektől 50 millió ilyen lámpát kap Ukrajna, azzal 1 GW elektromos energia takarítható meg, ami egy atomerőmű egész éves termelésének felel meg. „A sötét időkben együtt vagyunk ukrán barátainkkal” – hangsúlyozta az európai uniós vezető.
Ми профінансуємо близько 30 мільйонів світлодіодних лампочок для України.
Коли 50 мільйонів таких лампочок буде доставлено з нашими партнерами, це заощадить 1 ГВт — річний обсяг виробництва атомної електростанції!
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök egy nemzetközi konferencián bejelentette, hogy Ukrajnának legalább a jelenlegi fűtési szezon végéig villamos energiát kell importálnia az Európai Unió országaiból. Az elmondása szerint „legalább az idei fűtési szezon végéig sürgősségi támogatásra van szükségünk az európai energetikai rendszer részéről, vagyis akár 2 GW mennyiségű villamos energia szállításáról az uniós országokból Ukrajnába.”
During my phone call with @ZelenskyyUa today, I expressed EU solidarity with Ukraine in the face of Russia’s criminal attacks on civilian infrastructure.@EU_Commission is stepping up support, including with partners, to support the restoration of power and heat in Ukraine.
Discussed the #GrainfromUkraine initiative with @vonderleyen. Thanked for the huge ?? financial assistance, for work started on the 9th sanctions package. Noted that the price cap for Russian oil should be effective. Cooperation on ensuring ?? energy stability was also discussed.