A német Rheinmetall védelmi konszern új lövedékgyártó üzemet épít Ukrajna egy biztonságos régiójában – jelentette be pénteken Denisz Smihal védelmi miniszter a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Smihal közölte, hogy Londonban találkozott a német Rheinmetall AG vezetőjével, Armin Pappergerrel a Védelmi Biztonsági és Felszerelési Nemzetközi Kiállítás és Konferencia alkalmából rendezett nemzetközi fegyverkiállításon. „Számos területen hatékony együttműködést folytatunk, például lőszer, páncélozott járművek és légvédelmi megoldások gyártásában” – jegyezte meg.
A védelmi miniszter szerint a cégvezetéssel folytatott legutóbbi megbeszélése óta véglegesítették az új közös gyártás indításának eljárásrendjét. „Szeptember 9-én földterületet jelöltek ki Ukrajna egy biztonságos régiójában, ahol egy új Rheinmetall lövedékgyártó üzemet fognak építeni a védelmi erők igényeinek kielégítésére” – mondta.
A találkozón más fontos projekteket is megvitattak, beleértve a páncélozott járművek javítására és gyártására szolgáló képességek fejlesztését. A Rheinmetall termékcsaládja számos új modellel rendelkezik, amelyek megerősíthetik az ukrán védelmi erőket.
„Papperger úrral a légvédelmi szektor fejlesztéséről is tárgyaltunk, különös tekintettel arra, hogyan lehet közösen olyan megoldásokat kidolgozni és fejleszteni, amelyek segítenek nekünk hatékonyabban leküzdeni az ellenséges drónokat. Őszintén köszönöm a Rheinmetallnak a támogatást és a közös nagyszabású projektek kidolgozását” – tette hozzá Denisz Smihal.
Románia 535 millió eurós beruházással, a német Rheinmetall hadiipari óriással közösen épít lőporgyárat Brassó megyében, amely a tervek szerint a világ legmodernebb ilyen létesítménye lehet. A beruházás 700 új munkahelyet teremt Erdélyben.
Összesen 535 millió eurós beruházással, a németországi Rheinmetall hadiipari vállalattal partnerségben épít lőporgyárat az erdélyi, Brassó megyei Viktóriavárosban (Victoria) a román kormány. A keretszerződést szerdán írta alá Németországban Radu Miruta román gazdasági miniszter -– jelentette be közleményében a bukaresti gazdasági minisztérium.
A román gazdasági tárca által stratégiai beruházásnak nevezett lőporgyárnak „megvan az esélye, hogy a legkorszerűbb legyen a világon”.
A gyárban Románia és a térség számára gyártanának muníciót a legnagyobb európai fegyvergyártónak számító német vállalattal közösen.
A gyár építése 2026-ban kezdődne és három évig tartana. A beruházással 700 munkahely létesülne a dél-erdélyi térségben.
A németországi aláírási ceremónián a Rheinmetall cégvezetője, Armin Papperger mellett Mark Rutte NATO-főtitkár, Boris Pistorius német védelmi miniszter, Lars Klingbeil német alkancellár és Rumen Radem bolgár államfő is részt vett – közölték.
Lettországban, Iecava városában új nagykaliberű lőszergyár építése kezdődik meg 2025 második felében. A beruházást az állami tulajdonú Valsts aizsardzības korporācija (VAK) valósítja meg, és az üzem várhatóan 2025 őszén kezdi meg működését.
A 27 millió eurós projekt célja, hogy kielégítse a Nemzeti Fegyveres Erők hazai igényeit, ugyanakkor az exportpiacokat is megcélozzák. Az üzem a Rollo nevű nemzetközi konzorcium keretében valósul meg, több európai védelmi partner együttműködésével.
A döntést az Ukrajna elleni orosz invázió után hozták meg, amely rávilágított az európai védelmi ipar kapacitáshiányára.
Hanno Pevkur észt védelmi miniszter javaslatot nyújtott be a kormánynak egy katonai robbanóanyag-gyár létrehozására – számolt be az ERR észt műsorszolgáltató, írta a Jevropejszka Pravda.
Megjegyezték, az üzem az állam felügyelete alatt lévő stratégiai gyártóvállalatként épül fel, amely erős ökoszisztémát hoz létre a lőszergyártás számára a védelmi ipari parkban.
A védelmi minisztérium az ukrajnai orosz háborúval magyarázza, hogy gyártási létesítményeket kell létrehozni lőszerekhez szükséges robbanóanyagok előállításához. Az üzemet a tervek szerint egy védelmi ipari parkban helyeznék el.
Egy ilyen park létrehozását egy speciális állami program irányozza elő Luganói, Lääne-Nigula és Pärnu régiókban, és lőszerek, valamint robbanóanyagok gyártására összpontosít.
A kiadvány hozzátette, hogy az észt kormány hozzájárulását adta a védelmi minisztériumnak az állami ingatlanok használatához, és legfeljebb 70 éves időtartamra földterület-fejlesztési jogot adott a tervezett területen.
Február 17-én, szombaton a német Rheinmetall hadiipari vállalat bejelentette, hogy egy ukrán partnerrel közös vállalkozás keretében lőszergyártó üzemet nyit Ukrajnában, számolt be a Reuters.
A müncheni biztonsági konferencián a német vállalat együttműködési megállapodást írt alá egy meg nem nevezett ukrán partnerrel az új üzem megépítéséről és közös irányításáról.
A Rheinmetall képviselői szerint az ukrajnai üzem évente hat számjegyű 155 mm-es lőszert fog gyártani.
A gyártás megkezdésének időpontját és az üzem helyét még nem közölték.
Az új cég részvényeinek 51%-a a Rheinmetallé, 49% pedig az ukrán partneré lesz.
A német hadiipari vállalat, a Rheinmetall szombaton bejelentette, hogy egy lőszergyár megnyitását tervezi Ukrajnában egy helyi vállalattal partnerségben – írja a Reuters.
Az erről szóló szándéknyilatkozatot a hírek szerint a jelenleg zajló 60. müncheni biztonságpolitikai konferencia keretében kötötte meg a Rheinmetall egy meg nem nevezett ukrán céggel. A tervek szerint a két fél által közösen üzemeltetett lőszergyár közel egymillió 155mm kaliberű lövedéket gyárt majd évente. Arról egyelőre nincs információ, hogy hol épül majd meg az új hadiüzem, ahogy arról sem nyilatkozott a cég, hogy mikor kezdődhet a termelés.
Armin Papperger a Rheinmetall vezérigazgatója nemrég a Handelsblattnak azt mondta, hogy a tervek szerint a német hadiipari vállalat jövőre nagyjából 700 ezer tüzérségi lövedéket gyártana, ezzel már képes Ukrajna mellett Európa ellátására is. Ukrajnának különben már százezres nagyságrendben szállítottak lövedéket, a pontos mennyiség azonban hadititoknak számít.
A Rheinmetall valósággal dúskál a megrendelésekben az orosz-ukrán háború kitörése óta, Papperger szerint hét-nyolc éven belül elérhetik az évi 20 milliárd eurós árbevételt, ez a szektor tíz legnagyobb amerikai vállalatának aktuális ranglistáján a hetedik-nyolcadik helyre lenne elegendő. Erre minden esélye meg is van a német vállaltnak, Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szintén a mai müncheni konferenciahelyszínen jelentette be, hogy márciusban mutatja be az EU védelmi ipari stratégiáját, amely egyebek között a hadiipari termelés több mint 20 százalékos növelését irányozza elő.
A német Rheinmetall hadiipari konszern jelentős mértékben növeli a harckocsi- és tüzérségi lőszer gyártását az Ukrajnában és a nyugati országokban megnövekedett kereslet kielégítésére – jelentette be vasárnap Armin Papperger, a konszern vezérigazgatója, számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a vezérigazgató elmondta, hogy a konszern évente 240 000 harckocsi-lőszert (120 mm) tud gyártani, ami több, mint amennyire az egész világnak szüksége van. Hozzátette: a 155 mm-es tüzérségi lövedékek gyártási kapacitása évi 450-500 ezer darabra növelhető, amivel a Rheinmetall mindkét típusú lőszer legnagyobb gyártója lesz. 2022-ben a Rheinmetall 60 000 és 70 000 közötti lövedéket gyártott harckocsikhoz és tüzérségi fegyverekhez – mondta Papperger, megjegyezve, hogy a termelést azonnal növelni lehet.
A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió megindulása után meredeken megnőtt a kereslet a lőszerekre. A kereslet nem csak az ukrajnai csatatéren való tömeges használatuk miatt nőtt. A nyugati hadseregek megpróbálják feltölteni saját tartalékaikat, mert fenyegetve érzik magukat az Orosz Föderáció részéről.
Németországban megkezdődött egy közepes kaliberű lőszergyártó üzem építése, mely Gepard légvédelmi ágyúkat is gyárt majd, amelyeket Berlin már korábban is adott át Ukrajnának.
Az építkezést a német Rheinmetall védelmi konszern végzi, vélhetően januárban fejezik.
Az üzem építése azután kezdődött, hogy Svájc kétszer is megtagadta Berlintől a lőszerek Ukrajnába történő szállítását. Ezért a jövőbeni gyártás célja a német fegyveres erők önálló ellátása lövedékekkel, s hogy megszabaduljanak a külföldi gyártóktól való függéstől.